Félek a szüléstől! Mennyire fájdalmas egy csonttöréshez, egyéb súlyos sérüléshez képest? A fájdalomcsillapítók hasznosak?

Számomra nagyon izgalmas, és szép élmény volt a szülés a fájdalom ellenére is.

Az első néhány óra szinte egyáltalán nem fájt, aztán a burokrepesztés után elkezdtem nagyon gyorsan tágulni. Na, az nagyon fájt, mondjuk szerintem a csonttörés jobban fáj, de rövidebb ideig tart. Nekem a szülés is nagyon fájt, nem csak a tágulás, viszont az a legizgalmasabb része az egésznek. A durván fájdalmas része kb. 2-3 órán át tartott.

Szerintem sok nagyobb fájdalom van az életben, mint a szülés, ez azért megterhelőbb mégis, mert időben sokáig elhúzódhat.

Edát kértem, nem kaptam, mert nem maradt rá idő. Kaptam helyette nospa-nubain injekciót, amiből a nospa nekem a sima menzesznél sem használ soha, a nubain viszont egy kicsit eltompította az agyam és megnyugtatott. Azt viszont nem tudom eldönteni, hogy az injekciótól vagy a fájdalomtól kerültem tudatmódosult állapotba szülés közben.

Alapvetően minden rendben zajlott, csak nagy babát szültem, ráadásul gyorsan jött, ezért sokfelé szakadtam és sok vért vesztettem.

Egy hang nélkül szültem, annyira fájt, hogy levegőt is nehéz volt venni, nemhogy kiabálni. Ráadásul az első három tolástól úgy elfáradt a hasizmom, hogy attól tartottam, nem is fog menni, de végül azért nagyon hatékony teammunkával összehoztuk :).

Az orvos csak azért szólt rám, hogy ne emelgessem a csípőmet, ami elég komoly kihívást jelent tolófájás közben.

Nagyon féltem a szüléstől, mindenkit csak erről faggattam kilenc hónapig, és nagyon örülök, hogy túl vagyok rajta. Nem fogok többet szülni, köszönöm szépen, egyszer bőven elég volt, viszont örülök, hogy átéltem, és utólag már annak is, hogy végül nem kaptam érzéstelenítőt, mert nagyon kíváncsi voltam, hogy milyen érzés ez az egész.

Mindenesetre szerintem is nagyon fontos a mentális rákészülés, én hónapokon keresztül "beszélgettem" a kislányommal, és végül egész szülés alatt az volt az érzésem, hogy tökéletesen együttműködik velem. Ennek az lett az eredménye, hogy olyan akadálymentesen jutott át a szülőcsatornán, hogy akik kint meglátták, megkérdezték, hogy császárral született-e (annyira nem volt rajta semmi meggyötörtség), illetve az orvosom megjegyezte, hogy olyan sima menet volt, hogy még a pulzusa sem esett le a szülőcsatornában, pedig az állítólag ritka.

Szerintem egyébként minden épeszű ember fél a szüléstől, mégis több milliárdan vállalkoznak rá, nyilván nem véletlenül :). Ha leküzdhetetlen a félelmed, ragaszkodj az epidurálhoz, vagy intézz egy programcsászárt (bár nyilván az sem veszélytelen). Nem gondolom, hogy aki nagyon retteg, attól jó ötlet elvárni, hogy efféle segítség nélkül szüljön, meggyőződésem, hogy a babának többet árt vele, mintha orvosi beavatkozást kér.

Viszont ha a kíváncsiságod erősebb, mint a félelmed, esetleg csak simán a természetes szülés híve vagy, akkor érdemes extrém sportként hozzáállni :).

Egyébként szerintem a terhességi rosszullét, valamint a gyermekágyi alvásmegvonás rosszabb, mint a szülés.

Remélem nem baj, hogy ilyen kendőzetlenül őszinte voltam, nem volt célom, hogy még jobban megijesszelek, sőt, ellenkezőleg, arra szerettem volna rávilágítani, hogy a fájdalom ellenére is érdemes átélni, legalább egyszer az életben.

Másfél napot vajudtam. Egy egész napot itthon, kettesben a férjemmel. Csodás volt. Még táncoltunk is :)

Nagyon féltem a fájdalomtól, ehhez képest nem is volt vészes. Amikor a kórházban mondták, hogy no, ez a maximum, ettől már nem fog jobban fájni, akkor még rá is csodálkoztam, hogy csak ennyi, hisz arra készültem, hogy tuti sokkal rosszabb lesz.

Másfél nap intenziv vajudás.

Nem kértem semmilzen érzéstelenitőt.

A vége császár lett téraránytalanság miatt, de ez a vajudás élménzéből nem von le semmit.

Egyáltalán nem kiabáltam. Kismama jógára jártam, ahol megtanitottak helyesen lélegezni és mélyen búgni, ami segiti a tágulást. a fejhangon visitás éppenhogy összehúz, nem segiti a tágulást. Búgtam és mélyen, hosszan lélegeztem.

Orvos csak a végén látott, a két szülésznő aki ott volt csak ámult, hogy én csak búgok és lélegzek, mivel megszokták, hogy általában nagyon kiabálnak a nők.

"Leginkább úgy tudom elmagyarázni, mintha a medencédet belülről próbálnák szétfeszíteni valami feszítő vassal."

hát igen, nekem is pont ilyen volt. Ez a tágulás része, a legrosszabb 3-4 óra. A kitolás negyedannyira sem fáj, mintha elérzéstelenítették volna az egész szülőcsatornát, meg is lepődtem hogy szinte nem érzek semmit. Ez állítólag a hormonoktól is van. Nem kaptam érzéstelenítőt, és egyáltalán nem éreztem ingert rá, hogy kiabáljak. A durva résznél nehéz levegőt venni a fájdalomtól (utolsó fél-egy óra tágulási szakaszban), ezért fura sípoló "ágyrugó" hangokat adtam ki, mert próbáltam azért tartani magam a 'mély levegővételek' légzéstechnikához. De nem volt egyszerű.

Összességében teljesen másfajta fájdalom, mint amire számítottam. Köze nincs a menstruációhoz (max a legelején). Inkább csontfájdalom. A derekam, a medencém, meg minden ami körülötte van, nagyon fájt, mintha épp eltört volna. (bár még nem tört el csontom) Ha tudsz közben sétálgatni, labdán ülni, akkor simán kibírható, engem sajnos lefektettek hogy 'próbáljak meg aludni mert még nem lesz semmi' (aztán mégis).

Jaj ne félj! :)

Én nem rég szültem, de azóta más ember vagyok. Én nagyon nagyon féltem. Szülés előtt 4 héttel be kellett egy éjjelen mennem a szülészetre mert véreztem kicsit és megijedtünk. Mellettem sokan szültek és üvöltöttek, sírtak. Na utána még jobban megijedtem. De hogy őszinte legyek, életem legszebb élménye volt. Újra és újra végig csinálnám, pedig borzasztóan fájt.

Én nem kaptam érzéstelenítőt. Kértem ugyan, de azt mondták mindjárt szülünk, nem kapok.

Nem zajlott minden rendben. Vákuumozni kellett és nem sírt fel a kisbabám.

Nem kiabáltam, de egy barátnőm igen és neki szóltak.

Ne félj tőle tényleg! Nehéz, de egy olyan élmény hogy azt nem lehet szavakba foglalni hidd el. Túl leszel rajta :)

Az a helyzet hogy hiába kérdezed ,mert ugy is más lesz :) én is ilyen voltam annyira ráfeszültem és semmi fájdalmam nem volt!

Én elkezdtem vérezni úgy mentünk be és hosszú ideig csak figyeltek ,hogy mitől vérzek ,közben sok szülés lement mellettem és attól még jobban be voltam tojva :)

szóval:

1:nekem abszolút nem fájt csak keményedett a hasam

2:nem tudom meddig tartott ,mert azt sem tudom mikor volt a start,ha a vérzést veszem az előző nap délután mentünk be és másnap délre lett meg a lányom

3:nem kaptam ,szerintem a gátmetszésnél adtak előtte valami helyi érzéstelenitőt

4:minden ok volt:) nekem ugy volt hogy csak keményedtem keményedtem mindig jöttek és kérdezték hogy még mindig nem fáj ?mondtam hogy nem ,egyszer jött egy doki azt mondta tegyem össze a két kezem ,mert nagyon ritka az ilyen....szóval egyszer felálltam akkor olyan székleteélsi ingerem volt szóltam a szülésznőnek h létezik hogy székletelnem kell ?ő vissza fektetett és mondta hogy mehetünk szülni :) 3 tolással meg is volt :)

5:nem kiabáltam

azért írtam hogy ne más véleményére alapozz ,mert hidd el a tiéd teljesen más lesz :) és akkor jelenleg annyira a helyzetre fogsz koncentrálni hogy előtte ezekkel csak terheled magad.sógornőm is pl utánam szült 4 hónappal és ő szentül hitte hogy így fog menni mint nekem.viszont neki keményebb volt és végig szidott engem :) az volt a rossz elmondása szerint hogy teljesen beleélte magát ,hogy ennyi lesz neki is.

Kitartás rendben lesz minden :) én pl most a másodikat várom és biztos vagyok benne hogy most ennyivel nem úszom meg ,de csak arra gondolok ,hogy milyen mikor először meglátod :) attól nincs jobb dolog a világon :)

Első baba: rettegtem előtte, indított szülés volt, oxitocint kaptam, piszkosul fájt, 14 órán át tartott (a kitolás fél óra volt), nem kértem érzéstelenítőt mert ura akartam maradni annak aminek lehetett, szerintem rendben volt, a végén a tolófájások előtt kiabáltam, és eszükben sem volt rám szólni.

Második baba: spontán indulás, semmi beavatkozás, piszkosul fájt, de nem úgy mint oxitocinnal. Nem kértem érzéstelenítőt, pedig kínálták nagyon. Kitolás előtt eleresztettem pár jóleső oroszlánüvöltést. Kértem is érte sűrűn a bocsánatokat, erre a szülész és az orvos is csak annyit válaszolt mosolyogva: hát mikor kiabálnál, ha nem most?

Mindkettő szülésem előtt rettegtem, de hüvelyi úton szerettem volna, mert normál lefolyás esetén a babának és az anyukának is előnyösebb. Hetekig tanultuk az egyetemen csak azt, hogy mennyi csoda történik abban a pár órában élettani szempontból is.

Ha szülök még harmadszor, akkor is rettegni fogok, mert nem tudom majd, milyen lesz. :) De újra és újra átélném!

Azt tartsd szem előtt, hogy max. 1 nap az egész életedből (azért annál többet nem szoktak nyúzni senkit mifelénk). Rövidebb, mint egy csonttörés, az biztos. A szülés alatt felszabaduló hormonok pedig egyrészt pörgetnek, másrészt ki fogják törölni a fájdalom nagy részét. Bízz bennük, nagyon jó cucc, amit a természet megalkotott erre a célra.

A kiabálás és a sírás pedig természetes dolog. Szegeden szültem, rengetegen megfordultak itt, de nemigen hallottam olyan kismamát, aki csendben lett volna legalább a kitolás előtt-közben. Ugyanis olyankor a kiáltás segít hogy pl. ne tolj túl hamar, vagy erőt ad a szüléshez. Én az élet királynőjének éreztem magam tőle, hatalmas erővel. :)

Erre nem igazán tudsz felkészülni...csonttörés semmi a szüléshez képest.

40 oráig tartott...ebből a kitolás 1,5-2 ora volt.

Nem kiabáltam kaptam érzéstelenitöt

Sok vért veszitettem...természetes uton szültem.

Fájdalmak csak késöbb jelentkeztek.

Nekem sok mindent nem mondtak el az ismerősök...de valoszinű többet nem szülök.Nehéz és hosszu szülésem volt.