Mihez hasonlítanátok a szülési fájdalmat, ha olyan embernek kéne elmondanotok, akinek sohasem voltak nagy fájdalmai, menstruációs görcsei sem, fejfájása sem, vesegörcse sem?

Én nem féltem a szüléstől. Tudtam, hogy fájni fogm de úgy voktam vele, tenni úgy sem tudok ellene, ha parázok, csak rosszabb lesz. Úgy tudnám leírni, mintha két kamion két oldalról húzná szét a méhszájamat. Nincs jobb szavam rá, mint hogy MEGLEPŐEN fájt. Tudtam, hogy nagyon fog fájni, de meghökkentem a fájdalom mértékén. Ennek ellenére csendben szültem, kiabálni nem is esett volna jól. Nem tartott nagyon sokáig, 5 és fél óra volt, viszont az elejétől majdnemhogy összefüggő, és baromi erős fájások. Ennek ellenére egy percig nem gondolkoztam, bevállaljam-e a másodikat. :) és most sem félek.. Na jo egy picit. :)

14 hkm

Én próbáltam előre elképzelni, hogy milyen lesz, de nem lehet elképzelni, és szerintem annyira nem is lehet mással összehasonlítani. A fájások egyébként akkor voltak nehezen bírhatók amikor már igazán erőssé váltak, én este 8 -tól vajúdtam és másnap 11-re lett meg a kisfiam, de a nagyon durva rész az csak kb. reggel 8-tól kezdődött. Akkor tényleg olyan görcsök jöttek, amiket elképzelni sem tudtam előre és visszaidézni sem nagyon tudom az érzést, csak hogy durva volt. A tolófájások nekem olyanok voltak mint egy nagyon-nagyon erős székelési inger, és azt éreztem nagyon kell nyomnom, mégsem könnyebbültem meg. Egy dologra tisztán emlékszem, hogy amikor kibújt a babám, az egyáltalán nem fájdalmas érzés volt, hanem hatalmas megkönnyebbülés.

A gátmetszést én sem éreztem a többi fájdalom közepette, pedig rettegtem tőle, de végül fel sem tűnt, hogy mikor csinálták. :) Pedig ahhoz nem adtak érzéstelenítést, csak amikor varrtak össze.

Amúgy közhelynek, de utána amikor már megvan a picur, szerintem tényleg elfelejted az összes kínodat. Ez TÉNYLEG így van, nekem legalábbis így volt. És én sem gondolkodom azon, hogy vállaljak e majd másodikat, ha összejön akkor nagyon boldog leszek :).