Miért nézik le egyesek azokat, akik császárral szülnek?

Ez már lerágott csont... Mert ostobák, felszínesek, nem tudják az előzményeket, a miérteket. Nagyjából ezért. Egyszer az egyik ismerősöm kérdezte, hogy nehéz volt e a szülés. Mondom nem, császár lett. Erre ő: "Ja! Én szültem mind a kettőt." Erre én: "Mert szerinted én fialtam?"

Itt az egyik kérdés a sok közül: http://www.gyakorikerdesek.hu/gyerekvallalas-neveles__szules..

Azért (is), mert úgy gondolják, hogy aki császárral szül, az nem szenved meg a gyerekéért, nem dologzott meg érte, úgy mint a spontán szülő nő, ezért úgy gondolják a császárral szülő nem is tudja, mit jelent a szülés, mit jelent szülni, mivel nem is élte át tulajdonképpen.

Én nem nézem le őket egyáltalán, félreértés ne essék. Csak véleményem szerint ilyen gondolatuk lehetnek azoknak, akik lenézik a császárral szülő nőket.

Egyesek azokat is lenézik, akiknek szőke a hajuk, vagy Mercedesszel járnak. Ennek semmi köze nincs a szülés mikéntjéhez, hanem ahhoz, hogy milyen ember valaki.

Én személy szerint az első babámat hüvelyi úton szültem, sok komplikáció volt, nagyon nehéz szülés, de ennek ellenére ahogy végignéztem a mellettem fekvő császáros anyuka kínjait 3 napon keresztül (ő később szült fél nappal), hálát adtam azért, hogy nekem nem kellett ezt végigcsinálnom, és én emelem minden császáros anyuka előtt a kapalom. Azóta még egyet szültem, akkor is, és most a harmadik szülésem előtt is rettegek, csak nehogy császár legyen valami miatt.

Arról nem beszélve, hogy a császár alapvetően nem szabadon választható, az esetek 90%-ban szükség van rá (vagy legalábbis az orvos szerint, ami az anyuka szempontjából már azt jelenti, hogy nem "szabadon választotta"), a maradék 10%, akik "kérik" a császárt, na őket nem tudom megérteni, és akinek minimális szervi oka sincs erre, azokat egy kissé felelőtlennek tartom. Vagy ha a legjobbat feltételezem mindenkiről (amit mindig próbálok!), akkor is minimum tájékozatlannak.

Én császárral szültem,de nem vettem még észre hogy e miatt lenéznének!

Olyan már volt hogy mikor megmondom mennyivel született a lányom akkor kaptam olyan választ,hogy így érthető a császár. A gond csak az hogy nem éppen a súlya miatt lett császármetszésem,mert egy 2kilós gyereket sem tudtam volna hüvelyen megszülni.

Ez egy kicsit azért zavar!

Én 3× vetéltem el. Abból 1× nem is tudtam, hogy terhes vagyok. Ez a legelső próbálkozásunk eredménye volt.

2. vetélésem kb. 6 hétben történt, a 3. vetélésem pedig a 14. hétben.

Ezek után a hátam közepére sem kívántam a gyerekeket, a páromat pedig végképp nem.

A kapcsolatunk majdnem meghalt, nagyon a perem végén táncoltunk.

Végül egyszer elmentem egy baba-mama tornára. Ismerősöm oktatott és ott beszéltünk meg egy találkozót.

Akkor sok újdonsült szülőt láttam. Voltak öregebbek, fiatalok, szőkék, barnák, vékonyak, molettek, tehát kevert volt a társulat.

Néztem őket és azon tűnődtem, hogy én miért nem fekhetek ott a hasamon a gyermekemmel?

Miért kiváltságosak ők? Pont ők???

Aztán rájöttem: Nem az a lényeg, hogy ki hogy néz ki, ki hány kiló vagy hogy hívják. Nem az a lényeg, hogy ki hogyan szült, hanem, hogy mennyire szereti a gyermekét! Hogy mit tesz meg érte és hogy milyen édesanya.

Akkor lecsörrent, hogy közel s távol sem vagyok rosszabb senkinél sem!

Elmúlt 8 hónapos a lányunk, éppen a szobájában szuszog :))

Nem volt könnyű a terhesség, minden pillanatában féltünk és rettegtünk. Számunkra sosem volt "nyugalom", amíg bent volt. Bármikor bármi történhetett volna, de nem történt.

Sürgősségi császárral jött a világra és egy pillanatig sem bánom. Egészségesen született szerencsére, és csak engem viselt meg az egész.

Hamar regenerálódtam, nem hagytam el magam.

Fájt, tudom milyen érzés!

Egy császár vagy sima szülés fájdalma nyomába sem érhet annak a fájdalomnak, mint amikor valaki elveszti azt, akiért Ő maga azonnal képes lenne meghalni, csak hogy életben maradjon! Ez a különbség ember és ember között!