Apás szülés vagy nem?

Nem tudom, sokan mondják, hogy ha nem néz "oda" közben, hanem az anya fejénél, kezénél marad, akkor nem lát semmit, és nem változik semmi.

Én 3-szor szültem, a férjem csak a vajúdás alatt volt velem, utána kiküldtem (előre megbeszélten). Én nem szerettem volna, hogy szenvedni lásson, mert szépíthetjük akárhogy, a gyereket először kézbe venni csodálatos, de maga a szülés egy borzalom, szenvedés, egy teljesen kiszolgáltatott állapot. Nekem nem volt arra szükségem, hogy ebben az orvosokon, ápolókon kívül bárki is osztozzon.

Őszintén szólva, én nem kockáztatnék. Már beszéltünk, hogy apás szülés legyen-e, vagy sem, de végülis arra jutottunk (vagy inkább csak én), hogy nem. Lehet, hogy nem hagyna benne nyomot az élmény, de inkább hagyjuk. Nagyon nem szeretném, ha emiatt eltávolodna tőlem. Én nem (csak) a gyerekei anyja akarok lenni hanem a NŐ is, akit feleségül vett.

És ha ennek az az ára, hogy nem lesz bent, akkor az az ára. MÉg így is lehet rá esély, hogy "megundorodik", vagy éppenséggel egy szentnek képzel, akihez hozzáérni sem szabad, nem hogy incselkedni vele...

Végeredményképp: nem.

Én meg pont a fordítottja vagyok. Nekem fontos volt,hogy ebben a helyzetben a sok "idegen" között, ott legyen ő is. Akire támaszkodhatok. Ahogy ő is mondta,hogy nem akarja,hogy egyedül "szenvedjek", ő abba belehalna,ha nem lehetne ott, hogy segítsen. Már amennyire tud. Szóval van ilyen is.

Nálunk semmiben sem befolyásolta a további szexuális életünket, ugyanolyan jó, mint előtte. Viszont még a mai napig sokszor elmondja,hogy mennyire tisztel,amiért megszültem a fiunkat!:)

Én nem akartam, hogy bent legyen, a szülést mindenképpen egyedül kell véghezvinned, saját erőből, senki sem tudja helyetted megcsinálni, max. ha kinyomja belőled az orvos a babát vagy ha megcsászároznak. De ez egyébként egyszemélyes munka.

Szerintem gondold át, hogy más esetben, ha pl. beteg vagy, mekkora segítség a férjed, a tettek embere-e vagy megnyugtat-e ha ott van, vagy csak zavar. Eszerint döntsél.

Én a férjemre bíztam a döntést. Először azt mondta, nem akar bent lenni (nem indokolta, én meg nem feszegettem, az ő döntése, az ő indokai).

Aztán az ismerősi körben született néhány baba a miénk előtt, és az apukák mondták a férjemnek, hogy a gyerekük születésénél bent lenni milyen nagyszerű érzés volt, és nem szabad kihagyni. Ezek után az én párom azt mondta, ő bejön velem, de megegyeztünk, hogy ha nem bírja, akkor megy ki, amikor szeretne.

Végig bent volt velem (a fejemnél állt) és azóta is büszke erre az egészre.

Hozzáteszem, én annyira magamon kívül voltam, hogy fel sem fogtam, kik vannak körülöttem, csak azon igyekeztem, hogy mielőbb meglegyen a picurkánk.