Hogyan győzhetném meg a férjemet, hogy a szülésnél elég, ha a fejemnél áll, nem kell végignéznie konkrétan, hogy mi történik lent kitolás közben? A ti férjetek végignézte a szülést vagy megelégedett azzal, hogy a fejeteknél támogatott titeket?
Figyelt kérdés
A férjem mindenképp szeretné látni, ahogy kibújik a baba, azt mondta kíváncsi. Az orvosunkkal már meg is beszélte, hogy ő nem szeretne a fejemnél ragadni. A dokink azt mondta, hogy őt nem zavarja, azt csinálunk, amit akarunk, amíg nem akadályozzuk a munkájában. Engem nem zavarna, hogy mit lát, nem vagyok szégyellős előtte, de rettegek tőle, hogy esetleg nem azt fogja látni, amire számít, és undorodni fog tőlem. Mutattam neki szülésvideót, hátha elmegy a kedve tőle, de nem. Szerinte érdekes. Akinek a férje esetleg megnézte a baba kibújását, nem számolt be negatív élményről? Nem sínylette meg a kapcsolata?2013. szept. 7. 22:27
11/12 anonim válasza:
Az első szülésem nem túl jól sikerült és ő is rosszul van a vértől, csak egyszer nézte meg a buksit miközben már lehetett látni. Viszont második alkalommal olyan szépen haladt a szülés, hogy odaállt fényképezni és le is fotózta, hogy a feje méár kint van a lányomnak a teste méeg még bennem, mi is megsimogattuk közben a buksiját a kislányunknak... azóta ezzel a képpel dicsekszik, hogy micsoda élmény volt.. nekem is visszanézni :-) szerintem ott a helyzet hozza magát és lehet a férjed sem akarja majd kihagyni a lehetőséget. Valóban mivel félig fekve -ülve szül egy nő és ha ő állni fog akkor is fogja látni, hogy mi történik. Mondjuk a férjam a hátam mögött állt minden kitolásnál és segített a hátamat tartani, de szünetekben mindig kukucskált!!! Könnyű szülést neked!!!
12/12 anonim válasza:
mindent végignézett, utána csak annyit mondott életében nem látott ennyi vért, na de semmi gond nem lett belőle:-)
Kapcsolódó kérdések:
Minden jog fenntartva © 2025, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu
A weboldalon megjelenő anyagok nem minősülnek szerkesztői tartalomnak, előzetes ellenőrzésen nem esnek át, az üzemeltető véleményét nem tükrözik.
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!