Akik már túl estetek a szülésen, volt, hogy azt éreztétek, hogy kész nem bírjátok?

Kb. 1-fel 2 korul kezdtem kerdezgetni, hogy meddig tart meg, es hogy kaphatok-e meg fajdalomcsillapitast. A szulesznom tudta, hogy nem akarok, annyit mondott, hogy biztos szeretnek? Mert ha igen, az meg min. 50 perc, mire hatni kezd (20 lercnyire volt orvos, ejszaka, nemet korhaz) Aztan mondtam, hogy nem, azt gondoltam, mar ennyit kibirtam, akkor mar nem lehet sok hatra. Aztan 3-kor is meglerdeztem ugyanezt, kb. fel 5-ig tartott a brutal resz, illetve 3-ig meg valamennyit segitett, mikor kaptam a derekamra nagyon eros masszazst, onnantol mar semmi. Fel 5 kirulre tagultam ki teljesen, addig mar mehszajelmasszirozas is volt, fel 5-tol a tolok mar kibirhatoak voltak. Szoval netto olyan 3,5 ora volt nagyon erotprobalo, bar az azelotti 4-5 ora az azutani 45 perc sem volt epp setagalopp.

Kitartottam, vegig arra gondoltam, hogy ez a fajdalom veget fog erni, ha most bevallalom, nagyobb esellyel gyorsabban fogok gyogyulni, kevesebb mellekhatassal kell szembeneznem. A fajdalomkuszobom baromi alacsony, az a tipikus kenyes tipus vagyok, aki a borsoszemet is megerzi a rengeteg paplanon keresztul is. Szoval masnak lehet, hogy nem ennyire durva. Baratnom, aki par hettel elottemszult villamgyors szulessel az elso jeltol (elpukkant a burok, elontotte a magzatviz) picit tobb, mint 3 oranyira megszult, ebbol azt mondta, olyan 1-1,5 volt kemeny.

Amikor beszorult a baba a szülőcsatornába. Nekem gyengültek a fájásaim, és hiába kaptam az oxitocint, egy csomót benyomtak, de nem hatott. Közben belázasodtam, úgyhogy azzal is kellett valamit kezdeni.

Az orvos nyomta a hasamat, a szülésznő tágított lent. Végül megszületett, de majdnem vákuumozni kellett. A baba teljesen kimerült, alig sírt fel, adtak neki oxigént is. Összesen 12 órát szenvedtem, de már előző este óta voltak fájásaim.

Én kétségbe estem. Nagyon kimerültem a végére, mert egész éjjel nem aludtam a fájások miatt (kezdetiek) és már másnap délután volt, mikor még mindig nem akartam eléggé tágulni...

Nagyon kimerültem és a szülésznő instrukcióit se tudtam követni. Folyamatosan bocsánatot kértem mindenkitől, emlékszem.. :D

Leginkább az a gondolat ijesztett meg, hogy rajtam áll a fiam élete. Mi van akkor ha nem bírom tovább? Hiszen már a csatornában van, nem császároznak meg!

Kétségbeestem, hogy nem akarom "elrontani", féltem, hogy érzem, nincs erőm.

Persze ahogy jöttek a toló fájások - amik tényleg nem fájtak annyira, ahogy egy előző válaszoló írta -, minden rendbe jött és megszületett a fiam.

Csodálatos, hogy mennyi mindenre képes a test! Akár 1 nap fájdalom terhe után is.

Nalunk semmi extrem nem tortent szules kozben, de megis volt az a pont, amikor mondtam a ferjemnek, hogy kesz, ennyi, en ezt nem fogom kibirni.

Elso gyerek, elso szules es egybol 3 perces durva fajasokkal inditottam. Egy perc hosszuak voltak, szoval tenyleg ugy belecsoppentem a kozepebe, semmi bevezeto rovidebb fajas, hogy legalabb elkepzelni tudtam volna, hogy milyen lesz. Csak annyit ereztem, hogy kb nyakamtol a terdemig faj minden es gorcsben van.

Egy par fajas utan felhivtam a korhazat (vagyis a ferjem, csak ket fajas kozott atadta a telefont), a szuleszno pedig azt mondta, hogy csak tulzok, ez meg nem igazi fajas. (Elotte kb egy oraval vizsgalt meg, tenyleg semmi nem volt akkor, de epp hazaertunk es beindult.) Kioktatott, hogy ne kinlodjak igy, fekudjek le aludni, vegyek be max egy fajdalomcsillapitot (! vajudaskor aztan az sokat segit, gondolhatod).

Epp jott a kovetkezo fajas, mikor eldobtam a telefont.

Azutan mondtam a ferjemnek, hogyha ez tenyleg nem vajudas es masok emellett meg alszanak, akkor en ehhez gyenge vagyok, nem fogom birni, itt a veg, meggondoltam magam es nem tudok szulni.

(Ez mar nem a kerdesedre a valasz, de leirom a sztori veget.

Meg masfel orat vajudtam otthon, majd visszamentunk a korhazba (kb 15 perc) es akkor kezdodtek a tolofajasok, nem sokkal kesobb mar babaztam...

Jah, persze az elso ember a szuleszeten aki szembe jott, az ugyanaz a szuleszno volt, nem hagytam megszolalni, magambol kifordulva kiabaltam, hogy valaki mas vizsgaljon meg. Jott is masik holgy, gyorsan bekisert a szuloszobaba. Ekozben a korabbi no a ferjemet oktatta, hogy miert jottunk be, nemreg mondta telefonon, hogy maradjunk otthon. A ferjem mar nem reagalt, mert akkor szaladt ki az engem vizsalo szuleszno, hogy “szulunk, szulunk, hivjatok az orvost es jojjon az apuka, ha akar”.

Mondanom sem kell, hogy az a no a kornyekunkre sem jott, nem is lattuk azutan, szerintem neki is ciki volt.)

Masodik gyereknel mar nem volt ilyen erzes, mert tudtam, hogy mire szamithatok.

Szerintem elso gyereknel meg egy esemenytelen szulesnel is meglepodik a legtobb no, es sokunknal eljon az a pont, ahonnan visszafordulnank, ha lehetne. Persze tudjuk, hogy kemeny lesz, de erre nem nagyon lehet felkeszulni.

De szerencsere nincs visszaut, akkor mar nem mi iranyitunk es megeri a fajdalmat, ez biztos. :)

8-as vagyok.

A tolofajas mar nekem sem fajt, az inkabb fizikailag volt nehez, mert ott tenyleg szukseg van az erore. Legalabbis nalam ugy volt. En mondjuk gatvedelemmel szultem az elsot is, igy tovabb tartott a kitolas, mint ha gatmetszessel lett volna, mert csak lassan haladhatott elore a baba. Gyakorlatilag a kitolas 45 percebol kb 30 arrol szolt, hogy vissza kellett fogni a tolast, nem nyomni nagyot, csak piciket, amikor szoltak, hogy lehet. Ez nekem nehezebb volt, mint amikormnyomni lehetett, mert kozben meg olyan ingerem volt a tolasra, hogy csak na.

De az tenyleg nem fajt egyik gyerekkel sem mar.

Utana meg kb mintha elvagtak volna az egeszet, mintha semmi nem is tortent volna, annyira nem fajt sehol semmi. Hihetetlen volt.