Mára vagyok kiírva, de semmi jele, hogy megszeretne születni. Ki mennyivel hordta túl a babáját?
Szia! Az én fiam a 42. héten született. A kiírt napon befektettek, néztek magzatvizet, tiszta volt. Másnap oxitocinnal indították sikertelenül. Egy hétig lépcsőztettek majd kaptam egy zselét, attól megindult, de nem voltak szabályos fájások, ezért 24 óra múlva még egyet, majd még a 3. napon oxitocint is, de már nagyon elfáradtunk, nagyon lassan tágultam :( És a szívhang is el-el ment minden fájásnál, ezért császárral született.
Mivel nekem ez ez egy volt, nincs összehasonlítási alapom, de beszéltem olyanokkal, akiknek beindult magától is és indított szülésük is volt és, jobb ha magától indul be, természetesebb, hogy szépen lassan "épülnek" a fájások, nem hirtelen "ugrik meg". De ne izgulj, ha nem indul meg magától be tudják indítani oxitocinnal vagy zselével, bent tuti nem marad :) A zselé legtöbbször beindítja a fájásokat, onnantól meg már adottság meg szerencse kérdése, hogy kinek milyen gyorsan megy. Drukkolok :)
4 nappal és végül magától indult be, hajnalban elfolyt a magzatvíz
Előtte dinnyét ettem és arra ébredtem, hogy pisilnem kell, kimentem, vissza, lefeküdtem és arra gondoltam, hogy na ma sem szülünk. Erre éreztem egy pattanást a hasamban, gyorsan felpattantam, ki a wc-re és elfolyt a magzatvíz. Előtte olvastam valahol, hogy ha megreped a magzatburok, akkor ilyen hangja van és tudtam, hogy ez az lesz.:)
Én nem akartam, hogy indítsák, de a te esetedben ez érthető lenne. Nem tartom önzőségnek! Kívánom, hogy minden jól alakuljon! Könnyű, gyors szülést! :)
Kapcsolódó kérdések:
Minden jog fenntartva © 2025, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!