A ti férjetek nem bánta meg hogy bement a szülő szobára?

Elmesélem neked az én tapasztalatomat. Az első férjem nem akart bejönni, én erőltettem, ő irtózott minden ilyesmitől. A vajúdásnál bent volt, a szülésnél kiment. Nem hiányzott, sőt, addig is csak idegesített inkább, mert nem tudott segíteni. Megkérdezte pl az összefüggő, 2 perces fájdalmaknál, hogy mi van, miért jajgatok?! A második férjem az első perctől fogva ott akart lenni mellettem. A kisfiúnk koraszülött lett, hatalmas ijedtség közepette szültem villámgyorsan. A férjem végig ott volt, hánytam, hasmenésem volt, véreztem, ami kell, elvágta a köldökzsinórt, tartotta a hánytálat, és még a varráshoz is visszajött, és fogta a kezem. Hatalmas segítség volt! Akkora pluszt adott, és neki ez fontos volt! Azóta is milliószor kérdeztem, nem bánta-e meg, de minden alkalommal megnyugtat, hogy nem, és ő ott akart lenni, amikor a kisfiúnk megszületik, neki ez egy csoda volt. Nemsokára újra megyünk, és már nagyon várja. Fel sem merült bennem, hogy nem akarna jönni, így a vége felé azért eszembe jutott, hogy rá sem kérdeztem :) Én azt mondom, embertípus kérdése. Az első férjem irtózott minden ilyesmitől, utána még azt is odavágta, hogy nem tud velem szexelni ezek után, pedig csak a vajúdást látta. Ma már tudom, kár az ilyennek gyereket szülni (hozzáteszem, lombikbabánk volt, mert neki nem lehetett gyereke). A második férjem -mondjuk katasztrófavédő-, tehát jobban bírja az ilyesmit, de más típusú ember, olyan, aki ott akar lenni, és segíteni, és látni azonnal a kicsit, és részt venni mindenben, mert ez a közös életünk fontos része. Sokszor kérdeztem tőle utána, és szexelni akar velem? Az ő válasza az volt, fel sem merült benne ilyesmi, hogy én életet adtam egy gyönyörű kisfiúnak, aki a miénk, és ő ezért megundorodott volna tőlem. Szóval nekem volt pozitív, és negatív is. Az én tanácsom, ha szívből akar menni, engedd, bármikor kimehet, ha nem bírja! De ha be sem megy, kimarad valamiből, ami az életek része lehetne.

36+4 h km