Kérhetem e azt, hogy csak akkor vágjanak át - gátmetszés - ha feltétlenül kell?
Azért kérdezem ezt, mert elvileg, jogom lenne ezt kérni, de nagyon sok doki automatikusan inkább vág, akkor is ha nem kéne.
Aláírathatok-e velük egy papírt, amiben amiket szeretnék, azt betartanák.
pl:
A betegjogok ismeretében
"Sokaknak furcsán cseng ez a szó, nem is tudják, mi ez, mire jó. Pedig nem volna rá szükség, ha minden szülő nő megkapná a neki járó tiszteletet, ha a kórházakban dolgozók tisztában lennének a betegek(?) jogaival, és be is tartanák azt. Ha mindenki úgy szülhetne, ahogy neki jól esik. Akkor magától értetődően történne mindaz, ami amúgy jár(na)...
Tisztelt Főorvos Úr!
Kérem, vegye figyelembe az alábbiakban felsorolt kívánságaimat, természetesen, ha a szülés lefolyása és a baba állapota ezt megengedik.
1. Férjem végig velem lehessen a vajúdás és a szülés alatt, illetve a szülést követő 24–72 órában.
2. Ha szükségem van rá, a férjemen kívül még egy hozzátartozóm és egy segítő velem lehessen a vajúdásnál, a szülésnél és a szülés utáni órákban. Ne legyen jelen orvostanhallgató és tanuló rövid időre sem. A választott orvosomon és az általam megválasztott hozzátartozókon kívül más ne legyen jelen a vajúdásnál, szülésnél és a baba fogadásánál.
3. Olyan testhelyzetben szülhessek, amit én választok (guggolva, félig ülve, ülve, négykézláb a padlón, hozott matracon, állva, feküdve). Ne szólítsanak fel arra, hogy nyomjak, ha úgy érzem, hogy éppen nincs tolófájásom, akkor sem, ha van. A baba diktálja a tempót.
4. Az adott fizikai körülmények keretein belül megválaszthassam a teret (ha a zuhany alatt esne jól vajúdni és esetleg szülni is, akkor ez megtörténhessen, ha a legnagyobb szülőszobában lenne csak hely, akkor annak egy egyszerű térelválasztóval elkerített sarkában).
5. Vajúdás alatt szabadon mozoghassak, járkálhassak, ihassak, gyümölcsöt, szőlőcukrot fogyaszthassak, esetleg ehessek, a választott orvosomon kívül esetleg akárkit el is küldhessek a közvetlen környezetemből, ha úgy esne jól. Ha egyedül esne jól vajúdni, erre is lehetőség legyen. Ha sötétre vagy félhomályra van szükségem, besötétíthessük a helyiséget.
6. Ne alkalmazzanak belső vizsgálatot folyamatosan és rutinszerűen, azt csakis a választott orvosom tegye, már a felvételkor is.
7. A szülést ne gyorsítsák komplikációmentes helyzetben. Ez alatt a magzatburok megrepesztését, oxytocin alkalmazást, különböző gyógyszerek, fájdalomcsillapítók adását, a méhszáj ujjal való tágítását, hasra gyakorolt nyomást, rutinszerű infúzió adását értem. Ne ajánljanak EDA-t, sem más mesterséges fájdalomcsillapítót.
8. Ne alkalmazzanak folyamatosan CTG-t, helyette fa szívhanghallgatót használjanak, mely nem ultrahanggal működik. Ha fa szívhanghallgatóra nem lenne lehetőség, úgy csak időszakosan ellenőrizzék CTG-vel a szívhangot.
9. Ne legyen beöntés, sem borotválás, végbélen keresztüli vizsgálat, húgyhólyag katéterezés, hüvelyfalak masszírozása és nyújtása a kitolási szakaszban.
10. A saját ruhámban lehessek a vajúdás, szülés és a kórházi tartózkodás alatt.
11. Lássanak el információval, amennyiben igénylem, és ha komplikációnak még csak a gyanúja is felmerül, úgy mondják el mind a komplikációmentes esetre, mind a komplikációra vonatkozó alternatívákat.
12. Gátvédelem alkalmazását kérem a gátmetszés elkerülésére.
13. A köldökzsinórt csak akkor vágják el, amikor megszűnt a pulzálás benne mind a baba, mind a lepény felőli oldalon. Legalább 10 cm-es köldökcsonkot hagyjanak.
14. A baba megszületése utáni közvetlen percekben és órában hagyják őt mellettem és a testemen, időt hagyva az ismerkedésre, a mell megtalálására és a szopásra. Csak egy óra múlva vigyék el mérni. Problémamentes esetben csak a legszükségesebb vizsgálatokra kerüljön ekkor sor a látóterünkön belül, édesapja karjaiban. Ne szakítsák el tőlem legalább addig, amíg el nem kezdett szopni. Ne alkalmazzák azt a vizsgálatot, amellyel a végbél és a gyomor átjárhatóságát egy vékony cső végbélben, illetve a nyelőcsövön való bevezetésével végzik el. Helyette várják ki, amíg a baba szopott és kakilt. A nyák azonnali leszívása helyett várják ki, amíg a baba feltüsszögi a nyákot magától. A szemcseppet is legalább egy órával a születése után adják be, ha ez feltétlenül szükséges.
15. A babát ne fürdessék meg, a papa itathassa fel a mázat róla.
16. Adjanak legalább egy órát a lepény spontán megszületéséhez. Várják meg, míg magától megszületik a szoptatással elősegítve. Oxytocinnal se befolyásolják a folyamatot. Szülés után ne tunkolják ki a méhemet. A köldökzsinórt ne húzzák, illetve ne próbálják kézzel kinyomni a lepényt. Szülés után ne ellenőrizzék rutinszerűen kézzel a méhet. (Manuális méhűri betapintás).
17. Ne adjanak semmilyen pótlást a babának, és velem maradhasson nappal és éjszaka egyaránt. Ha lehetőség van rá, az egyágyas, fizetős szobában kérnénk elhelyezést, ahol az apuka is benn aludna éjszaka(vidékiek vagyunk). Ha erre nincs lehetőség, akkor egy kétágyas szobába szeretnék kerülni, és teljes rooming-int kérek. Ha nincs komplikáció, szülés után 24 órával hazamehessünk.
18. Császármetszés esetén a kísérőm végig jelen lehessen, utána közvetlen velem lehessen és szophasson az újszülött, és csak szopás után vigyék el. Epidurális érzéstelenítést kérnék császármetszés esetén."





Ehhez elöször kell egy saját klinika,a hol te mondod meg, hogy mit hogy csináljanak
Képzeld el, mi lenne, ha mindenkinek kölnféle kivánságai lennének - szerintem bolondokháza és az orvos meg nem tudná csinálni a dolgát






























Jézus!Elképzelem amikor a dokid orra alá tolod a papírkádat:)))))Gondolom azt is hozzáteszed,hogy neked ehhez jogod van:)Szegény doki.Mikor és hol fogsz szülni?
Bocsi nem bunkó akarok lenni de én ilyet még nem hallottam,hogy valaki ilyeneket kitaláljon.
Majd írd meg,hogy zajlott a szülésed és hogy ott az adott helyzetbe (amikor az ember nem lát a fájdalomtól)eszedbe jutott-e a kis papírkád!Előre is köszönöm a válaszod.Szép és gyors szülést kívánok neked!





Ezt gondolom másoltad, láttam én is egy könyvben nagyon hasonlót. Nálunk itthon nem divat, én tökéletesen értem a dillemádat ezzel kapcsolatban, de szerintem is jobb ötlet, h megbeszéled az orvosoddal ezeket a pontokat. Jogod van ezekhez, de felül is írhatja az orvos, ha úgy látja jónak. Én is szerettem volna gátvédelemmel szülni, de a barátnőm, aki szülésznő, lebeszélt, nagyon picit vágott, épp annyit, amennyit kellett. Ha babás szobába kéred magad, veled lesz a gyerek, éjszakára akkor sem.
Szoptatni úgyis engednek, a babát megkapod, a papa is.
SAaját ruhában voltam, beöntést nem kaptam, de leborotváltak, pedig teljesen csupasz voltam, még itthon elintéztem a dolgot. Beöntésre nem volt idő, de nagyon paráztam, h összepiszkítok mindent, és a baba is összepiszkolódik tőlem. Hálistennek nem jött semmi, mert már 4 napja ment a hasam, és nem volt étvágyam.
Nekem nagyon jó élmény volt a szülés, pedig nem rögzítettem le ilyeneket, annyit tudok ajánlani, h beszéld meg az ott dolgozókkal, h miket tudnak nyújtani. Hidd el, nem az a fontos, h kapsz-e beöntést, vagy nem, vagy hogyan vizsgálnak közben. A magzati szívhangokat nem úgy nézik, h rá vagy kötve, hanem van egy kézi kütyü. Csak mikor bemész, akkor néznek fájást, utána nem. Mozogni meg nem szabad, hanem egyenesen kötelező, állandóan kérnek majd, h ide menj, oda menj, én szaladgáltam végig:) Enni-inni nem túl jó ötlet, mert ha vmiért elakadna a baba, v rossz szíhangjai lennének, császárt kell csinálni, és ilyen műtétekhez jobb az éhgyomor.
Nagyjából ennyi, ahogy végigolvastam ezekre tértél ki, figyelj, kérdezz nyugodtan, ha szükséged van rá! Ha tudok, segítek!





Itt nagyon sok olyan dolog is le van írva, (nem részletezem melyek), amiket, ha a dokim és a szülésznő úgy csináltak volna, vagy nem csinálták volna, biztos nem tudom természetes úton megszülni a fiamat.
Egyébként mindent a te érdekedben tesznek.
Katéter.. Ha szülés közben valami odabent sérül azt jobb azonnal orvosolni. Beöntést nekem megkérdezték, és nem kértem. Gátvédelem volt, de mégis vágni kellett, mert, ha szétszakadok akkor 5x annyi idő a felépülés stb.
Tulajdonképpen mit szeretnél?
Bemész szülni és 3 nap múlva hazamész.
Aztán nem is fogsz emlékezni csak arra, hogy magadhoz szorítottad az újszülött babádat.
Kapcsolódó kérdések:
Minden jog fenntartva © 2025, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!