Igazak ezek a császármetszéssel kapcsolatos információk vagy csak rémhírek?
Programozott császárom lesz így szinte folyamatosan ezzel kapcsolatban olvasgatok a neten, különböző fórumokon, orvosi portálokon, illetve blogokban.
Most rábukkantam egy oldalra ahol a császárról a következőket írják:
- a nem sürgősségi (tervezett vagy más néven programozott) császármetszés esetében, háromszor akkora az esély arra hogy az anya belehaljon mint sürgősségi császár vagy hüvelyi szülés esetében
- szükségessé válhat a belek eltávolítása vagy annak oldalra történő kivezetése, statisztikai adatok alapján 10 császármetszésből 4 így végződik
- nagy esély van a tüdőembóliára
- az érzéstelenítés végkimenetele gyakran bénulás, egyes esetekben halál is lehet
- a császármetszések 16%-ában belemetszenek a babába (harántfekvéses babáknál ez az arány 20%) és gyakran maradandó károsodásokat okoznak ezzel
- a császárral világra jött gyerekek gyakran szellemileg visszamaradottak lesznek, az autisták 80%-a császármetszéssel született
Ezek azért eléggé megrémisztettek most.. Valóban így van ez? Olvastam a kockázatairól és a doki is elmondta (ő azt mondta a programozott császároknál a dokik kipihentsége, felkészültsége miatt és annak köszönhetően hogy nincs vészhelyzet, nem kell kapkodni minimálisra csökken a veszély és kb minden 1000. ilyen beavatkozásnál van valami hiba, de akkor sem életveszélyes vagy maradandó).
Viszont itt azért elég brutális dolgokat állítanak és ez nagyon megdöbbentett.
![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz2.png)
![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz2.png)
![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz2.png)
![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz2.png)
![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz0.png)
Ah ez elég durva, de szerintem ez egy nagy butaság amit itt leírnak.
nem volt császárom, de bele gondoltam hol vannak a beleim. és nekem a másik oldalon voltak, vagy is a méhem elörébb van mint a beleim. ha beleket eltávolítják nincs élet, de sok sok császaros ismerösöm van de egyiknél sem volt ilyen. söt még senki nem mondott ilyet.
érzéstelenítést a rendes szüle´sek nagytöbbségénél is adnak, ez benne van apakliban de ez is nagyon nagyon ritka.
soha nem hallottam olyat hogy a gyerekbe bele vágtak volna. szerintem ilyen még soha nem is fordult elö.
![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz2.png)
![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz2.png)
![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz2.png)
![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz2.png)
![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz1.png)
Szerintem ne foglalkozz ezekkel az adatokkal. Egyébként mindennek van kockázata, sima szülésnél is történhet baj. De ezek elenyésző számban fordulnak elő. Amit nem értek, hogy miért lenne kockázatosabb a sürgősségi császárnál, amikor a programozottnál van idő felkészüni mindenre. Nekem a második szülésem sürgősségi császár volt, mert elakadt a baba, és a dokinak annyi ideje maradt, hogy bemosakodjon. Úgyhogy szerintem a sürgősséginek sokkal több a kockázata.
Jó babavárást és problémamentes szülést kívánok!
![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz2.png)
![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz2.png)
![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz2.png)
![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz1.png)
![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz0.png)
![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz2.png)
![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz2.png)
![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz2.png)
![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz2.png)
![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz1.png)
Én is nagyon féltem a császártól, nyilván megvan a maga kockázata, hiszen egy nagy hasi műtét. De ez, amit írtál, szerintem erős túlzás. Az ismerőseim között vannak császárosok. Az egyiknél a második császár során vették észre, hogy az első után összenőttek a belei, meg nem tudom mi. Nem volt panasza és akkor helyre is hozták, azóta nem tudok róla, hogy lett-e további problémája. Egy másiknak pedig a 3. császára közben elvágták a húgycsövét. Ő akkor el is kötette magát, nem tudom ez jelent-e valamit. A lényeg, hogy még akkor rögtön összevarrták, utólag mondta neki a doki ki történt és annyi következménye volt, hogy tovább volt katéterezve. Ezeknél durvább esetről nem tudok az ismerőseim között. Nekem csak baromi rossz élmény maradt a fájdalmak miatt (has-, majd fejfájás), de szerintem azért nem az a jellemző, hogy olyan durva eshetőségek lennének, mint amit olvastál. Ne olvass sokat, mert be fogsz parázni! :)
Problémamentes szülést kívánok!!!
![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz2.png)
![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz2.png)
![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz2.png)
![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz2.png)
![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz1.png)
Sürgősen hagyd abba az ilyenek olvasását, mert csak magadat idegesíted vele! Sajnos nem teljesen alaptalanok ezek az adatok (pl. tényleg előfordul néhányszor, hogy a nődokik belevágnak a bélbe, de ekkor sebészt hívnak, aki megvarrja, a legritkább esetben van szükség a belek eltávolítására és kivezetésére (stoma), mert ahhoz elég komoly műhibának kell történnie, valamint a baba megvágása is NÉHA előfordul (elsősorban sürgősséginél), de általában ennek a maximális hozadéka néhány karcolás, az embólia pedig minden műtétnek a kockázata, ezért adnak jobb helyeken véralvadásgátlót még néhány napig a császárosoknak), de a többség butaság. A császár egy nagyhasi műtét, így nyilván vannak kockázatai. Ha egy mezei vakbélműtét betegtájékoztatóját megnézed, ott is fel vannak sorolva hasonló szörnyűségek. A legjobb, amit tehetsz, hogy NEM olvasol ilyeneket, mert a császárok döntő többsége minden probléma nélkül lezajlik!
Üdv: egy EÜ-s
![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz2.png)
![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz2.png)
![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz2.png)
![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz2.png)
![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz0.png)
![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz2.png)
![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz2.png)
![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz2.png)
![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz1.png)
![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz0.png)
![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz2.png)
![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz2.png)
![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz2.png)
![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz2.png)
![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz0.png)
Tény, hogy a császármetszés kockázata sokszorosa a hüvelyi szülésének mind az anya, mind a baba szempontjából, de azért annyira nem durva a dolog, ahogy leírtad, kedves kérdező! Valóban kb. háromszoros az anyai halálozás lehetősége, ez tény (de így se lehet nagy számokról beszélni), minden műtéti kockázat ott van a császárnál is (pl. trombózis és hasonlók) és a császáros babáknál valóban nagyobb százalék esély van bizonyos betegségekre, pl. allergiára és asztmára, de nem ilyen bődületes nagy százalék, amiket leírsz.
Jó ismerni a kockázatokat, de túlparázni nem szabad a dolgot és ne higgy el mindent, amit olvasol, mert még szülés előtt bedilizel.
Nyugi, biztosan minden rendben lesz és gyönyörű, egészséges kisbabának örülhetsz. Sok boldogságot! :-)
Kapcsolódó kérdések:
Minden jog fenntartva © 2025, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!