Milyen volt a szules? A vajudas vagy a kitolas fajt jobban? 21eves lany vagyok!

A vajúdás az kemény, 4 kiló feletti babám volt.

A kitoláskor tértem magamhoz, addig valami egészen más világban jártam, gondolom a test így segíti elviselni a fájdalmat.

A kitolás az már kimondottan jó volt, mert elmúlt a vajúdás fájdalma. Annyival éreztem másabbnak, hogy a vajúdást nem tudtam szabályozni, vitt magával. Kitolásnál éreztem, hogy én irányítom, akkor érzem, amikor csinálom. Talán emiatt nyugodtam meg és volt könnyebb ez a szakasz.

írtó szerencsés vagyok, nekem egy nagyszerű, izgalmas élmény volt!

nem mondom azt, hogy nem fájt, de mégsem tudom az érzést fájdalomként leírni.

nekem a fájások sem voltak erősek, talán csak a burokrepesztés után éreztem azt, hogy úú, ezek a görcsök bizony kemények (de persze amíg kényelmesen ültem egy fotelben, még akkor is bírhatónak találtam, nem is kértem EDA-t, pedig meg volt beszélve)

szóval ahogy burokrepesztés után eltelt 30 perc, és fogyott a magzatvíz bentről és fel kellett feküdnöm az ágyra, és nyomnom a szülésznő kérésére, akkor már azért éreztem, hogy ejj-hajj...

de én úgy írnám le ezt az érzést, hogy egy hatalmas görcs, pl. hogy ha ökölbe szorítod a kezed, és erősen markolsz, akkor érzel egy erőhatást, na pont ezt érzed a hasadban is, de szorozd be százzal. nem fájdalom, de olyan pokoli erő, hogy szinte elveszted a fonalat (asszem a fájások idején - ami az utolsó 1 óra volt ilyen - úgy nézett ki, hogy indult egy egyre erősödő fájás, kábé 30 mp alatt erősödött fel és tartott 10 mp-ig a csúcson, utána "néma csend" és pár másodperc fájászünet - ez idő alatt simán összeszedtem magam, azt hiszem, ezekben a szünetekben, ill. a fájásindulás elején láttam, hallottam, beszélgettem, néztem, a többiben meg feszítettem, és szorítottam a párom kezét :)

nekem 11:30-kor burkot repesztettek, 12-től kezdtem érezgetni, hogy jajaj van, és 13:45-kot már kipottyant a gyerek :) (kirepült igazából, könnyen kijött, picike volt én meg sportos és ügyes, és egyáltalán nem fáradt, annyi energiám volt, azt se tudom, hogy csináltam... :)

szóval azt mondják, szerencsés típus vagyok, de én meg azt hiszem, azért alakult így, mert eldöntöttem, és "tudtam" hogy nem fogok szenvedni. persze biztos közrejátszott az is, hogy anyukám is pikk-pakk szült két gyereket annak idején, gondoltam, ez is amolyan örökletes dolog :) én imádtam szülni, és örömmel gondolok vissza, szeretném még átélni megint, és megint :) remélem a többi szülésem is ilyen lesz.

ja, 35 évesen szültem így az első gyerekemet, aki 2600 gramm, 46 centivel (32-es fejmérettel) jött a világra, pikk-pakk :)

"...aki 2600 gramm, 46 centivel (32-es fejmérettel) jött a világra, pikk-pakk :)"

Inkább ez itt a lényeg, nem az, hogy eldöntötted, hogy te könnyen szülsz :)

Én 3900 grammos, 55 cm-es gyereket szültem 35-ös fejkörfogattal, úgy, hogy többször rátekeredett a köldökzsinór. Ezen az elhatározás nem változtat sajnos, de ennek ellenére (és a 3 órás kitolás ellenére) sem emlékszem rossz élményként a szülésemre.