Ciki szembe "pukkantani" (a gyengébbek kedvéért szellenteni) az orvost szülés közben? Nekem a pofám leszakadna!

Nekem az lett volna. Szerencsére nem történt ilyen, 3-szor szültem.

Még a puki elmegy, de én attól rettegek, hogy bekakálok majd. Jaaj az szörnyű lenne.

Oké,a pofád leszakadna. És? Ha már megtörtént úgysem tudsz mit csinálni. Gondolom még nem szültél. Szülés közben van ott annyi minden, hogy csak na. De, felesleges ezen agyalni.

Nagyon sokan bekakilnak, ez teljesen normális. Ahhoz képest a szellentés kispiskóta. Ha ezt nem tudod elfogadni, nem kell szülni.

Én nem tudom, hogy történt-e ilyesmi, mert én nem éreztem mást, csakhogy ketté repedek (pedig nem repedtem, csak hát a gyerek feszített mindent), másrészt meg nem mondta a doki, hogy ilyesmi történt volna. Hallani meg nem hallottam, ahogy nyomtam, sok minden nem jutott át az erőlködés ködén. Mondjuk ha történt is valami, nem szégyellném, nem direkt csinálja ilyenkor az ember, és nem egyszer történik meg a praxisa során. Másrészt meg látott szörnyen kínos helyzetben máskor is, utána együtt nevettünk rajta, hogy mennyire viccesen néztem ki. nőgyógyászati műtétem volt, és a bódító szertől a légzésem majdnem leállt, majd sokkot kaptam egy frankógörcsrohammal. Nah annál kinosabbat, mint minden végtag görcsben áll, kitakartak, hogy EKG meg minden más rám férjen, meg ellenőrizzék, hogy nem vérzek-e túlságosan lent, és mindeközben torz arccal próbálok magyarázni, hogy nincs semmi baj, de be fogok pisilni, végül sikerült is, nah ennél gázabb már tényleg csak az lett volna, hogy oda is kakilok. De őszintén mondom, hogy nem érdekelne az sem. A dokit ott és akkor csak az érdekelte és szülésnél is az érdekli, hogy segítsen. Én az aggódást láttam csak az arcán, nem az undort, hogy odavizeltem. De kínosan éreztem magam utána, és amikor átbeszéltük, hogy mi miért történt, már csak nevettem az egészen. Az orvosoknak ezek a dolgok annyira természetesek, csak nekünk nem, mert minket nem pukiznak arcon hetente, meg nem kakilnak, vizelnek elénk. A dokim tudja, hogy bankban dolgozok értéktárosként. Kérdezte, hogy mit érzek, amikor behoznak pár köteg húszezrest. Mondtam, hogy semmit, megvizsgalom, rendezem a szabályoknak megfelelően, eszembe sem jut, hogy évekig dolgozok annyi pénzért, sőt nem is fogom fel.szinte, hogy az pénz, csak munkaeszköz. Nah mondta, hogy ő is így van a betegekkel. Neki a munkája megvizsgálni, segíteni, és ahogy én kedves vagyok a pénz tulajdonosához, úgy ő is kedves a beteg testrész tulajához. De mondta, hogy most ha rám néz nem az jut eszébe, hogy de gáz volt, hogy így jártam, hanem hogy milyen jó, hogy nem történt nagyobb baj.