EDA-val szülni, vagy nélküle, ez itt a kérdés!?
Én több helyről hallottam, hogy túl későn kapta meg az illető az EDÁt és császár lett a vége, mert egyszerűen nem tudta megszülni, mert "nem érezte" mit csinál.
Gondolom olyan lehet ez, mintha nem éreznéd a kezed, és így akarnád megfogni a poharat mondjuk.
Hangsúlyozom, hogy ezt csak hallottam, mert én "csak" oxyval szültem.
Én abban hiszek, hogy kell érezni a fájdalmat, mert jelzésértékű.
3x szültem oxival és meglett hamar mind három babám. Kibírtam, pedig én az vagyok, aki egy tűtől elájul (mond az neked valamit, hogy a kéthós oltásomra a babámat az apukája fogja bevinni, mert elájulok a tűtől? :))))
Nem kérnék Edát és ha netántán még egyszer szülök (ötödik lenne), akkor sem kérném.
Szerintem egy megfelelő társ viszont nagyon is szükséges szülés közbe.
Mivel totál zárt a méhszájam, egy jóslóm sincs a baba feje nem a méhszájon, hanem eltolja azt, és reggel 6-kor oxitocinnal indítunk, már ma szóltam a szülésznőnek, hogy arra figyeljen nagyon, hogy az EDA-ról nehogy lemaradjak. Ha jó a szülésznő, és hallgat rá a kismama, még ha el is csúszik az EDA hatása a tolófájásokra, ő sokat tud segíteni, hogy mikor kell nyomni, na ezért van fogadott szülésznőm....A túlhordás miatt viszont így is a mai napon 3720 grammra becsülték, nem vagyok benne biztos, hogy nem lenne-e jobb, ha császár lenne a vége, főleg, hogy első baba.....Majd az orvosom eldönti, de szerencsére 4-5 órát enged csak vajúdni, ha addig nem tágulok, megnyugtatott, hogy tolnak a műtőbe.
40+4 hetes kismama
Én az elsőnél oxit kaptam, nem volt semmi fájdalom csillapító. És tévedés, hogy az oxi mindenkinél rettenetesen erős fájásokat csinál.. 5órás szülésem volt (indított), de egyátalán nem éreztem olyan "bitang erős" fájásokat.
Most a másodiknál úgy vagyok, hogy majd meglátjuk, hogy bírom. Ha nagyon kivagyok, vagy nagyon elhúzódik, akkor kérek, ha nem, akkor nem. De szeretnék fájdalomcsillapító nélkül szülni most is. :)
Szerintem kérjél EDA-t, csak rögtön szólj, amint beérsz a kórházba, mert egy bizonyos idő eltelte után már nem lehet beadni. Egyébként persze, ki lehet bírni nélküle is, hát kérdés, hogy hogy állsz hozzá a szüléshez, nem is annyira a fájdalomküszöb a lényeg szerintem, hanem hogy mennyire hagyod el magad. Nálam is az volt a szitu, hogy már annyira kitágultam, hogy nem lehetett beadni amikor kértem volna, de akkor már úgy éreztem, hogy nem bírom ki. Kb. 1 óra volt annyira durva a vajúdáskor, hogy a földön kúsztam-másztam, de azt hiszem ez hozzá tartozik a szüléshez, s nem gátolja az embert, hogy második vagy többedik gyereket is akarjon szülni. Meg ezek amúgy is olyan "ködben" történnek, hogy később nem is igazán tudja visszaidézni az ember azt a fájdalmat, amit a vajúdás közben érzett.
Szóval szerintem kérjél, kihagyható, de nem simán. :-)
Kapcsolódó kérdések:
Minden jog fenntartva © 2024, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!