Kismamák! Elmeséljétek a szüléset minden egyes pillanatát?

Elsö fiam tul hordtam 25re voltam ki irva 7dikén éjjel a korházban fel keltem mert folyik valami ki mentem wc semmi vissza bujtam ágyba egyszer érzem valami ömlik vér volt szoltam az orvosomnak pont ö ügyelt le vittek ez volt 22kor beöntés majd nst oxitocin és 0.05re kint volt fiam 4050gramm 59cm itt vágtak

második fiam ö vele is tul hordtam 1re voltam 13-án lett meg este fájásom volt 22kor ugyanigy beöntés nst oxy 0.05re vágás varrat nélkül 4200gramm 60cm lett meg

lányom 30ra voltam ki irva 5dikén inditotak mert már nem volt magzatvizem amit elötte 2nappal bent a korházba vettek észre 8kor inditotak 10kor szoltam nyomnom kell 10.35re kint volt vágás varrat nélkül 3740gramm 56 cm:-)

az elsönél szivtam a gázt soha többet meg fogadtam igy is volt a 2-3diknál semmi nélkül..

A 2.-at írom le, mert az sokkal jobb volt.

Vasárnap reggel bementem nst-re. A doki azt mondta, hogy mivel már 1 napot túlhordtam, ne menjek inkább haza. Tudom, sokan ennek örültek volna, biztos ő is azt hitte, hogy jót tett nekem, de én inkább mérges voltam. A férjem vehet ki szabit azért, hogy a nagyobb gyerekre vigyázzon, nem így volt megtervezve! Inkább szülés utánra szerettem volna őt otthon. És ha még egy hétig túlhordom? (Az elsőnél így volt.)

A férjem inkább elvitte a lányomat a mamához, hogy majd másnap megy dolgozni. Közben én folyton mondogattam a babának, hogy most már nagyon ideje lenne kibújni. Este fél 8-kor jöttek a fájások. Néztem az órát, rendszertelenek és kicsik voltak. Szóltam azért a dokinak, de azt mondta, hogy nem úgy nézek én ki, mint aki szülni fog. Azért megvizsgált. Azt mondta, hogy 3 ujjnyira nyitva vagyok. Hívták a fogadott dokim, én felhívtam a férjemet. Közben elkezdtem lépcsőzni, hátha az felerősíti a dolgokat.

Megjött a fogadott dokim, kaptam szülőszobát, burkot repesztett. Aztán rámtettek valami fájáserősség mérőt. Azt mondták, hogy ez semmi, nekem nincsenek is fájásaim. Így nem lehet szülni. (Való igaz, hogy az első szülésemhez képest csak vigyorogtam.) Úgyhogy kaptam egy kis oxitocininjekciót. Ettől lett két erős fájásom. Megvizsgált a doki, és mondta, hogy akkor toljak. A kitolás egy kicsit rosszabb volt, mint az elsőnél, nagyon éreztem, hogy tépnek, szakítanak odalent. Mint utólag megtudtam, nem volt gátmetszés.

A varrástól féltem még nagyon, mert az az első gyereknél nagyon fájt. Azt mondta a doki, hogy nagyon kicsit kell csak varrni, valóban hamar be is fejezte, nem is éreztem.

Szóval semmi sem volt, igazán. A baj csak az volt, hogy mivel nem vajúdtam igazán, a szervezetem nem vette tudomásul, hogy megszültem, nem húzódott össze a méhem. Úgyhogy nem akart elállni a vérzés. A doki eléggé meg volt ijedve, megint kaptam oxitocint, ettől lettek olyan méhösszehúzódásaim, hogy rosszabb volt, mint a szülés. Adtak valami infúziót is, még valami 2 órát bent voltam a szülőszobán. És mondták, hogy tuti nem bírok pár napig felkelni, annyi vért vesztettem.

De 4 nap múlva szó szerint el is felejtettem, hogy szültem. Nem volt gátsebem, már másnap ültem. Azt mondta a doki, hogy nekem még 10 gyereket kell szülnöm, ha ilyen könnyen megy. (Nekem kettő elég.)