Magzatvíz szivárgást nektek milyen vizsgálattal vetették el?
Pár napja sok lett a folyásom, ezt tegnap jeleztem a dokinak, aki a Loritan betétet javasolta első körben. Megvettem, hazamentem, pár perc múlva már kék volt. Vissza a kórházba. A doki megvizsgált kézzel, meg "feltárással" (bekukucskált) és közölte, hogy nem lát szivárgást. Majd másnapra visszahívott UH-ra és NST-re a biztonság kedvéért. Az NST érték jó lett, az UH azonban kimutatta, hogy kevesebb a magzatvíz. A doki szerint csak azért mert a szülés előtt csökken a mennyisége. Közben elhívták szüléshez, így nem is mondott semmit csak, hogy jöjjek vissza 26-án (akkorra vagyok kiírva szülni). Nem igazán nyugtatott meg, mert a betét azóta is elszíneződik, plusz érzem is, hogy valami csordogál. Sajnos nem a saját dokim, mert ő szabadságon van. Itt az a protokoll, csak akkor hívják a saját dokit, ha már a szülés beindult, addig, ha nem dolgozik az lát el akit éppen kifogsz. Erről a dokiról is jókat hallottam, de nem ismerem. Nektek milyen vizsgálattal állapították meg, hogy biztos nem magzatvíz szivárog?
39+6 hkm
![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz2.png)
![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz2.png)
![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz2.png)
![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz2.png)
![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz1.png)

Én biztos voltam benne, hogy a magzatvizem szivárog. Az ügyeletes doki mindent megtett annak érdekében, hogy az ellenkezőjét bizonyítsa. Fájdalmas feltáràs, vérzés stb. Mivel az előző szülés is így indult, én kötöttem az ebet a karóhoz, és felhívtam az orvosomat. Mire beért, a szülés is egyértelműen beindult.
Én a helyedben a fogadott orvossal beszélnék, és nagyon határozott lennék.
Kapcsolódó kérdések:
Minden jog fenntartva © 2025, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!