Ha 52 évesen esnétek teherbe, megtartanátok a gyereket?

Természetesen hagynám élni. Felelősséget vállalok a tetteimért, ha szerencsétlent már a méhemben kivégzem, akkor az csak az én kényelmemről szól. Ő odabenn már él, nem is értem, hogy hogyan képesek nem embernek látni a dobogó szívű ficánkát mások. Csak azért mert még láthatatlan kívülről?

Inkább megölik, mint élni hagyni, mert szerintük de rossz lenne? Milyen gondolkodás ez már? Nem is értem, hogy az ilyen gonosz embereknek mikortól ember az ember? Ki kell érdemelni, vagy mi?

Biztosan megtartanám !

Ilyen idősen már nagyobb tapasztalattal, jobb emberismerettel bír az ember, több rálátással tudnám nevelni a gyerkőcöt !

Az idősebb szülők gyerekei boldogabbak.

Az előítéletesek egy része írigy, más részük azt sem tudja, miről beszél.

Nem. Nagyon kockázatos lenne rám és a babára nézve is. Ennyi idősen sokkal nagyobb az esélye a genetikai betegségeknek és komplikációknak, ráadásul nem hinném, hogy 70 éves koromnál sokkal tovább élnék egészségesen, tehát mire szegény gyerek érettségizne már problémás, vagy halott lennék. Anyagilag sem tudnék neki mindent megadni, hiszen mire gimnáziumba megy, nyugdíjas lennék.

Inkább a már elő gyerekeimnek szeretnék mindent megadni. Támogatni őket, élvezni az unokázást, felnőttként beszélgetni velük. Ha véletlenül teherbe esnék, nem kockáztatnék mindent, csak hogy újra szülhessek.

Elméleti kérdés, így válaszolok még ha régi is.

Én megtartanám. A fő ok az lenne, hogy jog ide vagy oda, valójában nincs jogom dönteni egy másik ember életéről vagy haláláról. Sokan nem veszik figyelembe, hogy az embrionális és a magzati szakasz is az egyedi, egyszeri, megismételhetetlen emberi élet egy szakasza, és ha bűn ezt az életet megszakítani más szakaszaiban, akkor ebben is bűn. Az ember létrejöttét a fogamzásgátlással lehet megelőzni, az abortusszal meggyilkolni lehet már csak egy olyan életszakaszában, amikor a jog még engedélyezi. Az ókori Rómában amúgy még később is engedélyezte a paterfamiliasnak, egy akkor gyakoris kérdés simán hangozhatott volna így: "Ti 52 évesen megölnétek az 1 éves gyermeketeket, ha rájönnétek, hogy nem bírtok vele már fizikailag?" És mennének a válaszok, hogy hát igen, jogod van így dönteni, és a gyereknek is jobb halva, mint nagyszülő korabeliekkel felnőni, netán korábban elárvulni. Ez utóbbi mai szemmel még az abortuszpártiaknak is morbidan hangzik, de az adott korban nem hangzott volna annak, mert a jog akkor lehetővé tette, éltek is vele emberek, tehát elfogadott volt valamennyire. Ma sem tapsolnak meg valakit, aki azt hirdeti, hogy az árvaházakat fel kéne robbantani, az éhező gyerekeket legéppuskázni, a fogyatékkal élőket elgázosítani...pedig azzal, hogy jobb egy embernek a halál, mint a nehéz élet, ezt igazolod valahol. Pláne, ha nem engeded, hogy az az ember döntse el, te eldöntöd helyette. Az embrió, magzat emberi voltának eltagadása oldja fel a lelkiismereti ellentmondást, de az csak egy jogi kreálmány, biológiailag egy élő emberről van szó továbbra is.

Remélem, egy nap eljutunk oda, hogy ezt vallja az emberiség ugyanolyan egységesen, mint a megszületett csecsemő esetében, és a válságterhesek ne az abortuszról, hanem az elérhető segítségekről, netán az örökbeadásról érdeklődjenek, ne arról, hogy hol végzik el kedvesebben/jobban stb. ezt a műveletet, amit igazából csak az anya életveszélye esetén szabadna elfogadni szükséges rosszként.