Kétéves kislányomnak hogyan mondjuk meg, hogy nem jön haza a kistesója a kórházból (halva született a 37. héten). Milyen szavakat használjunk? Mi legyen a tompított változat?

Részvétem.

Sok erőt, hogy fel tudd dolgozni.

Őszinte részvétem:(

Én annyit mondanék a picinek, hogy a testvéred nem innen, hanem fentről vigyáz ránk, így mi nem láthatjuk őt, de ő figyel minket az égből. Csakhogy ne várja haza.

Nagyon sajnálom, ami veletek történt, nagyon sok erőt kívánok nektek!

Rettenetesen sajnálom ennél a kérdésednél is, ami történt. :(

Az én kisbabám is meghalt, igaz, úgy, hogy ő volt itthon is velünk pár hónapot. Mikor meghalt, akkor én az angyalos történetet meséltem az akkor 2 éves kisfiamnak (megcáfolom, hogy egy kétéves nem érti, sokkal többet értenek ezekből a dolgokból, mint gondolnánk...) Tudom, hogy nehéz kimondani a szavakat, és azt is tudom, hogy nehéz összeszedni magad, de sajnos azt kell írnom, hogy muszáj. :( Lehet sírni a gyerekek előtt, és kell is időnként, de a kérdéseire válaszolni kell, bármennyire szívszaggatóak is. Mert ezek a kérdések azok. Mindig beléjük hal egy kicsit az ember, még hosszú idő múlva is (bár remélhetőleg nálatok hosszú idő múlva már nem fogja a babát emlegetni). Sok erőt kívánok Neked!

Kedves Ismeretlen!

Ilyen dolgokra nincsenek szavak, mégis engedd meg, hogy írjak pár sort Neked abban a reményben, hogy picit segíthetek. Először is: bármilyen szörnyű, ami történt, tudnod kell, a világban semmi nem történik véletlenül. Amin nem tudsz változtatni, amit nem tudsz megérteni, és amit anyaként nem lehet elfogadni, sőt talán igazán felfogni sem (én is 2 gyerekes anyuka vagyok), és ami teljesen értelmetlennek, igazságtalannak tűnik, annak is célja van. Kisbabád hidd el, jó helyen van, mert így kellett történnie... nem kell tudnunk az okokat és a miérteket, de hinned kell abban, hogy jó helyen van. Nem kell Őt elfelejtened! Természetes a gyászod, és egész életedben fájó pont marad, de el kell fogadnod, és bízni benne, hogy az a kis lélek hozzád tartozik. Az a szeretet és összetartozás, ami egy anyuka és kisgyereke között van, nem múlik el azért, mert a fizikai világ elszakít Titeket egymástól. Nem tudhatjuk, mikor, hogyan, de a találkoztok még! Én nem vagyok hidd el ezoterikus alkat, sőt, elég racionalista vagyok. De ez emberek közötti szeretet a leghatalmasabb erő. Ezt a részét fájó lelkednek írtam, sok erőt és megnyugvást kívánok Neked és családodnak!

Kérdésedre a válasz: mondd el kicsikédnek. Az igazat,egyszerűen, az ő nyelvén. Mindig igazat kell mondani,még akkor is , ha pici. Mert hidd el kis kétévesed tökéletesen érzi a hiányát testvérkéjének, és a bánatot is. Csak nem érti, és nyilván neki még nincs tapasztalata, nem tudja úgy felfogni mi ez, de érezni érzi, hogy most vhogy felborult minden. Én azt mondanám neki, hogy kistestvére nincs már a pocakban, mert így kellett lennie. Jó a csillagos történet, az angyalkás, vagy Istenke mellett van, pontosan nem tudod, de van és a kistestvére marad. Természetesen nem kell úgy tenni,mintha veletek lenne, csak akkor beszéljetek róla, ha a kislány kérdezi, akkor röviden tömören természetesen, amennyire lehet. Lassan egyre kevesebbet beszél róla. De ha újra pocis leszel, előjöhet, akkor is igyekezz röviden válaszolni neki, ha kérdez, és nem félni, bízni, hogy most máshogy végződik majd. Nehéz nagyon, tudom. Adj időt magadnak, ne félj akár sírni is a pici előtt, ez is az élethez tartozik. De biztosítsd arról, hogy szereted, anyu ezután is itt van neki, és vigyáz magára, rá is, de most sajnos szomorú. De lesz jobb is. Érezze, hogy erős vagy és eljönnek még a mosolygós napok... A legjobbakat Nektek!