Ki hogyan tudta feldolgozni hogy az édesanyja már nem lehetett ott?

Hát, sehogy. Amikor az első szülésnél mentünk be a kórházba, akkor végig csak anyám járt az eszemben, aki akkor már 8 éve halott volt. Sajnos császár lett végül, de a műtét közben is az járt az agyamban, hogy anyám is pont egy ilyen havas márciusi napon látta meg a napvilágot, mint amikor az én lányom is.

Szülés utáni depressziót nem okozott a hiánya, de sokat eszembe jutott - és jut ma is - mennyire tetszene neki a kis unokája, aki egyébként nagyon hasonlít rá is.

A második szülésem meg tragédiával végződött (egy halott babát kellett 8 hónapra megszülnöm). Ez előző császár miatt nem adhattak EDA-t, csak valamit injekcióban, amitől nem nagyon voltam magamnál, de a fájások ugyanúgy fájtak :-S

Utána a szülésznő mondta, hogy végig anyámat hívtam.

Amikor másnap reggel bejött hozzám egy barátnőm (jóval idősebb mint én), szóltak is, hogy hát végre megérkezett az anyukám. Mondtam, hogy az lehetetlen, mert már tíz éve halott...

Bocsánat, ha felkavaró volt.Ezzel csak azt akartam érzékeltetni, hogy a szülés pont az a helyzet, amikor a sok éve halott anya hiánya nagyon-nagyon meghatározó.

Bár az enyém nem halt meg, de 7 éve nem tartjuk a kapcsolatot, és a satnya próbálkozása a gyerek születése után közel 1,5 évvel pedig már nem hatott meg. Nem volt segítségem a babánál, a többi családtag és barát lelki támogatása elegendő volt. Csak azt sajnálom, hogy mindösszesen egy nagyanyja lesz a gyerkőcnek (anyós).

Tudom, ez azért más helyzet.

Nekem 12 éve halt meg anyukám (20 éves voltam, ő nevelt fel, apukám még régebben meghalt).

Napi szinten eszembe jut anyukám, és igen, nagyon sajnálom hogy már nem láthatta egyik unokáját sem, sőt, a férjemet sem ismerhette meg (halála után 4 hónappal jöttünk össze). Szoktam arra gondolni hogy mennyire örülne a gyerekeknek, sokat játszana velük, vigyázna rájuk stb. De az élet sajnos nem habostorta, az embernek meg kell tudni tanulni azokra a dolgokra koncentrálni amik pozitívak, és nem azokra, amik negatívak és változtatni sem lehet rajtuk.

Szülés utáni depressziót nem okozott, csak egyszerűen hiányzik azóta is, szülés után anyósom jött fel segíteni 1 hétre. De ők messze laknak így gyakorlatilag semmi segítségünk nincs a hétköznapokban.

Utolsó vagyok: nekem ami még nehéz, mióta gyermekeim vannak, az a temetőbe kimenni a sírjához. Pedig már nem mostanában történt ugye a haláleset, mégis például mikor terhesen mentem ki halottak napján, azt nagyon rosszul viseltem és sírva is fakadtam, eléggé megviselt.

Nekem ráadásul nincsenek is rokonaim, csak távoliak, akikkel nem igazán tartom a kapcsolatot, így csak a férjem családja van.