Félek a szüléstől! Mennyire fájdalmas egy csonttöréshez, egyéb súlyos sérüléshez képest? A fájdalomcsillapítók hasznosak?

Elfolyt a magzatvizem, 20 perc múlva már úton voltunk a kórházba menstruáció-szerű görcsökkel. Mire beértünk, már erősebbek lettek a görcsök, de még mindig nem durván. Inkább csak meg volta ijedve, hogy most mi fog történni és el is pityeregtem magam, de a szülésznő megnyugtatott. Egy óra múlva már olyan erős fájásaim voltak, hogy beszélni sem tudtam közben. Semmi sem volt kényelmes, csak ha előre dőltem és az ágy támlájába kapaszkodva ringattam a csípőmet és írtam le vele a 8-asokat, mint a hawaii hula táncosok. Nem gondoltam volna, de az intenzív vajúdás nagyon fárasztó. Nemsokára már a szülőszobában voltam, mindig mondták, hogy hogyan vegyem a levegőt, hogyan tartsam a lábam, mire figyeljek, stb. Mindig szóltam, mikor érkezik a fájás. Akkor mondták, hogy mit csináljak én meg csináltam, ahogy csak erőm engedte. Egy idő után már nagyon "untam" az extrém fájdalmat és kértem a fájdalomcsillapítót, de nem kaptam, mert kitolási szakaszba léptem és akkor már nem adhatnak. Itt úgy éreztem, hogy leküzdhetetlenül nyomnom kell, és ha a világ összeomlik körülöttem, akkoris csak erra tudok figyelni. Ilyen erősen még soha életemben nem erőlködtem. A szoruláshoz tudnám hasonlítani, csak sokkal durvább. Már azt hittem, sose lesz vége, úgy éreztem, mintha minden egyes nyomásnál elpattanna az arcomban egy ér és égetve szikrázna, mint a csillagszóró. Azt is éreztem, ahogy a hüvelybemenetem - vagy nem is tudom micsodám - szövet szètpattant és az járt a fejemben, hogy biztos az is ilyen érzés, amikor piercinget raknak be valakinek. Éreztem a babát a hüvelyemben. Olyan érzés volt, mint egy extrém nagy tampon, ami nem akar kijönni. Kérdezték, hogy meg akarom-e simogatni a buksiját. Mondom:- Isten őrizz! Majd simogatom, ha kint van, különben itt ájulok el. Nem bírom én az ilyesmit. Aztán bíztattak, ami rám fért, mert már a tűréshatárom végén jártam és végre kicsussant a baba. Egyből rámrakták a meleg, csúszós kis testét a puha hasamra. Azt a megkönyebbülést! De még meg kellett várnom , míg kijön a méhlepéhy, meg összevarrnak, ami kellemetlen volt, de nem olyan vészes. Végül visszatoltak a szobába és olyan szinten le lettem rottyanva, mint akin át ment a vonat. Le kellett zuhanyoznom, amit csak azért tettem meg, mert "nehogy már azt higyjék, hogy disznó vagyok". Tényleg leizzad az ember, meg véres lesz, de állni alig tudtam. Odalent meg... az ájulás kerülgetett, mikor a nemiszervemhez nyúltam, hogy megmossan. Akkora lett, mint egy mutáns narancs. Egy napig a zoknimat se tudtam felhúzni. Hálát adok az égnek, hogy székletem nem volt 1-2 napig😂 különben ott halok meg. De szerencsére hamar gyógyultak a sebek és én a világ legbüszkébb embere lettem. Megcsináltam. Gyermeket szültem érzéstelenítés nélkül. Anya lettem. Már tudom min ment át az anyukám, meg a nagyijaim. Egyébként pont olyan volt, mint ahogy anya egyszer megfogalmazta: nagyon fáj, de ki lehet bírni. Nyilván ez sok mindentől függ. Van aki kevesebbet szenved, van akinek pechje van és sokat kínlódik. Nekem 3 óra alatt meglett a baba, ami elég gyorsnak számít. Sokat segített, hogy magánkórházban szültem és teljesen megbíztam mindenkiben, aki ott volt mellettem. Tényleg körülöttem forgott a világ, maximálisan figyeltek rám és segítettek én pedig el tudtam engedni magam és csak a testemre figyelni. Egyébként én nem ordítottam, csak nyögtem. A gátmetszésnél jajdultam csak fel hangosan. Anyukám azt mondta, azt ő is hallotta. De az egy hirtelen erős fájdalom volt. A többi meg kiszámítható. Fel tudtam rà készülni, meg rá tudtam pihenni két fájás között.

23L, egy 1 éves kisfiú anyukája