Ki hogy tudta feldolgozni édesanyja halálát?

Őszinte részvétem.

Ne fojtsd magadba. Pláne a nagyobb gyerekkel már meg lehet beszélni, az ő szintjén a szomorúságodat.

Azt csak te tudhatod, hogy neked most otthon jobb vagy társaságban, ezt mindenki másképp dolgozza fel.

A temetés után nem lesz könnyebb még, csak lezárul ott egy szakasz.

Kitartás, és remélem van valaki aki tényleg melletted áll most.

Szia!

Én 4 éve éltem át ugyanezt egy 4 éves gyerekkel. Mindannyiunkat nagyon megviselt. Igazából csak az idő segített és hogy sokat beszélünk róla. (nálunk sajnos várható volt már a betegség miatt, de így is nagyon megrázó.)

Nem tudom ti a gyerekkel hogy szeretnétek tudatni, vagy sem, én mindent elmondtam neki, nem is lehetett volna másként, hisz ő is végigkísérte a kórházba járást, kezeléseket stb és arról beszélgettünk mindig milyen szép emlékei vannak a mamáról és azt mondogatom neki, hogy van valaki az égben aki vigyáz rá. És persze ránk is. Nem akarom, hogy elfelejtse, mert tényleg nagyon jó ember és nagymama, anya volt.

Szóval meg kell őrizni a szép emlékeket, sokat gondolni rá, de a gyereket miatt talpra állni.

Nem tudsz mást csinálni.

Sírj ha "kedved tartja", igenis jöjjön ki minden, mert később lehet csak frusztrált leszel. Előbb-utóbb fogsz tudni beszélni róla, csak most nagy a sokk. A részvétnyilvánítások engem is idegesítettek mikor anyu meghalt, ámbár engem azért, mert nem éreztem őszintének őket az osztálytársaim részéről (amikor látványosan sajnálnak, hogy szegény ...nak meghalt az anyukája, közben meg ott rúgnak beléd ahol tudnak, nekem nem őszinte részvét).

Feldolgozni 100%-ban nem lehet, hiányérzeted mindig lesz, de a bánat, és fájdalom el fog múlni.

De banyek akkor se kellene ilyeneket írogatni, hogy örülhet, hogy eddig élt az anyja. Egy anya elvesztése mindenkiben törést okoz, legyen 3 éves, 33, vagy 63.

Mi is gyerekként vesztettük el anyut, a tesóm 4,5 éves volt, én meg 11, mégis normális felnőttekké váltunk.