Megváltoztatok a szülés után? Ha igen, miben? Nem átmeneti, hanem végleges lelki változásra gondolok. Nagyon érdekel.

Szia.Igen változtam.Eddig mikor valaki azt mondta,hogy ölni tudnék a gyerekemért,mindig jókat mosolyogtam,ugyan már,gondoltam,enyhe túlzás,nos nem,tényleg ölni tudnék érte.olyan mélységes szeretetet érzek,hogy fogalmam se volt,hogy ilyen létezik,pedig szerelmes vagyok a férjembe még mindig.Őszintén remélem,hogy ezek az érzések sose múlnal el.Ja és mások szerint is folyamason vogyorgok,feldobott az anyaság,még sok nehézség ellenére is.ugyérzem nagyon kerek az életem,és jol érezzük magunkat benne.Remélem ilyenre gondoltál.

5 hós anyuka

szia! az előttem írók mindent leírtak, a csodát, az előtte elképzelhetetlent és a nehézséget is.

én abban is változtam, hogy pl. óvatosabban közlekedem, jobban vigyázok az egészségemre. mert sokáig a fiam mellett akarok lenni.

nagyon érzelmes is lettem, ami sosem voltam. minden este ölben altatom el, mert nekem ez így jó. ő magától is tud aludni a kutyusával, de én imádom szeretgetni. és csak nézem ahogy alszik és csodálom...

hálát érzek a férjem iránt, mert családot adott és velünk van. nem vagyok vele olyan kritikus. nem érdekel, hogy széthagyja a szennyest, csak szeressen minket. mert ma már látom, milyen sok anya marad egyedül a gyerekével.

nekem is kijutott a nehezéből az elején, nem volt segítségem, hasfájós volt a kicsi, alig volt tej stb. de szerencsére tudtam a szépségekre koncentrálni (nem volt könnyű). és most is igyekszem, mert a másodikat várom :)

Szia!

Igen, megváltoztam szülés után. A lányom születésével egy új élet kezdődött számomra. Megváltozott az értékrendem, a vágyaim. Kaptam egy új életcélt, ami mellett minden csak másodlagos.

Az anyai szeretet pedig leírhatatlan, és elképzelhetetlen. Nem tudtam, hogy létezik ilyen érzés, hogy lehet ennyire szeretni valakit!

igen, a babával való, szoros lelki kötődéssel.

ez kiegészül azzal, hogy valóban ölni tudnék érte, és ha beteg, megöl az aggodalom, ha pl. vért vesznek tőle, én is sírok, de néha akkor is sírok, ha pl. csak rágondolok, hogy van nekem ő :)

nagyon furcsa érzés :)))))

szia!

Felelősségteljesebb lettem, illetve az próbálok lenni. az első napok itthon engem is teljesen padlóravágtak...Első baba. Sír. Miért sír? Eszik rendesen? Miért nem kakil? miért kakil?....sorolhatnám folyamatosan a kavargó gondolatokat. volt hogy éjjek kettőkor még a férjemmel sétálgattunk vele, mert annyira sírt és nem tudtuk miért? Aztán kiderült, hogy bekakilt, és nagyot mosolyogtunk rajta, hogy mindent kipróbáltunk már, és ez volt a "gond"...:) Az elején meg nagyon rossz, hogy egyedül vagytok. Olyan,, mintha lebegnél egy picike zsinóron tartva , és bármikor"szakadhat". Aztán ez a zsinór erősödik napról napra , ahogy a kötödés is. Amikor pedig beáll a baba "napirendje" , az nagyon jó érzés, mert tudod, hogy igazodtok egymáshoz!:)Uúgyhogy nyugi, a z elején természetes lesz az "én mindjárt sírva fakadok" érzés, de utána tényleg egyre jobb és jobb lelkileg a dolog!:)Ha lehet vond be a nagymamákat a gyerek körüli teendőkbe. Hatalmas segítségek, kincset érnek. Nagyon szeretik az unokát "istápolni", és mellesleg a Te válladról is levesznek jópár terhet.