Szülés alatt mi az ami segített nektek ellazulni? Hogy vettétek a levegőt?

Én valami ördögűzéshez hasonlítanám a fájdalmat. Tudom, tudom, bocs ősanyák, de nem tudom máshogy leírni. Nekem egy-egy fájásnál görcsberándult az egész testem, de úgy, hogy konkrétan elemelkedtem az ágytól. Mindkettő indított szülés volt. Az első államiban, kb. tojt ránk mindenki, borzasztóan éltem meg mindenféle beavatkozással, ott volt a férjem, de ő is sokkot kapott az állapotomtól, így feküdtünk/ültünk ott, mint valami két szerencsétlen és sodródtunk. Mint akiből kierőszakolták a lelket is (de a gyereket mindenképpen). Az érzelmi és bármilyen biztonság legkisebb csíráját sem éreztem semmilyen szinten, hiába "kapaszkodtunk össze". Mintha az egész világ ellenünk lett volna ott...

A második magánban, választott szülésznővel jött és ott a férjem is gyakorlottabb volt már, illetve a szülésznőnk jobban bevonta. Végig mellettem voltak, maszírozták olajokkal a derekam, mentem a zuhany alól a kádba, onnan a labdára, onnan a bordásfalhoz, stb. Folyamatosan kizökkentett a pánik hangulatomból az, hogy a szülésznő új helyzeteket javasolt, megkérdezte jól esne-e valami más, megmaszírozzon-e kicsit, bíztatott, tartotta bennem a lelket, stb. Szóval nem süppedtem bele abba a borzasztó lelki állapotba, amitől a végén már tényleg úgy éreztem az elsőnél, hogy megszállt valami és az életemet akarja. :)

Összességében az segített, hogy ő mellettünk volt és rennnngeteg praktikát bevetett, hogy tudjak lazítani, nem engedett kétségbeesni, rámszólt, ha nem jól vettem a levegőt, stb. Utóbbi sokakat zavar, nekem jól esett, mert észrevettem, hogy akkor kezdek pánikolni, amikor a levegőt is zilálva kezdem venni (nem tudom melyik generálta a másikat) és ahogy jelezte finoman, hogy nagy levegőket vegyek, jobb is lett mindig a lelkemnek (a testemen sokat nem segített :D).

Ezen jót röhögtem hogy menszi görcs.A szülési fájdalomtól, teljesen önkívületi állapotban voltam, annyira fáj, pedig én még epidurált is kaptam.

Számomra teljesen felesleges volt mindenféle vizualizáció,meg légzési gyakorlat,meg bármi.Taknyomnyálam egybe hörögtem,a kitolásnál meg kikönyökölték a gyereket, a puszta légzés az életben maradáshoz is hatalmas teljesítmény volt,mert azt éreztem,hogy a belső szerveimet teljesen széttolták,és minden a számon jön ki.Vagy hánytam, vagy lélegeztem.

Azt meg nem értem, hogy ha bemegy a pasid miért nem maradhatna végig,hisz az a lényeg.Szerinted nem tudja hogy a nők is pisilnek kakilnak?

22# vagyok

Nekem nem az ijesztgetés volt a célom a leírtakkal, sokkal inkább annak kiemelése, hogy mennyire fontos az érzelmi támogatás, a kísérő kiléte. Szerintem sokan mások is erre utaltak azzal, hogy a párjuk jelenléte adta a legtöbbet.

Első szülés előtt nekem fogalmam sem volt mire lesz majd szükségem. Voltunk szülésfelkészítőn, kettőn is, tök jól hangzott az egész, de ott abban a lelki és tudatállapotban lópikulát nem ért az elméleti tudás és mivel a férjem sem képzett szakember, ő is sokkot kapott, hogy így lát (nem a történések, hanem hogy így szenvedek), így sajnos nem tudott érdemben átlendíteni.

Mostani eszemmel nem is tudom hogy mennék államiba... Dúlával is. Talán.

Voltam szülésfelkészítőn, gyakoroltam is.

Aztán megindítottak túlhordás miatt. Egyből 2 perces dájásaim lettek. A világomról nem tudtam, a légzési technikákat lehúztam a kukán, főleg az oxi után. Azt egyébként meg sem kérdezték tőlem. Ha még egyszer szülnék előre megtiltanám nekik.

A férjem hatalmas segítség volt!

De írok pozitívat is. A mellettem vajúdú anyukának nagyon lassan indult be a szülés ( én már aranyóráztam, amikor ő 3-4 ujjnyinál járt) emiatt őt hallotta, hogy próbál légzőgyakorlatozni. Csak kívanni tudom hogy a végéig kitartott az ereje.

Az utolsó dolog amire gondolni fogsz az az lesz, hogy hogy veszed a levegőt....

Nekem inkább ilyesmi járt a fejembe, hogy hogy lehetek ilyen hülye, hogy gyereket akartam, már nem akarok gyereket (2,5 évet vártunk rá és lombikoztunk), szedjék ki belőlem, nem érdekel a gyerek csak legyen már vége, inkább öljenek meg csak legyen már vége, hogy lehet valaki olyan őrült, hogy ezt 2x vagy 3x is bevállalja... Mindezt összekucorodva az ágyon mozdulatlanul, a férjem meg ült a sarokban a fotelben, és mérte a fájások hosszát, hogy hasznosnak érezze magát.

Én utólag nem is értem amikor ilyen guggolós meg mittudom én milyen vajúdási pozíciókat mutogatnak azok mire gondolnak, tényleg mozdulni se tudtam a fájdalomtól, nemhogy ott ilyen kitekert jógapózokat vegyek fel...

Meg valahol mondtak ilyet, hogy gondoljak arra, hogy nyíló virág vagyok, ahogy kinyílik a méhszájam... Na amikor erre próbáltam gondolni csak az lett belőle, hogy "ki.aszott virág menj a f.ncba, legyen már vége".

28-as vagyok, most volt időm végig olvasni az összes választ. Azért tényleg eléggé ijesztgetősre sikerült némelyik :) nem lehetetlen azért fejben ott lenni, nem csak a fájdalomra figyelni, de nagyon nagy akarat kell hozzá. Első szülésemnèl nekem sem sikerült, nagyon fájdalmas volt a vajúdás, kitolás is, vágtak is, a szülésznő kb semmit nem segített. Eldöntöttem magamban, hogy másodszorra sokkal jobban oda fogok figyelni, mert szeretnék egy szép szülèsèlmènyt. Ez sikerült is, sokkal kevésbé fájt a vajúdás a légzéstechnikának köszönhetően amit már leírtam, plusz szülésznő mellettem volt, kitolásnál ő is és az orvos is többször jelzett, hogy lazítsam el a lábaimat és a számat, ne szorítsam össze mert annál nehezebb lesz megszülni.

Ami még eszembe jut a fájdalom kapcsán, hogy próbálgasd majd a testhelyzeteket. Én pl feküdni nem bírtam, sétáltam folyamatosan és amikor jött a fájás akkor kis terpeszben megálltam, kapaszkodtam valamiben, ide-oda ringatóztam és hi hi huu-ztam 😀 mikor fel kellett feküdnöm a szülőágyra akkor pedig az oldalamra feküdtem mert háton mérföldekkel jobban fájt.

Plusz még ami nekem segített gátvèdelemmel szülni: steril gèl a hüvelyben amolyan sikosítókènt (nem tudom ezt Mo-n alkalmazzák-e, én külföldön élek), valamint amikor éreztem a "tűzgyűrűt" (közvetlenül mielőtt megszületik a baba feje), a következő tolófájást elpihegtem és nem nyomtam. Az első szülésem után nem hittem volna, hogy ennyire tudatos tudok majd maradni közben, de mégis sikerült.