Szüléstörténetekre volnék kíváncsi, írtok nekem röviden?

Szia!

Én 9 nappal hordtam túl a Babámat. A 40. héttől kezdve jött a szokásos tortúra, (NST, magzatvízvizsgálat felváltva) ahol mindig mindent rendben találtak. Amikor betöltöttem a 41. hetet, befeküdtem a kórházba majd a következő napon reggel 6 órakor szülőszobára vittek, ugyanis totál zárt voltam még akkor is és semmilyen fájásom nem volt ... (Azt sem tudtam mi az ... :-)) Ott felhelyeztek nekem a tágító zselét, hogy az majd meghozza a fájásokat azáltal, hogy tágítja a méhszájat. Voltak apró szúrkálódások a hasamban de azok egyenlőek voltak a nullával. Hat órát kell várni, hogy ez a zselé fejt -e ki hatást vagy sem, ha nem akkor másnap újrapróbálkoznak. Így délben visszamentem a kórterembe majd másnap ugyanez. Reggel hétkor megvizsgáltak azt mondták a méhszáj nem reménytelen de továbbra is 2111-es ... Ismét felhelyezték a zselét ami kb. 10 perc után meghozta a hatását, jöttek a fájások. Eleinte ügyesen tűrtem őket, mély levegőt vettem, igyekeztem koncentrálni. Az igazság az, hogy én azt gondoltam amíg még terhes voltam, hogy majd ha szülök, a vajúdás alatt azzal fogom elterelni a figyelmem, hogy valakivel beszélgetek telefonon, vagy smsezgetek és így nem fogok odafigyelni a fájásokra. Na ez a tévhit egészen addig élt a fejemben amíg meg nem tapasztaltam, hogy mi is az a fájás ... :-) Rögtön hívtam a Páromat, hogy jöjjön be (ugyanis aznap nem jött reggel 7re, mert előző nap feleslegesen ült velem 6 órát a szülőszobán Papás szülés címén, ugyanis nem indult be és azt beszéltük meg, hogy majd akkor hívom be ha tényleg szülés lesz belőle.) Megérkezett a dokim, látta a fájásmérőn, hogy rendeződnek a fájások és, hogy egyre erőteljesebbek így megrepesztette a magzatburkot majd átvittek az egyágyas szobába. Na onnantól kezdve kezdtem kicsit pánikolni, ugyanis éreztem, hogy fáj és, hogy egyre erősebben és mivel nekem szinte 0 a fájdalomtűrő küszöböm ezért tudtam, hogy nem lesz egy leányálom. Bejött a párom, az elején ügyesen átvészeltem az egyre erősödő fájásokat és segített, hogy ott a Párom de amikor már úgy igazán nagy fájdalmaim voltak kértem fájdalomcsillapítót (epidurális érzéstelenítést, pedig én megesküdtem, hogy azt soha mert irtóztam tőle :-)) de csak kéjgázt kaphattam így azzal igyekeztem csillapítani a fájdalmamat. Ahogy telt az idő, szépen tágultam de egyre nehezebben tűrtem a fájdalmat, a gáz miatt sokszor magamnál sem voltam és végül a Párom helyett Anyukámat hívtam be magam mellé mert akkor Rá volt a legnagyobb szükségem mert tudtam, hogy Ő tudja, hogy min megyek keresztül. Bevallom őszintén Ő nagyobb segítség volt ezáltal. A Babám feje továbbra sem volt beilleszkedve oda ahova kellett volna így még mindig kérdéses volt, hogy megtudom -e szülni vagy sem. A dokim azt mondta, hogy olyan 1 óráig várunk és ha nem halad a Baba előre akkor császár. Utána folyton azt éreztem, hogy nyomnom kell, azt mondták ez nagyon jó és, hogy nyomhatok ha fájás jön de a Baba nem akart haladni így délután 2 előtt úgy döntöttek, hogy császározni fognak. De sajnos valamiért csak 20 perccel később vittek el és amikor már tudtam, hogy "feleslegesen" szenvedek ott akkor elvesztettem minden önkontrollom és már nem akartam tűrni a fájdalmat, szó szerint vergődni kezdtem ... :( Aztán addig szívtam a gázt magamba, hogy egyszer csak kikapcsolt az agyam és azt hiszem elaludtam ... Arra eszméltem, hogy ott áll mellettem a műtősfiú meg Anyukám továbbra is mellettem van. Na onnantól kezdve, hogy átraktak a másik ágyra amivel eltoltak a műtőbe már csak mosolyogtam mert tudtam, hogy percek kérdése és nem fogok már érezni semmit sem. Pedig rettegtem a császártól, hónapokon át azt mondogattam, hogy csak császárra ne vigyenek el mert rettenetesen féltem. Na amikor szültem már könyörögtem, hogy vigyenek el császározni. :-) Megkaptam az epidurált bent és éreztem, hogy a melegség elönti a lábaimat, a derekamat és, hogy megszűnik a fájdalom a testemből és továbbra is csak mosolyogtam. Lefektettek az asztalra majd egy idő után (akkor nem volt időérzékem sem ezért nem tudom hány perc után) meghallottam, hogy felsír a kislányom és én is sírva fakadtam, egyrészt azért mert, hogy végre megszületett és, hogy SÍR mert ugye sírnia kell :)) másrészt pedig, hogy vége a szenvedésnek ... Így utólag sajnálom, hogy nem józanul éltem meg a szülésemet, hanem a kéjgáz hatása alatt voltam de ott, akkor ez volt a legjobb számomra. Pedig nekem átlagosan 70-80-as fájásaim voltak, a legmagasabb 90 fölött volt egy kicsivel de én nagyon nehezen tűröm a fájdalmat ... :( Könnyű szülést és egészséges kisbabát kívánok!!! :)

Szia!

A labdás vagyok. Volt választási lehetőségem, hogy min/hol szeretnék vajúdni. Szék után kipróbáltam a labdát, amin ottragadtam... A szülésznő ajánlotta, hogy nagy terpesz a lasztin, és így könnyebben halad lefelé a baba.

Ültem nagy terpeszben, és közben kapaszkodtam az ágy rácsába. Mozgásterem nem volt rajta, és azon gondolkodtam, hogy mit szeretnek ezen. Én utáltam, de nyilván meghozta a kívánt hatást.

Legszívesebben sétáltam volna, fájásoknál pedig "kétrétgörnyedés". Ez sokáig bejött, de nagyon el voltam fáradva - így maradt a labda.

szia sajnos nekem rossz élmény volt a szülés úgyhogy inkább nem írom le :)

de neked kívánok könnyű és gyors fájdalommentes szülést!

és boldog babázást

Pont a kiírt napra kitágult a méhszáj 3 ujjnyira,amiből annyit éreztem,h kicsit nyilall a derekam.

Nem kértem érzéstelenitést,h teljesen átélhessem a szűlés Csodáját-és mondhatom: Megérte!!

11-kor kezdtünk szűlni és fél 1-re már meg is volt a Kisbabánk:-)

Természetes volt,h a Párom mellettem van és fogja kezem,ha nincs Velem,biztos,h nem Így élem át az egészet,ahogyan..

Éppen holnapra vagyok kiírva a második Babánkkal,és úgy állok ismét hozzá ,ahogyan anno: Minden Fejben Dől el:-)

Nekem bejött:-) Álomszép szűlésem volt:-))

Szia!

Én 40+4 naposan mentem be egy terheléses nst-re, hogy hátha szülést indít, bár lettek fájások, de a cicibizergálás után elmúltak :) azért mondta a dokim,hogy megnézi a magzatvizet és akkor vette észre, hogy 2 ujjnyira ki vagyok tágulva. Kérdezte is, hogy nem voltak fájásaim éjjel? mondom nem, csak a derekam akart leszakadni. Hát, akkor be kéne hozatni valakivel a csomagomat, mert megindítjuk :) Oxitocin, homeós bogyók, séta, labdázás és 5 óra alatt teljesen kitágultam (tegyük hozzá az utolsó másfél óra rettenetesen fájt) Jött a toló rész, a doki már kérdezte a barátnőm(aki benn volt velem) hogy elvágja e a köldökzsinórt...aztán egy nyomás, két nyomás...hét nyomás és semmi...térarénytalanság miatt elakadt a baba, rosszul fordult be a buksija :( már a főorvos is benn volt, az én dokim fölém térdelve nyomta a hasam, míg a másik próbálta kihúzni a babát, de semmi...és akkor közölték, hogy sajnos császározni kell. Majd pedig azt, hogy de egyelőre foglalt a műtő, így várni kell. Úgyhogy tolófájásokkal még 15 percet ott feküdtem, miközben mondták hogy NE nyomjak, mert attól csak rosszabb lehet a helyzet...ezek után a császár megváltás volt...

Egy szombati este vérezni kezdtem picit. Bementünk a kórházba, megvizsgáltak, minden rendben volt, de azért megfigyelésre befektettek, mert már csak 4 nap volt hátra a kiírt időpontig. Másnap reggel 6kor fájásokra ébredtem, ctg-re raktak, mondták, hogy ezek azok a fájások, tessék sétálgatni a folyosón! Felhívtam Apát, 9kor bejött, és egész álló nap együtt sétáltunk fel-alá, néha le kellett ülnöm amikor jött egy fájás. 15 óra telt így el, egyre erősödtek a fájások, de nem tágultam az ügyeletes doki szerint! Aztán a szülésznő megsajnált, Ő megvizsgált, és mondta, hogy már 2 ujjnyira ki vagyok tágulva, csak a doktor úr ujja vastagabb.. :)

Ezután, borotválás, beöntés, irány a szülőszoba Apával! Onnan kezdve pokoljárás volt.. Iszonyú erős fájásaim voltak, de senki nem hitte el, hogy ezek már lassan tolófájások. Felhívták a dokim, mondta, hogy repesszenek burkot, addig ő is bejön! Nah, onnantól kezdve azt hittem meghalok! Magamon kívül voltam a fájdalomtól, és azt hittem nem lesz erőm megszülni a gyereket! Talán 1 órát szenvedtem, kaptam valamit, amitől a fájások között picit bealudtam. Jöttek a tolófájások! Dokim mondta ne nyomjak, mert még nem tűnt el teljesen a méhszáj, és szétszakadok, ha így nyomok! Mondtam oké, de próbálja már meg ő visszatartani azt a fájást ami elementáris erővel tör elő!!! 4 ilyen volt, pokoli volt, mire végre nyomhattam! Az ötödikre kint volt Berni! :) Apa nagyon hősiesen viselkedett, támasztotta a hátam nyomás közben, itatott, bíztatott, együtt nyomott velem.. :D annyira beleélte magát, és amikor kibújt a lányom, ő vágta el a köldökzsinórt, és velem együtt sírt! Aztán szaladt a csecsemőssel, hogy fotót csináljon az 1 perces lányunkról!:)

Hát, ennyi a mi történetünk! Megint megkönnyeztem! :)