Őrültségre készülünk szerintetek is? Ti be mernétek vállalni?
Figyelt kérdés
Most költözünk új helyre, a mostani lakóhelyünktől 50 km-re. Az első gyereket itt szültem, ahonnan költözünk, és a másodikat is itt szeretném. Orvossal megbeszéltem, nem lát problémát ebben, a család, rokonok, ismerősök viszont nagyon rossz szemmel néznek ránk,szerintünk őrültség 50 km-re lévő kórházban szülni, amikor 20 km-re is van egy. De nekem több gondom is van a közelebbi kórházzal. A legfontsoabb, hogy nem lehet orvost fogadni a szüléshez, és egy korábbi nőgyógyászati műtétemből kifolyólag rossz tapasztalatokat szereztem. Ahol az első fiamat szültem, ott viszont lehet fogadni dokit, és ugyanahhoz a dokihoz járom most már évek óta, bízom benne, ismer. Nekem fontos, hogy a szülésnél is biztonságban érezzem magam, így inkább utaznék 50 km-t vajúdva, tudva, hogy jó kezekbe kerülök mint a közelebbi kórházba bemenni. Tudni kell, hogy rettegek a nőgyógyászoktól, a mostani dokim viszont megérti a félelmemet, és sokat "dolgoztunk" rajta, hogy könnyebb legyen nekem is. Az első szülésnél is meg voltam elégedve vele, azóta már műtött is, mindig maximálisan mellettem állt, így nem szívesen cserélném le pont a második szülésnél. Ti bele mernétek vágni ilyesmibe? Van olyan ismerősöm, aki szerint úri huncutság ez az egész, kibújna az a gyerek akkor is, ha nem fogadott orvosnál szülök egy messzi kórházban.2015. júl. 20. 20:50
1/15 anonim válasza:
nem őrültség, én ugyan ezt tenném. szerintem jó döntöttél.
2/15 anonim válasza:
Szia! Én sem helyben szültem. Vidéken lakunk Bp-től 70 km-re. Mindkettőt ott szültem. Egy percig sem bántam meg. Sajnos a hozzánk közel lévő kórházról nem jó tapasztalatom van. Nekem is fontos volt, hogy én jó kezekben legyek. Az első baba indított volt, mivel nem jött időre ezért befektettek. A második viszont éjjel érkezett. 45 perc alatt fenntvoltunk. Soha nem fordult meg a fejemben, hogy a közelebbi rossz megoldást válasszam, csak ha veszélyben lettünk volna. Úgyhogy hajrá, válaszd azt amelyik neked megfelel.
3/15 anonim válasza:
50 km nem a világ vége, és ha Te így érzed magad biztonságban, akkor ne foglalkozz mások véleményével. Kinek mi köze hozzá...
4/15 anonim válasza:
Mi az első gyerek születése után költöztünk másik városba, 60 kilométerre az előző lakóhelytől. A másik kettőt mégis a régi orvosomnál, a régi kórházban szültem. Volt, hogy két gyerekkel vonatoztam a vizsgálatra. Igaz, 38 hetes terhesen a szüleimhez költöztem a gyerek(ek)kel, oda közel volt a kórház (meg a gyerekfelügyelet is megoldott volt ha menni kell).
5/15 anonim válasza:
50 km? Az semmi.
Amúgy meg min aggódnak? Ha gyors a szülésed, akkor a 20 km-re lévő kórházig is megszülhetsz, de azért ez a ritkábbik eset.
Az viszont igenis fontos, hogy te magad biztonságban érezd magad, és olyan helyen szülj, ahol megbízol a dokidban, és ahol jobbak a tapasztalataid.
Én a második babámat szültem egy messzebbi kórházban, mert az első szülésemkor nem voltam elégedett. Nem bántam meg.
6/15 anonim válasza:
Nem őrültség, főleg hogy a másik helyen eljátszották a bizalmad! Ha te bevállalod, így vagy nyugodt, akkor csináld, ne törődj velük. Lesz neked akkor elég "bajod" hát ha még aggódni is kell az orvos miatt.
7/15 anonim válasza:
Szerintem ebben semmi őrültség nincs, 50 km nem olyan hű de nagy táv, nem hiszem, hogy probléma lenne ebből.
8/15 anonim válasza:
Nem őrültség. Én pl. nem is tudnék választani, mert a legközelebbi kórház 50 km-re van tőlem. Ha meg valami egyszer bevált, akkor minek kellene leváltani. Én megértelek, ott érzed magad biztonságban.
9/15 anonim válasza:
Egy nő ott szüljön, ahol biztonságban érzi magát. Ehhez a közeli és távoli rokonoknak és barátoknak semmi köze nincs. Magyarázatra sem érdemes. A véleményüket sem hallgatnám meg a helyedben. Légy határozott és zárkózz el a további vitától, teljesen felesleges.
10/15 anonim válasza:
Mindenképp az ismert, bevált és megbízható orvosnál szülnék, és 50 km nem tétel ebben az esetben.
Kapcsolódó kérdések:
Minden jog fenntartva © 2024, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu
A weboldalon megjelenő anyagok nem minősülnek szerkesztői tartalomnak, előzetes ellenőrzésen nem esnek át, az üzemeltető véleményét nem tükrözik.
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!