Hogy lehet élmény a szülés ha egyszer fájdalmas ? Főleg a vajúdás vége.

Off

37. heten befektettek, 5 napra. Ki tudja mennyit lettem volna meg bent, de sajat felelossegre hazaengedtek. Nem igazan tudtak megmondani a konkret problemat, de sokat sirtam, raadasul az osztalyvezeto foorvos is ritka bunko volt velem, kikeszultem. Az sem segitett, hogy korulottem mar mindenki babazott.

Aztan egy otthon toltott het utan visszamentem, akkor mar 7 napra, de ebbol szerencsere csak 4 napot voltam baba nelkul.

Listam van az indokokrol, miert nem akarok meg egy gyereket, ez az osszesen 12 nap is felkerult. Pedig azon az egy dokin kivul mindenki rendes volt velem, a kaja is meglepoen jo volt, de nem az en mufajom ez a bentfekvosdi. Minden tiszteletem azoke, akik kibirnak tobb hetet-honapot a korhazban fekve.

On

A kiirt utan egy nappal, amikor is ugye mar 4 napja bent voltam (masodjara) meginditottak. Az oxitocint egesz jol birtam, bar meg soha eletemben nem ereztem olyan fajdalmat. A burokrepesztes viszont kegyetlen volt, kedvem lett volna fejberugni a doktort, noha szegeny bocsanatot kert.😅 Vegigkinlodtam a delelottot, de csaszar lett a vege kora delutan. Meg aznap leszedalva es begyogyszerezve elvoltam, nem emlekszem fajdalomra..na de a masnap hajnali felkeles, az valami pokoli volt. Ott minden mozdulat fajt, meg akartam halni.

Viszont amikor a kezembe levo branulbe szurt be a szuleszno valami gyogyszert, kicsuszott a szamon, hogy inkabb meg egy csaszar mint ez a szurkalas😀. Eszmeletlen alacsony a fajdalomkuszobom, ott szuras kozben meg kellett allni parszor, annyira nem birtam. Mondjuk nekem az infuzio szuras alapbol parades volt az ott toltott napokon, istentelenul fajt es sosem folyt rendesen, mindig ki kellett csavarnom a kezem lehetetlen pozokba, mert valami billentyunek utkozott a tu.

Az első szülésemnél én vakon voltam teljesen, nekem elég fájdalmas volt, bár megrázónak se nevezném. Majd 24 óra volt, annyit akartam, hogy legyen vége. Nagyon örültem utána a kisfiamnak viszont. A kórházi 3 nap nálam is maga volt a pokol, de leginkább azért, mert nem bírtam aludni egyetlen percet sem, és ez frissen szülve nem épp egészséges.

A második szülésre nagyon sokat készültem, első másodperctől az utolsóig pontosan tudtam, hogy mit csinálok, és nem hagytam senkit közbeavatkozni semmibe. Nem is volt olyan fájdalmas, és volt valami "teremtő istennő" életérzés benne. Hogy én irányítok, én babám, én testem, én csinálom, pontosabban együtt. Tudom, ez furán hangozhat, én is nagyon gyakorlatias vagyok, de ott más volt és nagyon jó élmény volt. A kórházi napokra is másképp készültem, ha jó nem is, de tűrhető volt.

Az első szülésemnél két felkészítőre is elmentünk, tisztában voltam a jogaimmal és készültem a csillámpóni hányásos rózsaszín szülésre ügyeletben, állami kórházban. Aztán szembesültem a protokollal és úgy jöttem haza, mint akit megerőszakolt egy teljes nigériai focicsapat és még pofán is b*szták egy péklapáttal. Csak úgy pluszként kaptam mellé egy csecsemőt is. Nagyon "félrevezetve" éreztem magam. Én is utáltam a kórházban töltött idő minden egyes percét, azt hittem sosem dolgozom fel. 2 évvel később, a második szülésemre készülve pánikolni kezdtem, akkor szakemberrel is átbeszéltem az eseményeket és magamat is megdöbbentettem, hogy több ponton még akkor is igencsak nyeltem a könnyeimet... Szerintem ott, akkor sikerült igazán feldolgozni, nem csak besöprögetni valahova.

A második szülésemre már nem szülésfekészítőkkel, meg a jogaimmal készültem. Magánkórházba mentünk, szülésznőt fogadtunk, meséltem neki az első élményemről, ezerszer megnyugtatott, hogy nem fogom ennyire kiszolgáltatottnak érezni magam és mindent megteSZÜNK együtt, hogy szép élmény legyen akkor is, ha ugyanúgy fog fájni és alakulni. Bele tudtam engedni magam ebbe a gondolatba és elfogadtam. Megint indított szülés lett, szinte ugyanazzal a protokollal, mint államiban. Itt mégis biztonságban éreztem magam végig és annak ellenére, hogy fájt, nagyon jó élményként éltem meg a szülést. Szerintem azért, mert támogató közegben voltam, nem futószalagon, ahol aznap a 8. voltam.

Összességében szerintem a fogadott szülésznő és a tudatállapot volt más, ami miatt szép élmény lett, plusz talán már tudtam nagyjából mire számíthatok, nem ért váratlanul, hogy mivel jár egy szülés.

A kórházi tartózkodásom meg egyértelműen jobb élmény volt egyedül egy szobában, saját fürdővel és minden létező segítséggel "gombnyomásra". Államiban 4-en voltunk egy szobában, 5 babával és 8 nőre jutott egy fürdő. Plusz 16 órára elválasztottak a babámtól, mert nem volt hely a gyermekágyon és ez idő alatt konrkétan sírva könyörögtem ki a saját gyerekemet a csecsemősóktől... Segítséget semmiben nem kaptam a szoptatáshoz, vagy a lelki nyugalmamhoz. Szóval ja. Ég és föld. Valószínű az intézményen kívüli szülést is azért élik meg jobban anyukák, mert védett közegben vannak, szeretetben és utána is a családjuk körében tölthetik az első napokat, nyugalomban, nem idegen nőkkel összezárva. Utóbbi is alakulhat persze szerencsésen és kívánom is mindenkinek, aki államiban szül, hogy neki alakuljon jól!