Akinek az első szülésnél "pozitív" tapasztalata volt annak lehet ugyanott traumatikus élménye másodszorra?

Hát nézd, igazából a szülést nem szeretnéd újra átélni, vagy nem mersz kockáztatni, hogy traumatikus legyen?

Nekem az első gyerekem állami e.üben született, még a covid előtt. Nem panaszkodhattam semmire, de a szülés horror volt. 4 év kellett, mire azt mondtam magamnak jöhet a 2.baba. De nem akarok több hüvelyi szülést. Igy elmentem magánba, programcsászárt kérni. Sokan nem értettek egyet velem. Én ösztönösen éreztem, hogy vagy így vagy sehogy. Amúgy hamarabb indult a baba, vajúdtam picit végül, szóval nem kikapták csak úgy.

Nekem megváltás volt így. Mondtam a férjemnek vagy így szülök, vagy nincs második baba. Pénz megvolt rá addigra, nem kenyérre kellett.

Persze, hogy lehet szerencséd 2x.

Sok minden múlik szerintem a hozzáálláson is - nem kell túl parázni és túlgondolni mindent. Nem azért, mert varázsereje lenne a gondolatoknak, hanem ha feszült vagy szülés alatt, idegeskedsz mi fog történni, sokkal nehezebb lesz a vajúdás, tovább tarthat, nehezebben nyílik a mèhszáj.

Nekem egyébként szerencsém volt. Első szülèsemre se lehetett semmi panaszom, a második viszont azt is túlszárnyalta. Fele annyi ideig vajúdtam, tudtam már mikor mit csináljak, hogy vegyek levegőt, ez megkönnyítette a saját magam és a baba dolgát is. Szuperül együtt tudtunk működni a szülèsznővel a kitolás alatt is, így a gátvèdelem is sikerült, ott voltam fejben végig.

Ne parázd túl, fogadd el, hogy úgy lesz ahogy lennie kell :)

Nem traumatikus volt, csak nagyon gyors és fájdalmas.

Első babával minden a "tankönyv" szerint ment, lassú vajúdás, magzatvíz elfolyás, fokozatosan erősödtek a fájások, tudtam rájuk úgymond "készülni" fejben, lélekben. Itthonról mentünk be, előtte még letusoltam, megmostam a hajam, átnéztem a táskákat, hogy tuti bepakoltunk-e mindent.

A szülés is így ment, az orvosom mondta, mire figyeljek, mit hogy csináljak, mi fog következni. Teljesen ott voltam fejben, figyeltem a légzésre, sikerült a gátvédelem is. Hosszú volt szerintem, 13 órát vajúdtam, 30 perc volt a kitolás maga.

A másodiknál brutál fájásokra ébredtem az éjszaka közepén, konkrétan azt éreztem, hogy az előszobában szülök meg.

Bent kiderült, hogy 6 centire tágultam már, az orvosom azt mondta hajnal 2-kor, hogy szerinte reggelre már a kezemben fogom, ha így haladunk. 40 perc lett belőle, de az szörnyű volt. Amíg az első gyereknél egy hangom nem volt, itt sikítottam, ordítottam, haraptam a párnát. Itt is gátvédelemre készültünk, de nem volt az az isten, hogy én azokat a fájásokat elsóhajtgassam, visszatartsam.

3 nyomásra kint volt, nagyon fájt, itt éreztem azt, hogy soha többet újra.