Elmesélnétek milyen volt a császáros szülésetek?

A kiírt napon lefeküdtem este, hogy megnézzem a Barátok Köztöt. Nem számítottam szülésre, mert aznap még annyira zárt voltam, hogy a magzatvízet sem tudták megnézni. Éreztem közben, hogy fájdogál, de annyira gyenge volt, hogy el is aludtam. Majd pontban éjfélkor jött egy kicsit azért erős, de még mensiszerű. Felugrottam, és mondtam, hogy fáj. A párom is azonnal felugrott, mert az egész terhesség alatt csak egyetlen egyszer kezdtem el jóslózni, amikor összevesztünk. Mivel most béke volt, gondoltuk talán szülök. Mértük az időt, de egyáltalán nem volt rendszeres, de nem múlt semmitől, és egyre jobban fájt. 5 órát szendvetem így itthon, majd bementünk a kórházba, mert gondoltam mások 8-10 órás vajúdásaihoz képest elég jól nyomom, bár még mindig rendszertelen volt, de 10perc alatt mindegyik. És persze nagyon erősek.

Rengetegszer elképzeltem magamban, hogy mi lesz ha bemegyünk a kórházba, de erre sosem gondoltam: Haza akartak küldeni. Teljesen zárt voltam, ezért azt mondták, hogy jósló. Mondtam magamban, hogy az agyad jósló, hát úgy fáj, hogy már meg kell kapaszkodnom a falban. Majd felfektettek a szülőszobában a fájásmérőre, és azt mondták, hogy ezek max 20-as 30-as erősségűek lesznek. Na meddig ment fel a gép? 60-80ra. Mondtam ott a csajnak (hozzáteszem reggel fél 6ra ne érj be szülni, mert műszakváltás, és mindenki bunkó, mert menne haza, te meg képes vagy pont akkor bemenni szülni) hogy felment az 80ig is, erre lejjebb tekerte a gépet, és már tényleg csak 20-30at mutatott. Azt mondja: na látja, hogy nem. Elkezdtem ideges lenni. Kiharcoltuk, hogy legalább ne küldjenek haza. Betettek vajúdni 3 kismama mellé, akik kicsit el tudták terelni a gondolataimat a fájásokról, de aztán kezdődött a pokol. Ugye éjfélkor kezdődött igazán, és ez már reggel 6 körül volt, tehát 6 órája szenvedtem. Nem fejtem ki részletesen, hogy a következő harmincakárnhány óra hogyan telt el, csak annyit tudok mondani, hogy nekem elviselhetetlenül fájt, de ez senkit nem érdekelt. Üvöltöttem már a folyosón, ütöttem az ajtót, bőgtem, mindeközben minden orvos és nővér és szülésznő, és takarítóportáspostás úgy ment el mellettem, hogy rám sem nézett. Csak az anyám és a párom volt velem, de ugye ők csak a kávégépig jöhettek a folyosón. Hát igen, vajúdásom hosszú óráit a kávégép mellet töltöttem. Vajúdó szoba, labda, bordásfal, kád melegvíz? Az mi? Na mindegy. Végre elvittek fájástmérni, és hát már tényleg nagyon "jó" fájásaim voltak, de nem tágultam. A doki se szó se beszéd, megrepesztette a burkot. Aminek rohadtul örültem, de szólhatott volna előtte.

Akkor már nem engedtek ki a szülőszobából, bár akkor már menni sem bírtam. És akkor, akkor hoztak oda egy labdát, hogy üljek rá. Ezt a baromságot! Persze nem is segített semmit. Majd megkérdeztem ott egy valakit, hogy ebből mikor lesz baba. Azt mondta maximálisan érzelem-tolerancia-együttérzés nélkül: "Kitudja, még órák, az biztos". Ezt meghallhatta a lányom, mert abban a pillanatban leesett a szívhangja. Azt elmondanám, hogy a szülőszoba sötét, büdös, hideg volt, a falon ollók, fogók, injekciók lógtak. Ha ott ébrednék valószínűleg azt hinném, hogy egy boncasztalon fekszem. Szóval mondták, hogy akkor műtenek, én meg lányos zavaromban megkérdeztem, hogy mégis mit? És akkor jött életem második kedvenc mondata: császármetszés lesz. Innentől kezdve minden jó volt. Bementünk a műtőbe, amit megláttam messziről: fényes, barátságos kis hely, és ahogy közeledünk megláttam, hogy ott áll egy csomó zöld emberke (műtőscsapat), és csak engem várnak. Emlékszem, vigyorogva mentem be, annyira örültem, hogy végre valami történik. Nagyon jófejek voltak végig. Majd felültem az asztalra, mindenki rohangált, majd görnyedésre utasítottak. Mondtam, hogy jön egy fájás, és akkor megszólalt az én zöld angyalom, egy kedves nő, és azt mondta angyali hangon: "Kismama, ez lesz az utolsó fájása." Igen, ez az elsőszámú kedvenc mondatom, amit valaha mondtak nekem, bár a párom még nem kérte meg a kezem, valószínű versengeni fog a dolog a többivel. És tényleg az volt, az utolsó, szinte már nem is fájt. Beadták az érzéstelenítőt, tényleg csak annyit éreztem, mint egy szúnyogcsípés. Lefeküdtem és elkezdtek csipkedni, hogy érzek-e. Majd amikor már nem éreztem, odajött az egyik hölgy és ott állt a fejem mellett végig, beszélt hozzám. Valamiért eközben a kezemet letettem, miért volt fenn azt nem tudom, és éreztem, hogy ráesik valami gumis dologra. Odanéztem, és narancssárga volt. Majd rájöttem, hogy az a saját lábam, ugyebár jódozott kiadásban. Aztán elkezdődött a műtét. A vágást egyáltalán nem éreztem, csak annyit, hogy húzogatják a hasam. Egyáltalán nem fájt, mégcsak kellemetlen sem volt. És vártam, és izgatott voltam, és boldog, és izgatott, és boldog, és türelmetlen. Majd kb 15perc után meghallottam, hogy sír a lányom.

Mindenki hallotta, még anyukámék is, akiktől a szülőszoba és egy hosszú folyosó választott el. 46 óra kisebb-nagyobb fájdalom után megszületett végre. Lila volt, ráncos, és nagyon hosszú volt a körme. Majd elvitték. Amíg varrtak csak hallgattam ahogy sír, és sír, és csak mosolyogtam és könnyeztem. Majd kitoltak az örzőbe, ahol zsákot raktak a hasamra, és 3 órát ott voltam. Ebből 2óra55percet végigaludtam, mert hát nem aludtam már egy ideje, de a maradék 5percben odaadták a kicsit, és az apukája volt vele. Kitoltak a kórterembe, anyukám odaszaladt még a folyosón, és csak azt mondta: gyönyörű lányod van. Majd betoltak a kórterembe. Azt mondták aludjak. Mondtam a nővérkének, hogy jó, de én csak az oldalamon tudok, és oldralra fordultam. Tágra nyíltak a szemei, és azt mondta, ilyet még senki nem csinált császár után 3 órával.

Másnap felkeltem, azt mondták, hogy ha jól vagyok megkaphatom a babát. Az első felülés szar volt. Nem igazán fájt, csak húzódott, én meg attól féltem, hogy szétrepedek. Persze nem történt meg. Majd elvittek a csapig a nővérek és lemosdattak. Vissza az ágyba, pihi, mert úgy éreztem összeesek. Majd jöttek, hogy menjünk sétálni. A második felkelés már egész jó volt, és minden egyes mozdulat óráról órára könnyebb volt. Sétáltam. Egyik kezemben a katéteres zacskó pisivel, a másik kezemben a hasi drain-es zacskó vérrel. Nagyon cuki lehettem. Majd kivették ezeket a dolgokat, és másnap megkaphattam a babát. Onnantól kezdve semmi sem fájt, és azóta sem. Még csak nem is húzódott. Már a kórházban begyógyult a heg, kötés sem kellett rá. Én sem értettem, hogy, én, aki semmiféle fájdalmat nem bírok, hogyan viselhettem ilyen jól? Nem tudom.

szia!

40+6-ra született meg a kislányom.

előző hét pénteken voltam nst-n, ahol megbeszéltük a dokival, hogy legközelebb csütörtökön találkozunk, ha addig nincs semmi, akkor befektet a kórházba indításra. nekem nagyon soknak tűnt a 6 nap a következő vizsgálatig, ezért hétfőn bementem a kórházba, hogy görcsölök, nem vagyok jól nézzenek rám. mindent rendben találtak, és mivel telt ház volt haza engedtek.

szerda délután, hogy kicsalogassuk a kislányt összebújtunk kicsit. valószínűleg ez hozta meg a várva-várt eredményt: elkezdtem rendszeres időközönként keményedni. 5-6 perces fájásokkal jelentkeztem a szülőszobán, hogy akkor most szülnék :)

rajtam kívül 3an voltak még a vajúdóban, szép sorban mentek be a szülőszobára, és sírtak fel egymás után a picik. végül én is bekerültem. már nagyon szenvedtem, minden bajom volt már. jött a doki, burkot repesztett, és kézzel tágított egy kicsit. még bent volt, mikor a gép jelezte, hogy romlik a lányom szívhangja. összedugták a fejüket a dokik, és közölték, hogy sürgős császár lesz, mert a köldökzsinór valószínűleg a nyakán van. jött a műtős, hogy akkor áttenne a műtős ágyra... azzal nem foglalkozott, hogy a saját lábamon is meg tudtam volna tenni ezt...

2 fájás közt adták be a spinális érzéstelenítőt gerincbe, aztán már vágtak is. nem éreztem semmit, csak hogy rángat a doki. a fájások is elmúltak, ami hatalmas megváltás volt már. aztán felsírt a kislányom. kérdeztem, hogy rendben van e, és hogy hajas baba e :D a varrás kicsit kellemetlen volt, nagyon rángatott az orvos, meg már nagyon elegem volt, csak aludni akartam. (több mint 24 órát voltam fönt, ebből 4 órát 2 perces fájásokkal töltöttem)

átvittek az osztályra, és mivel délelőtt műtöttek, este egyedül felkeltem- annyi segítséget kértem csak, hogy a nővérke segítsen megtartani az egyensúlyom, amíg lemászom az ágyról. zuhanyoztam és visszafeküdtem aludni.

reggel "felpattantam" és elsétáltam a babáért.

addig volt rossz, amíg bent voltak a varratok, mert olyankor még húzódik, meg viszket.

hamar fel lehet épülni fizikailag- nekem a lelki részével vannak gondok..

bocsi, ha kicsit kusza és hosszú.. hiába volt már 5 hónapja még most is nagyon összefolyik az egész.