Ha kórházban szeretném megszülni a kisbabámat, mindenképpen elválasztanak tőle a három nap alatt, vagy lehet kérni, hogy egy szobában legyünk?
Bocsánat, ha butaságot kérdezek... De úgy tudom, hogy a kórházi szokások azok elkülönítik a gyereket a szülőktől, megfigyelés, meg hogy a mama tudjon pihenni. De pszichológiai szempontból ez a legrosszabb dolog, amit tehetnek. Bár nyilván megvan rá az orvosi indoklásuk, de azért mégis, lehet olyat kérni, hogy egy szobában legyünk vagy valami?
Köszönöm szépen a válaszokat.
Az első éjszaka elviszik, azért, hogy tudj pihenni. A többi napon pedig a reggeli vizitkor kell bevinni az őrzőbe 1-2 órára, de az pont jó arra, hogy elmehess fürdeni, megreggelizz, téged is megnéz az orvosod.
Ezen felül pedig csak akkor viszik el, ha valami baja van, és kezelést kell kapnia.
Ez attól függ, hogy ahol szülsz, ott milyen lehetőségek vannak.
Ahol én szültem, ott lehet olyat is, hogy anyuka sima kórteremben van és csak etetni viszik be a babát, amúgy a csecsemőosztályon van.
De vannak baba-mama szobák is, ahol az éjszaka kivételével az egész napot a pici együtt lehet az anyukájával, csak a csecsemők vizitjére kell bevinni, illetve ha anyuka beviszi, mert látogatókhoz megy ki (mert a baba-mama szobába más nem tartózkodhat anyukán és babán kívül), vagy lemegy sétálni vagy bármi. De itt éjszakára elviszik a picit és csak az éjszakai etetésre hozzák be, ha úgy igényli az anyuka. Ha éjjel nem akarja megetetni, akkor adnak neki tápszert.
De olyan lehetőség ott nincs, ahol én szültem, hogy éjjel-nappal együtt legyen anyuka és a babája.
Mi 0-24 rooming innben voltunk. Este 6-kor született, mivel gyors és problémamentes szülés volt, meg sem kérdezték hogy elvigyék-e. Amúgy csak a fürdetéseknél ill. vizsgálatoknál nem volt velem.
Kórházanként eltérőek a szokások, de elég sok helyen csinálják már így. Érdeklődj hogy a körzetileg illetékes kh hogy áll ehhez a témához, esetleg választhatsz olyan orvost, aki bababarát kh-hoz tartozik.
Igaz, én németben szültem, de velünk volt a baba végig. Őszinte leszek,szülés előtt nagyon jónak tartottam. De aztán egy 1,5 napos vajúdás után kissé kimerült voltam. Első éjszaka végig fent volt a lányom is, így én is. 2. éjszak bevittem a csecsemősökhöz, ott mondták, hogy nyugodtan feküdjek le aludni,reggel behozzák nekem. Sírtam a folyosón, hogy szép kis anya vagyok...2. éjszaka lepasszoltam a gyereket...
Reggel megreggeiztem, elmentem mosdóba, mire visszaértem ott várt a lány. Olyan jól esett aznap éjszaka az alvás, hogy valami hihetetlen.
Kapcsolódó kérdések:
Minden jog fenntartva © 2024, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!