Terhesség alatti halál félelem?

Tuti tippet nem tudok, de beszélgethetünk. Saját esetemből általánosítok, de lehet, hogy a 2. terhességnél (pláne ha az első necces volt?), már jobban tisztában van az ember az árnyoldalakkal is. Segíteni szerintem úgysem tudsz ezen, próbáld meg inkább két lépéssel hátrébbről szemlélni magad. Ha hívő vagy, komolyan rábízni magad Istenre... Szeresd a gyermeke(i)d, élvezd tudatosan az életed, és ne hagyd, hogy a félelem megmérgezze, mert - logikusan nézve is - annak semmi haszna nincs.

Egyáltalán nem egyedi az érzésed, ne aggódj. Szerintem amúgy is teljesen normális terhesen és szülés közben is, hogy időnként "vad" gondolataink támadnak. Én magam 4 gyereket szültem. Az első az ugyebár az, amire nem lehet 100%-osan felkészülni, bár próbálunk. A második lányomat farfekvéssel, rendesen szültem meg, nem császároztak, mondván, nem túl nagy a baba (3 kg volt), és amúgy sem az első, menni fog az. Ment is, de azért nem kaptam röhögőgörcsöt, mit ne mondjak. A 3. kislányom alig másfél óra alatt lett meg, és bár szintén értelemszerűen fájdalmas volt, de nem volt olyan vészes, nem is maradt rossz emlék bennem. Ezek után a 4. szülésemre már vígan készültem, hiszen úgy gondoltam, tudom mire számíthatok, és a nővér, védőnő, orvosok is azzal biztattak, hogy ne aggódjak, 4. baba, örüljek, ha lesz időm beérni a kórházba. Ehhez képest, ez volt az egyetlen szülésem, aminél konkrétan úgy éreztem, hogy meghalok, nem kelek fel a szülőágyról. Persze nem így történt, és nem is a horror részével akartalak ijesztgetni, csak arra mutattam rá, hogy az ilyen érzések teljesen normálisak, az aggodalom és a félelem emberi érzések.