2. szülésem katasztrófa volt, azóta sem tudom feldolgozni. Hogy juthatnék túl rajta?
Az első másfél órás, röhögcsélős szülés volt.
A másodiknál a doki már 2 ujjnyinál burkot repesztett, kézzel tágítgatott.
A fájások erre teljesen elmúltak. Oxitocint kaptam a dokitól lóadagban. Ez miatt 2 óra folyamatos 80-as fájások, de a kicsi nem halad kifelé.
A doki behívott egy idősebb orvost aki könyékig nyúlt be és húzta a kicsit az én dokim meg a gyomromba könyökölt.
A szülésznő a végén kinyögte, hogy a doki nem szeret lassan szülni é, hogy a babám állapota nem indokolta ezeket a beavatkozásokat. (repesztés, kézzel tágítás stb...) A kitolás is ment volna egyedül, a szülésznő is mondta, de a doki már nem bírta cérnával...állítólag.
Azóta nem tudok megnyugodni, annyira bánt és tök nagy kudarcélmény marad bennem :(
Haragszom magamra amiért nem mertem szólni a dokinak, hogy ne tágítgasson.
Nem haladtun az előtt sem lassan, sőt...de ahogy hozzám nyúlt minden leállt. Gondolom a szervezetem bepánikolt vagy mit tudom én.
A zárómra másodlagos fájás gyengeség van írva.
Az oxi miatt a méhlepény sem vált le, azt altatásban kaparták ki....
Semminek érzem magam és nagyon bánt az egész, nem tudok túljutni rajta :(
Ha babám egészsége miatt történt volna mindez akkor egy szavam nem lenne, de így...
ilyenkor csak az van, hogy mérlegelsz...
a baba egészségesen született, Neked megmaradt a méhed, bár nem volt jó élmény, de most minden rendben van, lehet majd következő babátok, ha szeretnétek, a kicsi nem lett koraszülött, nem kell fejlesztésekre járni vele, stb.
Biztos, hogy állati szar dolog egy ilyen szülést megélni, de túl vagy rajta (bárhogy is történt), előre kell nézni, a jövő a fontos, az együtt töltött idő. Egészségesek vagytok, egy lelki traumának idő kell, mire feldolgozod, de tényleg arra kell gondolni, hogy mindketten megúsztátok, és szépen lassan le kell ezt zárnod magadban a baba érdekében is, hogy egy mosolygós, kiegyensúlyozott anyukája legyen.
Nekem az első volt ilyen "élménybe" gazdag...jó ideig rémálmaim voltak,teljesen leizzadva ébredtem stb stb nah akkor azt mondtam én többet soha nem szülök. 2,5 év eltelt még mindig emlékszem,hogy nem volt kellemes,de már nem olyan tragikusnak élem meg és ez a fájdalom egyéb dolog is eléggé elhalványult.Adj időt magadnak és átalakulnak az emlékek és jobb lesz kicsit.
20 hetes vagyok a tesóval.
Perinatus.hu
Itt van szülésélményt feldolgozó csoport.
Borzalom, amit írtál, én kiírnám a kh és a doki nevét, csak hogy minél kevesebben járjanak így. Minek megyaz ilyen nőgyógyásznak? Ugye nem fizettél neki?
Köszi, hogy írtatok!
Fogadott dokim volt, hozzá járok évek óta. Az első babát is nála szültem. Akkor semmi probléma nem volt. Lehet azért mert gyorsan jött a pici és neki semmi dolga nem volt velem.
HA azért történt volna mindez, mert pl. a baba kevés oxigént kap, elakadt volna, vagy már 18 órája megy a vajúdás és nem halad akkor megértem, aláírom, elfogadom.
A fájdalommal sincs bajom, ezzel jár a szülés. Az első is nagyon fájt.
Az ami fáj, hogy mindez a doki miatt alakult így. Amikor közbeavatkozott akkor kb. 3 órája vajúdtam. 2 ujjnyira nyitva voltam, 2 perces fájásokkal.
A szülésznő mondta, hogy a burokrepesztés, tágítás állíthatta le a fájásokat :(
2. női klinika...
Bocsánat, mellé gépeltem:
1. női klinikán szültem Ujházy Andrásnál
Szia,
végül hüvelyi úton született a pici? (nem jött át teljesen a "végkifejlet").
Átérzem, amit átéltél... Első szülésem hüvelyi volt, meg akart császározni a dokim, mert pici volt a baba. Nem hagytam. Végül magától, simán született.
én hülye, ugyanahhoz a dokihoz jártam, abból a megfontolásból, hogy nem akarom még egy dokival eljátszani, hogy pici a baba és kivegyék hamarabb.
Erre nem is törődött a doki velem, hazudozott a képembe (szó szerint), majd nagy kegyesen megindította túlhordás miatt a szülést, egész nap vajúdtam, nem adagolta rendesen az oxit, és mire 3 ujjnyira jártunk, a kérdezésem nélkül tolt a műtőbe (zavaros lett a víz). Tudjuk mindannyian, hogy a 3 ujjnyitól (burok már megrepedt) hipp-hopp megvan a baba.
Nem értettem, miért? Hazudott, gyorsan le akarta zavarni a szülést, kint passziánszozott a számítógépen, míg vajúdtam...Ez milyen orvosi magatartás már?
Azóta is sokszor van rémálmom, pedig lassan fél éve...
Ha a kórház közelébe megyek, máris hányingerem van, ha megérzem a fertőtlenítő illatát, már liftezik a gyomrom.
A végén a köldökzsinór volt a babán többször, de ezt hogy nem vette észre az összes nst-n? (150-es fájásokkal ültem este a kórházban, és hazament. A 150 az nem 80... a szülészetről hozták át az nst gépet...)
S mi a poén? Közli nekem 6 hetesen (hozzá mentem, mivel ő műtött), szóval közli, hogy a gyerek volt a hibás.
Na ennél a résznél pattant el a cérna, mit képzel? Az ő felelősségéről semmit nem mondott, se arról, hogy 4 héten át jöttek napról-napra a fájások, nem jóslók, rendesek, az nst nem volt jó, mégis hagyott a fenébe.
Csak azért írtam le, mert látom, hogy Te is megszenvedted, nekem nem most volt, mégis megvisel még mindig. Ha nem kötöm le magam, eszembe jut a műtő, a hozzáállás, az, hogy tényleg hazudott, és hogy ezzel a gyerekemet veszélyeztettem.
Örülök nagyon a picinek, kérlek ne kövezzetek meg, hogy leírtam, nem az a baj, hogy császár, hanem a körülmények, és emberi hozzáállás.
Idővel javul majd, nekem is jobb, mint a műtét utáni hetekben, tényleg halványul, de kísért a gondolat, és szeretnénk még babát, emiatt is borzalmas rá gondolni, nap, mint nap látni a sebem.
Szóval kitartás, próbáld lekötni magad, beszéld át a pároddal (vagy akiben bízol), hogy mi történt, és olyat válassz, aki megért. Nem kell helyeselni, csak hallgasson meg és ne bántson az érzéseid miatt, ez fontos!
Sok erőt!
Utolsó válaszolónak: 3 ujjnyinál nincs meg hipp-hopp a baba...nekem onnan még 4-5 óra volt mire megszületett a kislányom.
Kérdező, tényleg előre kell nézni! Van egy egészséges gyermeked, tudod hányan cserélnének veled? És ráadásul akárhogy is de sikerült hüvelyi úton megszülni, azért ez nagyon nagy dolog!
Kapcsolódó kérdések:
Minden jog fenntartva © 2024, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!