Miért ítéli el jobban a társadalom azokat az anyukákat, akik szoptatás után visszaszoknak a cigire, mint a dohányos apukákat?

Csak azt dühíti, aki tudja, hogy van alapja. Egyébként lepereg(ne).

Engem nem érdekel mások véleménye :) én egyből letettem amint pozitiv lett a teszt.bár olyan rosszul voltam, h nem is kivántam.a párom is letette,mert tudta h nekem szarul esne,ha "mellettem" cigizne.magyarul nekem rosszabb lenne akkor.a fiam 2 hónapos volt,amikor már nem tudtam szoptatni,aztán egyre inkább ott motoszkált a fejembe,h de jo lenne csak egy szálat elszívni.és sajnos így kezdődött...eleinte csak esténként,kiengedni a fáradt gőzt.aztán már a délutáni alvásidőben is, és igy tovább.nem vagyok rá büszke,bánom hogy igy alakult.és a párom is vissza szokott sajnos.

Én megértem, és tudom, hogy önző dolog, de én boldogan végigcsinálom a terhesség és szülés összes baját, fájdalmát, lemondását a babáért, viszont az kiakaszt, hogy az apának semmi dolga. Tudom, nem túl szép, hogy azt kívánom bárcsak neki is meg kellene szenvednie a babáért, de igenis nekem jobban esne, ha nem egyedül kellene "megdolgoznom" érte. Én is járok dolgozni, pont annyit, mint ő, csak én még terhes is vagyok mellette. Nálunk így az a szabály, hogy amit nekem nem lehet, azt neki sem. Szerencsére a férjemnek eszébe sem jutna előttem sushit enni vodkával egy szál cigivel a kezében, és mindent megtesz érte, hogy én a lehető legkényelmesebben érezzem magam. Ettől egy kicsit kevésbé érzem igazságtalannak az egészet. :) Ráadásul a kórházban is bent marad majd. Tudom, hogy majd lehurrognak meg lepontoznak itt, de együtt terveztük a babát, együtt akarjuk, és az egy elég sajnálatos evolúciós tény, hogy csak én hordhatom ki, de a férjem a társam mindenben, hogy nézne már ki, hogy ő vígan éli az életét, míg nekem itt fáj-ott fáj, és még csak nem is csinálhatom mindazt, amit szeretek? Lehet mondani, hogy miért szenvedne ő is, és nem is szeretem igazán a férjemet, ha rosszat kívánok neki, de nem ez a helyzet. Nagyon szeretem őt, de számomra, és szerencsére számára is elfogadhatatlan lenne, hogy míg én a közös célunkért küzdök állandó lemondásokkal, addig ő vígan sütteti a hasát a napon. Elég limitált, amit az apa megtehet a magzatért, de az egyik legfontosabb, hogy mindent megtesz, hogy a gyermeke anyja a lehető legkényelmesebben, nyugodtabban érezze magát. Ha a férjem nem lenne képes lemondásokra a családjáért, akkor erősen megfontolnám, hogy vele akarok-e családot alapítani. Együtt sem olyan könnyű lemondani a cigiről, bulikról, strandolásról, bizonyos élelmiszerekről, de úgy, hogy közben az ember élete párja mindent boldogan csinál tovább, na úgy még nehezebb.