30 felett késő szűlni? Akár 35 felett?
7-es
Szerencsére ma már a technika korában nem kell nőként olyan fizikai feladatokat ellátni a háztartás körül, mint 60 évvel ezelőtt. Így az öregedés üteme sem olyan, mint a korábbi generációkban. Nyilván ha elcigized meg eliszod a szerveidet az szívás. Elég elmenni pár országgal arrébb és megnézni a 60-70 éves nőket, teljesen fitten tartják magukat és nem néznek ki 50-nek.
34 és 38 éves voltam, amikor a gyermekeim születtek. Nem így terveztük, de meddőségi problémáim adódtak, 8 évet küzdöttünk az elsőért.
Örülök, hogy vannak; és ebből az aspektusból nézve sosem késő.
30 még nem késő, a 35 már határeset, persze attól is függ, hogy hányadik gyerek.
Valóban biológiailag a húszas évek eleje lenne az ideális, de manapság már tanulnak a fiatalok, meg szeretnének saját ingatlant. Eleve nem is biztos, hogy összejön egy stabil kapcsolat olyan korán.
Én 31 és 33 voltam, amikor szültem, 40 évesen még gondolkodtunk egy harmadikon, de aztán elvetettük.
12
Már miért is? Normális szakmával ugyanazon az életszínvonalon lehet itthon is élni, mint külföldön. A technikai dolgok pedig ugyanúgy adottak. A köteleti helyzet valóban bicskanyitogató, de emellett attól még a saját életedet csak te alakítod.
Ha 30-35 felett késő szülni, de nekem a 27 és 29 évesen született gyerekeimnél csodálkozva csapkodták a kezüket, hogy ejj, de fiatalon szültem, akkor mégis mikor "kéne"? :D :D :D
Amúgy a magam részéről én későinek tartanám, ezért is szültem 30 alatt, de ez csak az én testemre és én életemre vonatkozó vélemény, ami másra nem vonatkozik. Nem tudhatom, és nincs is közöm hozzá, hogy másnak hogy alakul az élete, párkapcsolata, egészsége, a körülmények, ami miatt esetleg később vállal gyereket. És őszintén szólva, nem ítélkezem, amikor 40+ terhes vagy kisgyerekes anyukát látok. Örülök, ha örül. Tényszerűen valóban nem ez az ideális, sok szempontból sem, de attól még nem gondolnám azt, hogy "késő". 60+ már késő, igen, akkor már lehet, hogy meggondolnám, hogy megtartom-e a babát, de 40 környékéig szerintem még teljesen normális és rendben van. Azért amikor a menopauza környékén sikerül be a gyerkőc, az már azért fura, de hát ahogy írták is, a történelem folyamán alapvetően ez volt a norma, így normálatlannak sem nevezhető. A társadalmunk szeret mások életében (méhében) turkálni, de ez semmit sem jelent, mindenki élje úgy az életét, ahogy nekik optimsális.
Kapcsolódó kérdések:
Minden jog fenntartva © 2025, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!