Elvárható lett volna, hogy bevigyen a kórházba, ha megindul a szülés?
Kisvárosban lakom, a kórháztól gyalog 40 percre. Taxi időszakosan van csak, helyijárat 1,5-2 óránként. Férjem és a szüleim messzebb dolgoznak, kb 1-1,5 óra alatt érnének haza, ha beindulna a szülés.
Ezért megkértem apósom, aki 200 méterre dolgozik a lakásunktól, hogy vigyen be a kórházba, ha megindul a szülés, és nem tudom megvárni amíg a távolabb dolgozók közül valaki hazaér. Erre ő zavarba jött, hogy sok a munkája, a főnöke talán el sem engedné (máskor vásárolgatni is eljöhet), meg nem szeret kórházba járni. Inkább hívjak mentőt. Rosszul esett, azt hittem rá számíthatok. Kicsit haragszom is rá, első unokája lesz. Túlreagálom?
Szerintem egyszerűen kínos számára egy szülő nőt kórházba vinni, csak nem akarta mondani.
Sajnos régebben ez amolyan "női" dolog volt, amolyan álságos sunnyogás keretében nem beszéltek róla.
És azt közölted vele,hogy nem a szülőágy mellé invitálod,csak annyit kérsz,hogy ha megindul,beszállhass a kocsiba, ő elvigyén,és te ott magadtól kimászol,ő meg mehet isten hírével???
Szerintem lövése sincs róla,hogy nem úgy mennek a dolgok,hogy ha beindul a szülés,akkor még nem ruha nélkül szaladgál a szülő nő...
rosszul esne és úgy érezném, nem számíthatok rá vészhelyzetben. és őszintén szólva, többé nem is számítanék rá. nem azért, mert haragtartónak kell lenni, de azért ez nagyon nagy bizalomvesztéssel járna a részemről, csalódnék.
keress másik lehetőséget, nem kell senkinek a szívességére szorulnunk, sem ráerőltetni magunkat, ha ennyire tiltakozik.
34 hkm
"mert mondjuk zöld lesz a magzatvíz vagy vérezni kezdek"
Ne haragudj, de ebben az esetben rohadtul nem kocsival kéne menni, hanem mentővel! A magad és a gyerek érdekében is!
Egyébként ömlő (nem zöld) magzatvízzel a taxi sem vinne el.
Ha nem reped meg a magzatburok magától,nem fogsz magzatvizet látni!
Habtágulnibkezdessz,akkor vérzás is lehet,amitől szintén nem kell betojni!
Após talán a kocsit félti, ha már ezekkel indítottál...
De a szájába rágtad,hogy nem a szülőszobába kell vigyen,hanem csak kocsival a kórházig??? Mert neki lehet egy és ugyanaz a kettő!
Szerintem gáz. Én a barátnőm is bevinném ilyenkor kocsival, vagy akár a szomszédot is.
Egyébként lehet, csak megijedt a kérdéstől, és alszik rá egyet, és másként látja. Jobb lett volna, ha ezt a férjed beszéli meg vele.
Ha más nem, marad a mentő.
Túlreagálod.
Nyilván apósod ezt már túlzottan az intim szférádnak tartja, hogy esetleg majd az elfojt magzatvizedről cseverésszetek, vagy arról, hogy milyen fájásaid vannak...
És igen, hívj mentőt. Többek között ezért vannak. ez teljesen természetes dolog nekik. Még örülni is fognak, hogy szüléshez mehetnek ki :)
Kapcsolódó kérdések:
Minden jog fenntartva © 2025, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!