Mennyire borzalmas, elviselhetetlen a szülés?

na ,hogy legyen egy pozitív példa is:) én 5 hete szültem, tehát elég friss még az élmény, és nekem nagyon pozitív. Fogadott orvosom és szülésznőm volt, a férjem is bent volt, és nagyon jól esett, hogy annyit foglalkoztak velem a vajúdás és a szülés alatt. Az orvos megdicsért többször is hogy "szépen vajúdok", a szülésznő is mondta hogy nagyon jól csinálom és jól haladunk, a férjem locsolgatta a hasam a kádban, etetett, masszírozott, megcsinált bármit amit kitaláltam. Aztán a kisbabám, hát ő maga a csoda, de én az ő születését megelőző órákra is pozitívan emlékszem így utólag, mert nagyon széppé tették nekem. Egyébként 8 és fél óra alatt született meg, és esküszöm neked már 1 hét után azt gondoltam hogy de kár, hogy már túl is vagyok rajta, mert olyan izgalmas, lenyűgöző az egész, elvégre nem minden nap szül az ember egy kisbabát. Remélem neked is ilyen lesz:)

Figyelj! Ne ijedj meg, csak gondolkodj pozitívan. Én is féltem, hogy milyen lesz, mennyire fog fájni stb. De csak a kisfiamra koncentráltam. Biztos szerencsém is volt ( meg széles csípőm) de az orvosok szerint nagyon könnyű és rövid szülésem volt. Gondold azt, hogy neked is az lesz és ha még se azt is túléled! (: Ugyan én elfelejteni sosem fogom azt a fájdalmat, de annyira kibírható, hogy már a következő babám nevén gondolkodom. Ha annyira szörnyű lenne a nők max 1 gyereket szülnének, mert nem mernék újból bevállalni. (:

A fiam 10óra alatt lett meg. Az első 5órát végigpoénkodtuk Apukával, amikor viszont burkot repesztett az orvosom, jöttek a 2perces fájások. Valahogy elment a következő 4és fél óra, az utolsó 30perc volt a kitolás. Akkor azt hittem, hogy itt a vég:) Visszagondolva a vajúdás volt rosszabb. Nyugalom, kibírod!:) Szerintem is kérj fájdalomcsillapítót, ha van rá lehetőséged! Nekem nem volt, mégis kibírtam. A vége felé minden egyes fájásnál elmondtam, hogy nem bírom tovább. És még annyi, hogy tényleg gondolj közben a születendő babádra, úgy könnyebb lesz!

Szia! Nekem is első volt, a most 19 hónaposom. Mikor bementünk reszkettem a félelemtől, de aztán bejött apa, és már nem féltem, csak épp könyörögtem, hogy lőjenek le, mert a kutyát sem hagyják szenvedni :) Tényleg nagyon fájt, de főleg a vajúdás. Lehet, hogy csak azért éreztem ezt, mert annyira tartottam a kitolástól. De komolyan, olyan volt mintha egy kötelet kötöttek volna a hasamra, és két oldalról húzatták volna lovakkal. A kitolás meg olyan....most elég csúnya hasonlat lesz....mintha egy nagyon keményet és vastagot kaksiznál, nyomod nyomod, érzed, hogy feszít és fáj, de csak nyomod és mikor kijön nagyon megnyugszol. Szóval borzalmas, de nem kibírhatatlan. Nekem nem volt fájdalomcsillapítás, nem azért mert hú de istennő vagyok, hanem csak mert olyan gyík, hogy eszembe se jutott. :) Szerintem itt senki sem akar hazudni neked, mindenki máshogy szül, de nem szoktak belehalni. Legyen melletted valaki, ha apa nem akar, akkor anyukád vagy tesó, nagyon sokat számít. Fájdalmat nem csillapít, de a félelmed csökkenti, ami eleve javít az állapotodon.