Mi volt a legrosszabb élményed?

Kitolási szakasz: nem éreztem tolo fájást, csak feszítést, nehezen jött ki, maga a kitolás borzasztó volt, pedig mindenhol azt mondják az smafu a vajúdáshoz képest. Csomó doki gyűlt már körém, tanakodtak mi legyen. Már pánikoltam, vákuum lett a vége.

De egészséges baba lett, azóta enyhült az emlék a szülésről..

Terhességem rendben volt. A szülésem is viszonylag gyors volt, fájt, de bírtam. Viszont valamiért elöregedett a méhlepény, kisebb darabkák maradtak bennem, amit rögtön szülés után, fájdalom csillapítás nélkül tisztított ki a doki. Az borzasztó volt, sokkal jobban fájt, mint a vajúdás és a szülés.

A másik nálam is a szoptatás hiánya, egyszerűen nem sikerült. Nem érzett rá a jó pózra a babám, iszonyúan kisebesedtem, és szopni sem tudott. Mellgyulladásom lett, 41 fokos láz, égő, piros, fájdalmas mell. Persze szívtam, kaptam gyógyszert stb. De a seb megmaradt. Mellre tettem a picit, éreztem, hogy végre mohón eszik, de egyszer csak láttam, hogy kb nem is tejet szív, hanem vért...ez volt pszichikailag az a pont, ahol elsírtam magam, és feladtam. Tejem sem nagyon volt már, a mellem tropára ment, és kiborultam. Tápszeres lett.

A szülést nagyon megszívtam. Forgási rendellenesség miatt a kitolási szakaszban beakadt a koponyája a medencémbe. Az orvos a szééép méretes kezével kénytelen volt felnyúlni és körbesimítani a fejét, hogy megtalálja, hogy merre néz az arca. Utána vákuum - ez önmagában nem volt vészes, még a fentről könyöklő orvos is ügyesen végezte a manővert és talán 10 mp volt az egész.

Utána a méhlepényem döntött úgy, hogy neki jó, ahol van, egyáltalán, még részlegesen se akart leválni. Műtőben épp császároztak valakit, úgyhogy mindenféle fájdalomcsillapítás nélkül, kézi erővel, darabokban tépkedte le az orvos. Na, az olyan erős fájdalom volt, hogy a szülés egy vicc volt ahhoz képest. 10-15 perc cérnakesztyűben felnyúlkálás (majd ökölbe szorított kézzel húzta-tépte ki, amit meg tudott markolni) után végre felszabadult a műtő.

Olyan boldog embert még nem toltak be oda, mint én. Szerencsére altattak és akkor a végigrepedt hüvelyemet meg a gátat is bevarrták, így nem éreztem semmit. Még az altatás előtt megkértem a stábból valakit, hogy a legvégén szúrjanak már be egy helyi érzéstelenítőt, mert pár órára szabadulnék a fájdalomtól.

A műtét után letámasztottak egy őrzőben és ott 2-3 órát tudtam aludni, pihenni, az alvázam lezsibbadt annyira, hogy nem éreztem semmit.

A felépülés jó egy hónap volt. Eltört a farokcsontom szülés közben, így ülni nem tudtam, illetve napokig csak fűzővel tudtam felállni (meg úgy, hogy valaki álló helyzetbe húzott), mert alacsony vagyok és annyira kinyújtotta a terhesség a rekeszizmomat, hogy álló helyzetben beliffent a hasüregbe és nem kaptam rendesen levegőt.

Viszont a lányom mindenféle károsodás nélkül megúszta, illetve én is teljesen felépültem a szülési "károkból". A terhesség még a hasizmomat nyújtotta szét, ami miatt sérvem is lett, ezt a szülés után egy évvel műtötték meg, akkor mind a sérvet zárták, mind a hasizmomat visszavarrták gyári méretre.

#23

Annyit még hozzátennék, mielőtt valaki frászt kapna a sztorimtól, hogy az orvosok a "csodámra jártak" utána. Mert statisztikailag mindegyik komplikációnak kevesebb esélye volt,mint 1%, egyenként. Az, hogy egy embernél ennyi jelentkezzen egyszerre, meg valami 0,001%, úgyhogy nagyon ritka az én esetem.

De szerencsém volt, mert profi volt az orvosom, így se a lányom nem lett oxigénhiányos, se a méhemet nem kellett kivenni. (Azért kínoztak a méhlepény tépkedésével, mert ha nem teszik, akkor azt kockáztatják, hogy az egész méhet el kell távolítani.) Azt szintén neki köszönhetem, hogy gyakorlott sebészként úgy foltozott össze, hogy semmilyen maradandó sérülésem nem lett, sőt, a 6 hetes kontroll utáni nemi élet is olyan volt, mint előtte. A varratok nem fájtak egyáltalán, semmi nem húzódott.

A terhesség eleje és vége macerás volt: hányás, gyomorsav. Egyébként csodálatos volt.

Szülés: 3 nap otthon vajúdás után mentünk be. Minden békés, meghitt volt, haladt is szépen a folyamat.... egészen addig, mím meg nem érkezett a szülőszoba ablaka alá egy barom, visító fűkaszával bőszen dolgozott. A vajúdás lelassult, az agyam elkezdett feltisztulni, csak arra emlékszem, hogy ordítok: tüntessék el az embert a kaszájával, mert lemegyek és ölni fogok. A doki lerohant és elküldte az embert, onnantól haladt minden tovább. Tehát legrosszabb élményem, hogy megzavartak vajúdás közben.

Terhességben az, hogy a végén elkezdett felfelé menni a vérnyomásom, és bár otthoni vérnyomásmérésből kiderült, hogy fehérköpeny fóbiám van, vagyis otthon, nyugiban normális a vérnyomásom, végül csak befektettek az utolsó 3 napra. Mondanom sem kell, hogy innentől kezdve nem nagyon tudtam már normális értéket produkálni...

Szülés: farfekvés miatt programozott császárral szültem, ennek nem örültem, de elfogadtam. A vérnyomásom miatt végül a tervezettnél 2 nappal korábban toltak a műtőbe, ezt mondjuk már nem bántam, örültem, hogy vége. Nem vártam fáklyásmenetet, tudtam, hogy szívás lesz a műtét után, de az a kiszolgáltatottság, hogy csak feküdtem tehetetlenül, ott és akkor nagyon szar érzés volt. Az igazi rémálom a katéter volt, nem az, amikor felrakták, hanem a műtét után, mikor még ott volt... mint egy brutál hólyaghurut, csípett, égett és folyamatosan mintha majd bepisiltem volna. Mikor az lekerült, fényévekkel jobban lettem. Egyébként jól viseltem a műtétet, másnap már simán mászkáltam, megkaptam a babámat rooming in rendszerben, gond nélkül elláttam. Csak aznap éreztem rosszul magam. Jutott egy kis aggódás is, mert nagyon kis súllyal született a lányom (2200 gramm 44 centi), és féltünk, hogy valami baja van, de némi vizsgálat után hamar kiderült, hogy semmi baja, csak genetika (én is nagyon kicsi vagyok).

Szülés utánról egy rosszat tudok elmondani: hónapokba telt, mire újra normálisan, hashajtó nélkül tudtam vécézni. Olyan székrekedésem volt, hogy hihetetlen, napokig nem tudtam vécézni, mikor meg igen, egy kínszenvedés volt. 4-5 hónapos volt már a lányom, mire ez visszaállt. Egyébként a kislányommal minden szuper volt, olyan eszik-alszik baba volt, szinte sosem sírt, ügyesen szopizott, volt rengeteg tejem, nem volt hasfájós, szóval én a gyermekágyas időszakban nagyon nyugodt és boldog voltam. A heg sem fájt, csak a felülés-felállás volt kicsit lassú és körülményes, de ha már mozogtam, nem volt gond. Ja, az még meglepett, hogy a tejbelövellés ennyire fáj, ezt senki nem mondta. Pici cicijeim voltak, és gyakorlatilag egy délelőtt alatt lett belőlük két dinnye a szülés után 3 nappal. Kőkemények voltak, csomósak, feszítettek, fájtak, a karomat alig bírtam emelni, de legalább volt tejem. De ez 1-2 hét után jobb lett.