Ennyire hihetetlen?

Kismama-gondozáson, sorban ültünk a pocakokkal, és mivel volt más rendelés is, voltak nemkismamák... Én a másodikat várom, voltak első babásak. Egyikkel beszélgettem, kórházakról, szoptatásról, aztán csatlakozott egy másik kismama is, szintén második babával. Mivel hallotta, hogy természetesen szültem, kérte, hogy meséljem el, mert neki császárral vették el a babát, én pedig elmeséltem úgy, ahogy megéltem. Nem kaptam semmi sürgetőt, se fájdalomcsillapítót, szóval tényleg hagytak fájni, de akkor is kellemes emlék maradt, és ez szerint meséltem, hogy igen, fájt, de szuper volt, és nem félek a másodiktól sem, a többi kismama vagy első babás volt, vagy császáros (5 en voltunk akkor) és mind mondták, hogy most jólesően hallgatták, végre nem rémtörténet. Erre egy fiatal lány szólt be, akin látszott, hogy még messze áll mindentől, de elkezdte, hogy jól összehazudtam itt mindent, mert fájdalomcsillapítás nélkül beledöglöttem volna, és ő tudja, mert x barátnője mesélte, stb... szóval biztos nem igaz a történetem, csak a császárosaknak akarok fájdalmat okozni, meg biztos én is császárellenes vagyok (ami nem igaz, a legjobb barátnőm is úgy szült, és én is azt mondom, ha kell, akkor kell, a babát kell nézni olyankor), annyira érzékeny is vagyok most, és fájt, hogy azzal vádolt, hogy hazudok, nem tudom, mit kellett volna felelnem, csak annyit mondtam, hogy minden szavam igaz volt, miért aláz meg? Akkor hívott a doki, utána pedig már nem volt kedvem se visszamenni :( Olyan hihetetlen, hogy számomra pozitív élmény maradt a szülés? Pedig tényleg fájt, engem is vágtam, egész éjjel vajúdtam, szóval nem volt könnyű, de megéltem, most pedig ezt kaptam. Legközelebb már meg sem merek szólalni... Van itt valaki, akinek nem rossz élményként maradt meg? vagy egyedül vagyok ezzel?