NAgyon szeretnénk babát a férjemmel, de félek a szüléstől?

Ne olvass szüléssztorikat. :-)

Mindenki tart tőle nyilván, mert ismeretlen, még nem tapasztalt dologról van szó. Szóval nem kell félni, pánikolni még kevésbé, az többet árt mint használ.

Gátmetszést nem érzed, mert fájás közben vágnak, amellett eltompul. A stoppolás utána ugyan nem kellemes, de simán túlélhető, annyira nem vészes, inkább az a baja az embernek már olyankor, hogy hagyják végre békén az alfelét. És gondolj arra, hogy mennyivel jobb, ha szükség esetén vágnak mintha repedne. A vágás egy egyenletes, sima seb, a repedés az sokkal rosszabb és sokkal több problémát okozhat a későbbiekben. Amúgy ha szerencsés alkat vagy és találsz jó védőnőt, megúszható a gátmetszés gátvédelemmel, nekem harmadik alkalommal sikerült, nagyon jó volt.

A "társai" nem tudom mit takar, ezért arról nem tudok mesélni.

De ha kell pozitív sztori, hát tessék: 3 gyerekem van, a leghosszabb szülésem 1,5 óra volt, szülőágyra kerülés után. 3900 grammos, 55 cm-es volt, tehát elég nagyocska. Ez volt az első. A második szintén másfél óra volt, kórházba érkezéstől számítva, és lábbal előre született, természetes úton, 3600 grammal és 52 cm-rel; szuper klassz csaj lett belőle, már 17 éves. Legkisebb otthoni ébredéstől számítva 1 óra 15 perc volt: éjfélkor keltem, elfolyt a magzatvíz, fél 1-kor keltettem páromat, 120-szal robogtunk a kórházba, kb. negyed óra alatt értünk be, negyed kettőkor már megvolt, 3400 gramm, 54 cm.

Negyediket nem vállaltam, mert elpotyogtattam volna útközben... :-D

Remélem sikerült kis mosolyt csalni az arcodra, oldani a feszültséget és reménykedjünk benne, hogy te is a "hirtelenszülők" típusába tartozol.

Akkor olvass jó szülés történeteket!

Természetes, mindenki fél a szüléstől.

Mindenkinek más a szülése, a tied nem olyan lesz, amit látsz.

Én is mesélhetnék, szintén szívhangesés, csak nálam foglalt volt a műtő, így császár kizárva...

Mégis itt vagyok, és azt mondom igen, fáj, brutális, de megéri. A gyermeked kárpótol minden szenvedésért!

Rettenetesen féltem Én is a szüléstől (első baba volt Nekem szintén). Kíváncsiságból olvastam el mások történetét. Voltak rosszak, és jók is. A lehetőségem meglett volna, hogy válasszak, a természetes- és a császáros szülés között. De valahogy jobbnak láttam, ha inkább a hüvelyit választom, mindenki ezt javasolta. A védőnőnk is, a nőgyógyászom- és a szülésznőm is.

A gátvédelemmel nem igazán foglalkoztunk, hiszen erre nem lehet alapozni. Több ismerősöm is van, aki ezzel a "feltétellel" fogadott fel orvost, és végül mégis metszés lett a vége.

Az Én történetem:

A kiírt időpont előtt jött a babám, 2 héttel. Éjjel 2-kor kimentem pisilni, ahogy felálltam, nem elfolyt, hanem szivárgott a magzatvíz. Fájások nem voltak. Letusoltam gyorsan, szóltam a páromnak, bepakolt a kocsiba, és mentünk a kórházba. 3/4 2-kor már bent voltunk.

Feltettek CTG-re, kb fél órán keresztül. Fájásoknak még nyoma sincs. Mivel szivárgott a magzatvíz folyamatosan, felvittek a szülőszobába, hogy kitudja mikor, de mindenképp szülni fogunk.

Reggel 7 órakor (ekkor már 5 órája csak szivárgott a víz, de fájások sehol), még mindig csak feküdtem.

Elvittek, beöntést csináltak. Minden oké. Vissza a szobába, majd mivel magától nem indultak be a dolgok, kaptam oxyt. Eltelt szintén pár óra, úgy hogy semmit nem éreztem. Egyszercsak elkezdtem érezni őket. Nem volt vészes, pedig Nekem aztán elég alacsony a fájdalomküszöböm. Mikor már beindultak a fájások, kaptam epidurális érzéstelenítést. Elsőre nem, csak másodszorra, egy másik orvos tudta beszúrni. Egyébként ez sem fájdalmas. Inkább egy kis szúró érzés. Ment az idő, utána megint nem éreztem semmit, hatott az epi. Aztán délután fél 4-kor, egyszercsak elkezdtek erősödni a fájások. Elég komolyak voltak. És egyik pillanatról a másikra, jöttek a tolófájások (na ezek már elég kellemetlenek voltak).

Kicsit örültem is neki, mert már majdnem elakartak vinni a műtőbe, ha nem történik semmi. Hiszen ez a tétlenkedés nem jó se Nekem, se a kicsinek.

5 perc alatt olyan szintűek lettek a tolófájások, hogy muszáj volt nyomnom, jött gyorsan az orvosom is, és segített. Az első kettőt egyedül nyomtam, a 3.-nál besegített (rátenyerelt a hasamra teljes erejéből a doki). Eközben pedig, mivel olyan gyorsan, hirtelen jött a baba, hogy muszáj volt gátmetszeni (kívül-belül), mert még mindig jobb ha vágnak, mint repedsz.

10-15 perc alatt összevarrtak. Utána 3 napot töltöttünk a kórházban. Egyedül a gátam fájt csak, ülni nem igazán tudtam. Mikor mentünk haza, aznap reggel vizitnél kiszedték a külső varratot (a belső felszívódó volt), egy hatalmas megkönnyebbülés volt! Tudtam rendesen ülni, menni, nem fájt.

Utána sem volt vele semmi gondom. Megspóroltam magamnak egy csomó időt, mire helyre jött volna a vágás a hasamon, amivel kb.a babámat sem tudnám felemelni (se tüsszenteni, se köhögni), mert annyira fáj.

Bolond aki azt hiszi a császár könnyebb.

Nem mondom, hogy az első szex szülés után (2 hónappal volt), hogy mennyei volt, de csak a behatolásnál éreztem, utána minden ment ugyanúgy ahogy előtte.

A nagywc-vel sem volt probléma. Kaptam enyhe hashajtót, mert magától nem ment (3.nap), nem fájt a gátam. Utána már, itthon sem, hashajtó nélkül.

Hidd el, nincs annál jobb, mikor a sok szenvedés után ráteszik a mellkasodra a kicsit. Nem véletlenül mondja minden nő, hogy ekkor elfelejtesz minden fájdalmat. Ez valóban így van! Ha lesz majd idővel kistesója, akkor is emellett döntök (persze, csak ha tehetem).

Még megjegyezném, hogy mellettem 2 szintén újdonsült anyuka feküdt, mindketten császárral. Szó szerint szenvedtek, mert még felülni is alig tudtak.

Ne olvass inkább semmit a témában.Mindenkinek más a fájdalomküszöbe,ismeretlenül honnan tudnád amikor valaki azt mondja hogy nagyon fáj,az mennyire?

Én is nagyon féltem.Nekem császárom lett végül sok komplikácio miatt.

Mindenkinek fáj,de fájdalom nélkül meg nem lehet gyereket szülni.Ez az egyetlen olyan fájdalom,aminek van értelme.