Negatív szülésélmény fog változni?

Van, akinek magasabb a fájdalomküszöbe, és van aki nem annyira lelkizős típus, hanem elfogadja hogy így alakult és kész.

A szülés mindig fájdalmas, akkor is ha nincs komplikáció, ezt azért lehet előre tudni, és ilyen szempontból egyáltalán nem lehet kellemes élménynek nevezni, de ettől még lehet jó élmény visszatekinteni rá, hiszen mégiscsak ott jött világra az ember gyereke.

A lényeg, hogy egészséges a gyerek, ez mindennél többet ér, tudom könnyű mondani, de a múlton nem érdemes rágódni, amin már nem tud változtatni az ember. A többiek jól leírták hol tudsz segítséghez fordulni.

13-as vagyok.

Konkrétan 150E-t kapott a doki, és 50E-t a szülésznő. Ha rajtam múlott volna én egy forintot nem adtam volna nekik, a kislányom apukája ragaszkodott hozzá. A tolófájásoknál leszíjazták a lábaimat, mint valami elmebeteget a zárt osztályon, ordítoztak velem, hogy nyomjak már, de össze ne sz*rjam magam(szószerint). Meg amikor még vajúdtam, jöttek hogy miért nincs bent velem senki? Mondtam, hogy majd jön a nővérem, de dugó van, stb. Erre közölte velem a dokim, jaj tényleg, már emlékszik, hogy mondtam neki a terhes gondozáson, hogy én nem vagyok együtt a gyerek apjával, hát nem is érti, hogy minek szülök így gyereket, na de most már mindegy. A szülésznő meg csak megvetően nézett... Katasztrófa.

Kérj nyugodtan segítséget kérdező szakemberektől. Itt is jól felsorolták azokat a kliséket, amiket ilyenkor megkap az ember a környezetből (örülj, hogy egészséges; nem kell rágódni a múlton stb). A baj az, hogyha nem akar az ember a múlton rágódni, attól még a múlt ott van, ha nem sikerül feldolgozni, és felszínre törhet álmok képében, vagy hasonló szituációban. Nekem pl nőgyógyászati vizsgálat közben ugrik be sokszor egy-egy mozzanat a szülésből, és nem tudok ellene mit tenni. De az örülj, hogy egészséges sem a legjobb jótanács. A gyerek akkor is egészségesen született volna meg, ha nem akart volna az ügyeletes kézzel tagitani, ha nem szíjazzák kengyelbe a lábamat, ha kiengedtek volna pisilni, amikor kellett és nem sérült volna a húgyhólyagom, ha kedvesen szóltak volna hozzám és hosszan sorolhatnám. Én éppen az ilyen nagy bölcsességek miatt féltem sokáig segítséget kérni, mert féltem, hogy ezzel leráznak, szerencsémre az orvosom egyik ilyen általános okosságot sem sütötte el, inkább abban próbál segíteni, hogy le.tudjam jól.zárni magamban ezt az egészet és a következő szülésnél ezek ne hátráltassanak.

9-es voltam

Utolsó: Nem értem attól még mert szerinted ez közhely, attól még így van: a múlton nem érdemes rágódni, azzal magad alatt vágod a fát! Nem értem te ezt mért veszed sértésnek ha valaki így próbál nyugtatni valakit. Szerintem meg igenis a jövőbe kell tekinteni, és ez nem azt jelenti hogy ne lehetne mondjuk szakember segítségét igénybe venni ha valakit trauma ért a múltban.

MÁsrészt a szülés lényege nem az, hogy egészséges gyereket hozzunk a világra? Ennek azért örülni kell. Persze nyilván nem mindegy milyen körülmények között jön világra a gyerek, de mit mondjon az akinek a szülés során lesz oxigénhiányos a gyereke???

Kérdező, én nem ajánlanám emiatt a programcsászárt, mert nem fizikai a gondod, hanem lelki. Ha azt nem oldod meg, a baj megmarad, sőt, lehet, hogy a császármetszés miatt még el is mélyül, hiszen a rossz élmények után nem biztos, hogy jót tenne neked, hogy deréktól lefelé érzéketlenül, kikötve, de éberen kellene megélned a szülést.

Vannak terápiás csoportok, ahol szakemberek is segítenek. Nem szükségszerű, hogy rettegjen az ember a szüléstől, még ha nem is leányálom.

Nem hiszem, hogy segít, inkább csak leírok egy másik nézőpontot is.

Szintén problémamentes terhesség, vajúdás után beszorult a szülőcsatornába. A doki bedugta a feje mellé a kezét, hogy kitapogassa, merre van az arca. Ergo már egy csecsemőfej és egy lapátkéz is feszített. Vákuummal húzták ki, fentről egy másik orvos préselte. Utána a méhlepény ragadt bent, műtő éppen foglalt, kézzel tépkedte az orvos. Értsd: lapátkézzel benyúl, megmarkol egy darabot, letépi, majd ökölbe szorított kézzel kihúzza. Egy idő után cérnakesztyűben. Igazi élvebelezés volt. Megváltás volt, amikor felszabadult a műtő és elaltattak.

Végeredmény: végigrepedt hüvely, közel egy liter vérveszteség, törött farokcsont.

A gyerek hála istennek makkegészséges.

Ott és akkor nagyon szenvedtem, ilyen fájdalom a világon nincs, a szülés maga egy vicc volt a belezéshez képest. Amint a neonatológus azt mondta, hogy a babával minden rendben, majd a műtét után mondták, hogy most elég traumás az alvázam, de rendbe fog jönni, onnantól nem volt gondom. Örültem, hogy mindketten maradandó károsodás nélkül megúsztuk.

Nekem egy hónapig duzzadt, ödémás, kékes-lilás-fekete volt az egész alvázam, mint akit megrugdaltak. Aztán lassan visszaállt minden.

A farokcsontom is begyógyult, csak ülni nem tudtam hetekig.

Lelkileg egyáltalán nem viselt meg, csak fizikailag, mert semmilyen fájdalomcsillapítás nem kaptam az altatásig.

Ha terveztünk volna több gyereket, ez nem tartana vissza a szüléstől. Lehet, hogy orvosi óvatosságból császár lenne, de én eleve úgy álltam hozzá, hogy a fő cél, hogy egyben és egészségesen külvilágra kerüljön. Hogy az orromon húzzák ki, vagy kiteleportálják, az már részletkérdés volt.