Apás szülés vagy nem?

14:09 es vagyok

14:20 :nálunk is így volt sose láátam páromat sírni de akkor abban a pillanatban könnyes volt a szeme és mikor megkérdeztem hogy örülsz-e neki szó szerint elbőgte magát és mondta hogy nagyon jól döntöttünk hogy egymást választottuk és hogy megfogant a fiúnk na akkor én is sírtam:)))Ő is azt mondta hogy soha nem bánta meg hogy bent volt!!!

Én csalódott is lettem volna, ha nincs mellettem. Nem csak akkor kell támogatni egymást amikor minden szép és jó. Én se hagynám magára ha ő szenvedne akármilyen okból. Ő se hagyjon magamra amikor én szenvedek.

Szerencsére ezt ő is maximálisan így gondolta, esze ágában se volt kivonulni és magamra hagyni egy ilyen kemény helyzetben. Nem változott köztünk semmi, azóta se undorodik egyetlen porcikámtól se.

Nálunk úgy volt, hogy a szülés előtti 2 hétig tiltakozott a férjem, nem akart bejönni.Én titokban szerettem volna, hogy ott legyen, de nem akartam erőltetni.Fogalmam sincs, hogy miért gondolta meg magát, de egyszer csak váratlanul kijelentette, hogy bejön a szülésre.Hatalmas élmény volt neki, azóta rengetegszer elmondta, hogy mennyire csodál, és büszke ránk.Én nem tudtam sírni, mikor megszületett a babánk, de a férjem sírt helyettem is :)

Most ismét szülés előtt állunk, 3 hét van vissza a második baba érkezéséig, és nem is volt kérdéses, hogy bejön-e.Nálunk mindenképpen pozitív irányba változtatta a kapcsolatot,hogy benn volt szülésnél, a szex is tökéletes, sőt talán többször akarja, mint régen.

De ismerek egy ellenpéldát is, az exem házassága emiatt ment tönkre, szülés után fél évig nem is tudott nőként nézni a feleségére.Megcsalta, vége is lett a házasságuknak.

Tehát biztos, hogy férfifüggő a dolog, de az tény, hogy ha valaki nem akar ott lenni nem szabad erőltetni.Legyen a férfi döntése, mert tényleg valamilyen szinten rizikós a dolog...Én is sokáig morfondíroztam azon, hogy vajon jó ötlet volt-e, hogy bejött a férjem, vajon mi zajlott le a fejében, mit gondolt az egész szülésről.Leginkább most bizonyosodtam meg arról, hogy jó döntés volt, hogy ismét ott akar lenni a nagy napon:)

Kérdező, bízd rá a párodra. Ha ő szeretné, akkor engedd meg, de ne erőltesd, mert az sose jó.

Nem kell mindig az elvakult egyik vagy másik oldalt nézni (lásd a kommented előtti válaszoló), mert igen erős túlzás, hogy 100-ból vagy kettő akar bemenni. Az én baráti társaságomban minden pasi be akart menni, és később meg is tárgyalták közösen, hogy aki ezt kihagyja, nagy barom:)

A férfiak alapból parásabbak, és nekik nem a szülés borzasztó, hanem az, hogy tehetetlenek, pedig ők a nagy és erős férfiak.

A nővérem nem volt hajlandó beengedni a párját. Azóta tönkrement a kapcsolatuk, és a srác még most is meggyőződéssel állítja, hogy ez volt az első lépés a szakítás felé, mert annyira szeretett volna részese lenni a fia születésének, és még most is ( a kicsi 6 éves) úgy érzi, hogy a nővérem megfosztotta őt valamitől, amire teljes szívével vágyott. Ezt is mérlegelni kell, mert ilyen is előfordul.

A párom közölte velem, hogy mivel együtt "csináltuk", együtt vártuk, együtt örültünk neki, együtt nevettünk a mocorgásán, ki ne találjam, hogy pont a lényegről maradjon le. Ő igenis látni akarja, hogyan jön világra a gyereke. Azóta is emlegeti, most várjuk a másodikat, és már most tervezi, hogy hogyan vágja el majd a köldökzsinórt. Azt mondta, akkor ott nem a nője voltam, hanem a fia anyja, és nem szexuális értelemben tekintett rám, hanem úgy mint az élete részére.

Általában azokban a kapcsolatokban, ahol egy szülésélmény miatt megromlik valami, már korábban is volt gond.

Ha mindenki helyén kezeli a dolgokat, akkor ebből nem lesz semmi probléma.

Én pasi létemre azt mondom, együtt csináltuk a picit végig a feleségem mellett voltam és a szüléskor is vele leszek.

A születés, nem undorító, hanem egy csodálatos biológiai folyamat. Felfogás és hozzá állás kérdése.

Pl. Disznóölést simán végigcsinál, de megundorodik a párjától ha születik neki egy közös gyermekük, akinek közösen adtak életet, ne nem ez csak ürügy. Azt a nőt aki felvállalja a terhességet, tisztelettel és becsülettel végigcsinálja (szenvedi) Igen is tisztelni és szeretni kell. Szerintem, ha viszont megundorodik, nem is jelentett sokat neki a párja. Semmi köze a tudatalattinak.

Gondoljuk már végig, disznóölés (vér, egy lélegző érző élőlény életének kiontását saját kezűleg megcsinálja, turkál a kihűlt testében kimetszi a beleit, abból lesz a hurka, mégis megeszi) Attól nem undorodik? Jól tudja honnét vette ki mikor esz akkor is, mégsem látszik rajt megbánás-sajnálat legkisebb jele sem. Egy élet születésénél meg undor kapja el? Na ne ez megjátszás csupán. Én ki nem hagynám, mikor eljő a pillanat és megszületik a kisfiam, sőt segédkezni is szeretnék bent.