Milyen volt számotokra a császármetszés?

Nekem megkönnyebbülés volt a császár, ugyanakkor természetesen féltem is.

Nem tágultam, gyengék voltak a fájásaim, ezért oxitocin-infúziót kaptam. Na, fájásaim azok lettek, de továbbra sem tágultam, miután több, mint egy órája 1-2 perces fájásaim voltak, már csak arra vártam, hogy kitáguljak 2 ujjnyira, és kaphassak érzéstelenítést.

Közben sajnos a babám szívhangja többször és egyre jobban leesett, és mivel nagyon messze lett volna még a szülés vége, így megcsászároztak. Megkönnyebbülés volt abból a szempontból, hogy nemsokára kinn lesz a babám, és hogy vége a fájdalomnak, de persze féltem is, hogy minden rendben legyen. Az igazi megkönnyebbülés persze akkor volt, amikor hallottam felsírni a fiam.

Az utána következő nap szörnyű volt, amikor először felálltam, az nagyon fájt, első nap csak csoszogni tudtam. Utána viszont napról napra látványosan jobban lettem.

Nem tudom megmondani, hogy örülök-e. Annak örültem volna legjobban, hogy ha komplikációmentes, gyors, hüvelyi szülésem lett volna. De nem is bánkódtam egy percig sem, annak ellenére sem, hogy ezerszer végiggondoltam, mi hogyan történt, lehetett-e volna másképp. Annak örülök, hogy mindketten jól vagyunk.

2 programcsászárom volt, az első 9 éve, a második 6 és fél éve, orvosi okokból.

Spinális érzéstelenítést kaptam, nem altattak. Életem legbizarrabb élménye volt, hogy deréktól lefelé semmit sem éreztem, konkrétan láttam a lábam, de mintha le lett volna vágva vagy nem is tudom... szóval mintha mégsem lett volna ott :))

A műtét alatt egy kis matatást éreztem a hasamnál, semmi mást. Emlékszem, valamelyiknél fektemben elszédültem, mert hirtelen leesett a vérnyomásom, gyorsan rátoltak az infúzióra egy kis löttyöt, aztán mindjárt jobban lettem.

A műtét után a császáros őrzőbe vittek (SOTE I.), és másnap reggelig nem adták ide a babát, csak egyszer elhozták pár percre, aztán lemehettünk hozzá a csecsemőosztályra, de akkor még vissza kellett menni az intenzívre. MOndjuk nekem ez sem okozott gondot, úgyis tiszta kómás voltam az érzéstelenítőtől.

Az első felkelés elég nehéz és fájdalmas volt, egy nővér segítségével elvánszorogtam a mosdóhoz, kicsit megmosakodtam, aztán visszacsoszogtam :) de aztán egyre jobb lett, napról napra kevésbé fájt. Köhögni és nevetni kellemetlen volt az első napokban, de olyan jó fej szobatársakat kaptam, ogy muszáj volt néha nevetgélni. :)

Én nem bánom, hogy így alakult. A második terhességemnél is megvolt az esélye a természetes szülésnek, de picit azon drukkoltam magamban, hogy az is császár legyen. Persse, voltak kellemetlen és fájdalmas dolgok, de összességében jó emlék.

Otthon meg már nem bírtam magammal, és állandóan fenn akartam lenni, anyósom nem hitte el, hogy ilyen jól vagyok, azt hitte, emberkedem. :)

Hozzáteszem, hogy hallottam rosszabb császáros sztorikat is, szóval biztos egyéni szerencse és alkat kérdése is, hogy ki hogy éli meg, de szerintem a hozzáállás is számít, hogy egy kis fájdalom miatt ne akarjunk már meghalni.

Vajúdtam kb. 10 órát, majd nyomtam 1 órán keresztül, de állandóan visszahúzta a babát a köldökzsinór, így vittek császározni. Megváltásnak éreztem, mikor elkezdett hatni az érzéstelenítő. :) Lelkileg annyiban volt "rossz", hogy a finisben vittek a műtőbe, szívesen megspóroltam volna a fájásokat, ha előre tudom.

Az első felkelés fájdalmas volt, de fokozatosan javult a helyzet és nagyon hamar felépültem. 1 hetes volt a baba, amikor elsőre közel 1,5 órát sétáltam vele, szóval szerencsés vagyok, hogy ilyen jól éreztem magam.

Nekem összességében pozitív élményként maradt meg.

Életmentő :-)

Téraránytalanság miatt, 11 óra vajúdás után császároztak meg. Gerincbe kaptam szurit, onnantól megszűntek a fájdalmak. Csak azt éreztem, hogy rángatnak.

8 órát kellett feküdni. Az első felülésnél azt hittem meghalok. De aztán egyre könnyebb lett, másnap már szinte szaladtam a férjem elé. A kisfiamat felvitték a gyerekosztályra fertőzés miatt, oda is másnap már lift nélkül mentem, lépcsőn.

Én nagyon örülök, hogy így alakult. Hamar felépültem nagyon, mikor hazajöttünk rögtön el tudtam látni a háztartást is.

Ha még egyszer szülnék biztosan császárt kérnék.

Egy valamire nagyon-nagyon figyelj!!! Soha, de soha, egyszer se emeld fel a fejed még véletlenül sem azokban az órákban, ameddig feküdnöd kell a műtét után!! Ez tényleg fontos. Iszonyú fejfájás és szédülés lehet a vége, ha mégis felemeled. Nyilván nem ez az általános, de szobatársamnak hiába mondtam, ennek az lett a vége, hogy olyan szinten fájt a feje, hogy el is ájult többször, a babát sem tudta ellát i rendesen. Így is mentek haza a kórházból.

Boldog babavárást!

Az altatással szerintem te jobban jársz. Altatásos császárral születtem, nem lett bajom (azért nem szeretik sok helyen az altatást, mert a baba vérkeringésébe is jut és rá is hathat).

Bár nem császárral szültem, már 3 altatásom volt. 10 perc és 2 óra közötti időtartamokra. Ébredés után úgy éreztem magam, mint aki kevesebbet aludt éjjel és hajnalban kicsit kába még. Meg éhes voltam a kötelező koplaltatás miatt (amit szintén kiemelnék, hogy nagyon fontos, nem a beteget szivatják vele, hanem ha van valami a gyomorban, akkor jó eséllyel légcsövön hányja magát a beteg az altatószertől).

Utána aludtam még kicsit, de ez 1-2 óra normál alvás volt.

Majd aznap éjjel mindig ébren voltam, annyira kipihentem magam az altatástól. Tehát némi kábaságot leszámítva semmilyen egyéb mellékhatás nem volt.

Illetve de, normlis mellékhatása a reszketés. Ne ijedj meg, kérj néhány plusz takarót, jó egy órán át remegni fogsz, de ez nem kóros. Én minden alkalommal kikértem a lehető legtöbb takarót és tojtam a reszketésre, elaludtam. Mire felébredtem, már elmúlt.

Ellenőrizni fogják, hogy tudsz-e vizelni, úgyhogy valamivel az altatás után nyektetni fognak, hogy ágytálba vagy saját lábon mosdóba pisilj. Én inkább kimentem, a nővért kizártam, ne nézzen közben. Ájulástól szoktak félni ilyenkor, de nem volt gond, nem szédültem.

Összegezve: 1-2óra álmosság, kábaság, reszketés aminek a legjobb ellenszere, ha alszol még kicsit. Utána kötelező pisiltetés. Az már rajtad múlik, hogy saját lábon kimész vagy ágytállal beéred.

Ha mégis spinális lenne, akkor ahogy mondták, NE emeld fel a fejedet, mert olyan migréned lesz, hogy tarkónlövésért fogsz könyörögni.

Hát engem megviselt a császár, fizikailag...

Indított szülésem volt (preeclampsia miatt, egekbe szökött a vérnyomásom). 6 órányi vajúdás után, teljesen kitágulva, kb. kétperces fájásoknál a vérnyomásomra már nem hatottak a gyógyszerek, és a baba szívhangja is leesett. Mint kiderült, többször rá volt tekeredve a zsinór, nem tudott beilleszkedni a szülőcsatornába, bele is kakilt a magzatvízbe.

Sürgősségi császár volt, mindkettőnk számára életmentő.

Amikor a dokim azt mondta, megcsászároz, megváltásként éltem meg, mert már nagyon kimerült voltam a vajúdástól, alig vártam, hogy megkapjam az érzéstelenítőt (spinális). Amikor megszűnt a fájdalom, örültem, hogy végre pihenhetek. Félig aludtam, de éreztem a matatást a hasamban (nem fájt, csak valami nagyon enyhe érzés volt).

Aztán megmutatták a babámat és elvitték rendbehozni, leszívni a meconiumot, kicsit inkubátorba tették (apukája vele volt végig).

Én félig szunyókáltam, amíg varrtak, nagyon kimerült voltam.

Aztán áttoltak a császáros őrzőbe. Ahogy valaki más is írta, bizarr élmény, hogy nem érzem az alsó felem... hárman voltunk a császáros őrzőben, bármennyire is kimerültek voltunk, nem tudtunk aludni. Amikor kezdett kimenni az érzéstelenítő, mindannyian elkezdtünk nagyon reszketni, ránk jött a hidegrázás. Nagyon rossz volt, hogy csontszáraz volt a szám, de inni nem lehetett. Pár óra után, mikor félre tudtam fordítani a fejem, szívószállal ihattam pár kortyot.

A babámat kétszer behozták, szoptathattam.

12 óra után jött a nővér, hogy felkelhetünk. Aki el tud sétálni egyedül a radiátorig, az elhagyhatja az őrzőt...

Hát az valami rettenetes volt! Segítséggel tudtam felülni is az ágyon, aztán kihúzták a katétert. Az első felállás olyan érzés volt, mintha kiszakadna az összes belső szervem. Járni... borzalmas volt! Pár lépés is. Az az egy motivált, hogy ha sikerül, akkor megkapom végre a babámat.

Kiskocsiban kellett tologatni az osztályon, ez jó volt, mert tudtam mibe kapaszkodni. A kórházi ágyra alig tudtam felmászni, és mire felmásztam volna, már mászhattam is le. Kínszenvedés volt az is, hogy a másik oldalamra forduljak. A családom hozott be nekem egy széket, hogy ne kelljen folyton az ágyra másznom, inkább ücsörögtem az ágy mellett.

Amikor hazajöttem, a lakáson belül tudtam mozogni, de nagyon sokáig fájdalmas volt. Amikor elkezdtünk sétálni a picivel, pár hetes korában, azt éreztem, hogy újra kell tanulnom járni. Eleinte az utca végéig is alig tudtam elvánszorogni a babakocsira támaszkodva. Hat hétbe telt, mire úgy tudtam járni, mint előtte, fokozatosan növelve a távolságokat.

Hogy örülök-e, hogy így alakult? Örülök, hogy kaptunk esélyt a természetes szülésre, és örülök annak, hogy végül megmentették az életünket. Annak ellenére, hogy így mind a vajúdással, mind a császárral megszenvedtem, ma se választanék mást.

Most újra babás vagyok, és nem tudom, hogy mit kívánjak magamnak: császárt, vagy természetes szülést, hiszen mindkettőnek ismerem már az előnyeit és hátrányait is. Úgyhogy inkább a sorsra bízom: ahogy lesz, úgy lesz jó. Bízom a dokimban, majd ő eldönti.