PIC osztálynak mivel köszönted neg a gondoskodást?

"Egyébként meg ha ennyire vitatkozni akarsz, aki nem szereti a pizzát annak rendelsz akkor csirkeszárnyat, problema megoldva."

Értem, tehát az x számú nővére végig kérdezem, miközben dolgoznak, ugye, hogy ki akar pizzát, ki meg csirkeszarnyat...

13- as, en Szegeden a gyerekkorhazban, es bizony ennyit kapunk 🙂

Aki meg azt irja , hogy minek vinni, annak remeljuk soha nem lesz a gyereke korhazban …

"Aki meg azt irja , hogy minek vinni, annak remeljuk soha nem lesz a gyereke korhazban …"

Ezt kifejtenéd?

Egyrészt kicsit fenyegetésnek hangzik, másrészt én senkinek sem kívánom, hogy legyen kórházban a gyereke, ha visz csomagot a munkájukat végző dolgozóknak, ha nem...

Őszinte leszek, semmivel.

Olyan kórházban szültem ahol nem volt PIC osztály, így a lányomat szülés után elszállították.

Mivel császáros és toxémiás voltam, nem engedtek vele.

Mindennap 2-3* telefonáltam, érdeklődtem. Minden alkalommal elmondtam miért nem tudok menni a gyermekemhez.

Minden alkalommal unott, felháborodott beszélgetés napi jelentés címmel, kb minek telefonálgatok.

4.nap engedtek ki, azonnal rohantunk a PIC-re. Én császár után borzalmas állapotban voltam, sok vért vesztettem, de még nem kellett épp vérátömlesztés. Az alig 5-6 perces út a parkolótól az osztályig, nekem több mint fél órámba telt, mire megmásztam egy csomó lépcsőt is..

Mikor felértünk kijött a nővér elmondtuk kihez jöttünk, az első kérdése felháborodtan az volt : Eddig még is hol a fenében voltam, csak most jutott eszembe a gyerekem?

Jött az orvos, ő úgy szintén ugyan ezt kérdezte, még is hol voltam eddig.

A férjemet konkrétan levegőnek nézte, velem kezet fogott, de férjemen keresztül nézett. Velem közölte, szedjen össze magam, ne picsogjak.. mikor olyan fájdalmam volt, hogy csillagokat láttam.

Mikor be mentünk a lányomhoz ő oxigén inkubátorban volt,nem tudtuk megfogni, mellette volt 2 másik kisgyerek. Az egyik folyamatosan sírt, a másiknak folyton jelzett a légzésfigyelő, le se szarták. Elhiszem, hogy sok a teendő, hogy nem lehet mindig babusgatni minden babát, hogy nem dolguk a szülőt pátyolgatni, sokszor azt is elhiszem, hogy futószalagon vannak, de az emberség pár kedves szó nem kerül semmibe sem. De akármikor mentünk mindig ugyan ez fogadott, és teljesen mindegy volt melyik napszakban mentünk. Mindig ugyan ez volt.

Egyik műszakváltáskor a lányom nagyon sírt, a beérkező nővérke meg hangosan azt kiabálta : Már megint minek vinnyog ez a gyerek? Már az ajtóból tudom melyik vinnyog. Ott álltam mellette a másik nővér bökte oda neki, hogy ott állunk mellette.

Se egy elnézés, semmi csak kínos röhögést engedett el..

Az első szoptatásban kértem segítséget a vége az lett, hogy inkább elküldtem a fiatal nővért.

A gyerekem feje jóval kisebb volt a mellemnél, mivel pici volt nagyon gyenge és aluszékony volt, nehéz volt mellre tenni. A nővér oda jött majd ő felkelti... Úgy meghúzgálta meg megnyomkodta csavargatta a fülét, hogy el lilult a gyerekem füle, a fejét úgy bele nyomta a mellembe, hogy szerencsétlen gyerek azt se tudtam hogyan ellenkezzen, kapálózzon és csak sírt torka szakadtából.

Mikor haza hozhattuk, az orvos továbbra is levegőnek nézte férjem, hozzám vágta a receptet, megfordult és elsietett. Se egy köszönés, pár kedves szó, semmi.

A lányunkat szájpenésszel, durván ki mart fenékkel hoztuk haza..

Túl voltam egy durva nehéz terhességen, egy traumatikus szülésen és rájött még a többszöri megalázás, lelketlen viselkedés.. én a legkevésbé sem éreztem, hogy lenne bármi amit meg kellene köszönnöm.