Szülés utáni depresszió? Szerintetek ez tényleg létezik?

Sajnos tényleg létezik. Rengeteg minden váltja ki egyszerre. Sokan úgy érzik, hogy egyedül maradtak minden újdonsággal, sokan ténylegesen is egyedül vannak, mindenki rögtön a tökéletességre törekszik, holott egy anya sem az...

Emellett ott van az a lelki "megrázkódtatás", hogy innen nincs vissza, csak előre, és az élet ebben az ügyben tőlünk vár el 100%-osat, hiszen az a pici csak ránk van utalva, de egészen.

És akkor még a hormonokat nem is említette senki. Akinek terhesésg előtt volt már hormonzavarja, az pontosan tudja, hogy egy kimaradó mensi, egy peteérés nélküli hónap, vagy egy sima pajzsmirigyhormon vagy egyéb nem jó működése, hogy tönkreteheti az ember mindennapjait, - amikor csak vegetál, és annyira jár összvissz a fejében, hogy ez az idő egyszer majd elmúlik, csak túl kell élni, és leszünk még a régiek valaha...

Visszatérve, szülés után a hormonok annyira megbolondulnak néhány nap alatt, hogy az az agy számára komplett elfoglaltság, és ezáltal az idegrendszert is leterheli, tehát még baba nélkül is épp elég lenne visszaállni, hát még úgy, hogy egy ismeretlen világ egy ismeretlen babával kiált értünk...

Tényleg léteznek olyanok, akiknek a pofon elég, de nem ők vannak többségben.

A problémakezelése persze mindenkinek más. Az én párom is halálosan nyugodt, amikor nekem már egy világ összeomlott, de nő és nő között is nyilván van különbség. Én hiszek abban, hogy az első nehéz hetek, hónapok, valakinek évek, mind a javunkra válnak. Csak pici józan ész kell, hogy maradjon, és akkor elkerülhető a zártosztály, és még a család is boldog lehet. :)

No,a kérdezőt bántották már elegen, abba lehet hagyni....

Kedve skérdező, volt idő, amikor őszintén szólva én is valami hasonlót gondoltam. Ma már szégyenlem, de akkor még nem tudtam, mi a szülés, baba, anyaság...

Császár után - ahogy egyik előző is írta - a felépülés, a szoptatás sikrtelensége bizony elveszik az általad írt fergeteges örömhangulatot.

Szóval be kellet ismernem: létezik ez, és álmomben sem gondoltam volna, hogy ez pont velem fog egtörténni.

Nem bej, hogy kiírtad a kérdést.. valahogyan szembesülnünk kell ezzel, vagy úgy ahogy én -megéléssel, vagy úgy,ahogy Te, hozzászólásokkal. Örömteli babázást továbbra is!! (úgy látom, sokan irigylik ezt tőled, nem baj....)

Ezt nem én írtam, hanem egy másik kérdésnél volt ahol válaszoltam, de nagyon egyetértek vele!

"UIgazad van.A mai fiatalokban nagyon kevés a tolerancia.Nemcsak a szülőkkel,hanem a párjukkal szemben is.Ezért is van a sok válás.A szülésből pedig nagyobb felhajtást csinálnak,mint kellene.Régen is szültek az asszonyok,de nem voltak depressziósak,meg lelki betegek.Szép az önállóság,de éppen a szülés után lenne szükség arra,hogy az anyjuk velük legyen.Ostobaság azt mondani,hogy akkor kell együtt lenni az apukával és a gyerekkel.A gyerekkel nem a szülés utáni napokban kell hármasban lenni,hanem a további életében.

Ha nem akarna mindenáron egyedül maradni a szülés után a nő,akkor nem lenne sem fáradt,sem ingerült a későbbiekben.Régen csak 12 hét volt a szülési szabadság.És abból hatot a szülés után kellett kivenni.Az orvos és a védőnő lelkére kötötte az anyukának,hogy a 6 hét alatt pihenjen,mert a korai felkelés a későbbiekben nőgyógyászati problémákat okozhat.Sokkal kiegyensúlyozottabbak voltak a kismamák és a gyerekek is."

Én nem mondom azt hogy nincs ez a depresszió, de szerintem a nők csinálják saját maguknak! Túlértékelik ezt az egészet. A terhesség, a szülés, a gyerek, a világ legtermészetesebb dolga kéne hogy legyen! Manapság a kismamák "túlképzettek" terhesség és szülés ügyén csak az a baj, hogy nem a legfontosabb dologban! Mindenről mindent tudnak, csak épp a lényegről, a szülésről és a gyereknevelésről nem! Azt képzelik valami rózsaszín álom, mint a kismamás-kisbabás modellképeken. Aztán meg majd hazamennek, a gyerek szépen eszik, és elgőgicsél, miközben mindenki olvadozik tőle. Nem azt mondom hogy rossz dolog, mert a legszebb dolog az anyának ez, de azért jobb lenne a valóságot nézni, amiben ez egy igen nehéz dolog! Sajnos a legtöbben kicsit elvesztik a józan eszüket... Mégis ki a jó francot érdekel az hogy császárral született? Ha valaki előveszi az eszét akkor rájön hogy semmi. Nem beteg, ugyanúgy szeret, ugyanolyan szép, ugyanolyan gyerek. És ha nem tud szoptatni? Igen kissé kellemetlen, de ezért még nem kéne depresszióba esni! Ettől sem lesz beteg, se sovány, se kevésbé ragaszkodó! És ha kiabált a szülésznő? Hát kit érdekel? Magát minősíti! Ha ennyitől depressziós, akkor az életet hogy éli túl? Valaki csúnyán néz rá az utcán akkor összetörik? Ezt kéne tudatosítani!

A másik meg az, hogy minden terhet magukra vesznek! Ha valaki csak rá mer nézni a gyerekre, már tigrisként tiltakoznak! Utálják az anyóst, a tesóknak kutyája van, a keresztanyu nem úgy takarít ahogy nekünk tetszik, apa nem tud rendesen pelenkát cserélni, a bébiszitter idegen stb.. Mindenre van kifogás, így pihenés helyett marad a robotolás! Pedig ha hagynák hogy segítsenek nekik! Persze így a fontos dolgok kerülnek háttérba. Mint pl a férj, vagy a szex, szerelmi élet, ápoltság. Mert arra már nincs idő, aztán meg csodálkoznak, hoyg sz*mét egész nap a gép előtt ül és nem foglalkozik a gyerekkel.

A saját munájuk fölé, a férjükét meg alábecsülik. Nem elég, hogy egésznap dolgozik, eltartja őket, hogy otthon tudjanak maradni, de aztán még jöjjön haza és legyen óvónéni is. Régen ebből sem volt gond. Örülni kell, hogy ma már a férfiak is többre becsülik a gyereket és foglalkoznak vele valamennyit... Ha hagynák, hogy segítsenek nekik, és helyére raknának dolgokat a fejükben, akkor nem lenne ennyi gond...