Hogyan viseljem el hogy a parom nem jon be a szülőszobába ?

Bent volt a férjem és nekem lélekben sokat jelentett, hogy erre kérni sem kellett, de nekem pl. másféle támogatás is jól jött volna. Valami több. Hiába voltunk együtt szülésfelkészítőn, ő teljesen lefagyott, lebénította az, hogy én ott szenvedek, ő meg tehetetlenül ül, mint valami kis ovis. Engem is lebénított, hogy nem tudtuk ezt feloldani, én nem tudtam nekem mitől lehetne picit jobb, teljesen teszetoszák és elveszettek voltunk. :D

Ilyen formán én most a másodikra már úgy készülök, hogy magánba megyünk, fogadott szülésznővel, akivel előtte ismerkedünk. Szeretne ott lenni a férjem is és ez nekem nagyon jól esik, de ha államiba mennénk és csak egy ember lehet ott, akkor nekem sokkal nagyobb segítség lenne egy dúla. Sajnálatos, hogy a legtöbb helyen választani kell... Mindenesetre ha úgy alakulna, azt mondta ő képes lemondani a jelenlétről a dúla javára, de nekem meg éppen ez okoz fejtörést. Tudom, hogy a férjemnek felejthetetlen élmény volt elvágni a köldökzsinórt, kísérni a babánkat a mérésre és visszahozni nekünk már felöltöztetve, plusz mégegy aranyórát ráhúzni már így bebugyolálva. Én ettől fosztanám meg, ha dúla mellett döntenék helyette. Rém elkeserítő.

A lényeg, hogy próbáld átkeretezni a dolgot. Ha ő nem, akkor oké... ki tudna neked leginkább segíteni? Van olyan női családtag? Vagy megfizetnél inkább egy dúlát? Ha már így van, próbáld kihozni belőle a legjobbat.

Mi lombikosok vagyunk és együtt csináltuk végig. Ezután én azt mondtam a férjemnek, hogy ebben a buliban ketten vagyunk , szeretném ha a szülésnél bent lenne. 19 éve vagyunk együtt, ha ez miatt megundorodik tőlem mert megszülöm a közös gyerekünket, akkor ez a kapcsolat nem ért semmit. Igenis támogasson, segítsen ahogy tud és tegye félre a saját hülyeségeit.

Ha szarul lesz, menjen ki. De ott legyen elérhető közelségben.

A lombiknál is az összes vizsgálatra elkísért, adta a szurikat, és amikor a műtőben voltam ott ült végig a műtő előtt. Óriási segítség, támogatás volt ez nekem. Még dohányozni sem ment ki. Mikor felkelhettem először és mehettem wc re, pont kiláttam a váróra és jó volt látni hogy ott van. Ha csak 1 pillanatra is.

A szülésnél is ezt a fajta támogatást várom el. Legyen ott és támogasson, a többit én intézem.

Miért feltételezzük, hogy apukának a szülő párja lábai között kell állni és telibe végignézni az eseményeket? Simán van lehetőség úgy helyezkedni a legkisebb szülőszobán is, hogy ne lássa, amit nem akar, nem kell odatekintgetni és akár dönthetnek úgyis, hogy a kitolásra kimegy apuka, akkor már úgyis más tudatállapotban van anyuka, nem igazán van jelentősége, hogy ott van-e a társa, vagy sem.

Szóval ebből kiindulva nem is igazán értem a "megundorodás" fogalmát és egyetértek azzal a válaszolóval, aki azt írta, hogyha a férjem péniszét látnám mondjuk egy műtét után szétkaszabolva sem jutna ilyesmi az eszembe. Ott más problémák is vannak, ha ennyi kell az unodorodáshoz.

27

Annyira egyetértek veled. Nem is értem miért a lábamnál állna a férjem. Ott az orvos és a nővér van.

29: Nem önmagával a látvánnyal volt gondom, szoktam pl. tyúkot vágni, műtét után is ápoltam már mást, de szülés után az alfelem nem hiszem, hogy sok emberben ébresztett volna erotikus gondolatokat. Szerencsére nem kapcsolódott tartósan fejben össze a kettő, de el tudok képzelni másnál ilyet. Főleg férfinél, nőként másra mozdulok :). Egyébként ért már olyan trauma, ami miatt bizonyos férfiakkal nem jönnék össze.

A fejnél állás megoldás lehet, ha a férfi tudja előre, hogy nem bírná a látványt, nem kíváncsiskodik és nem adódik olyan helyzet, amikor meglátja. A testvérem az elsőnél ott sasolt a kijáratnál és biztatott, hogy hol tartok már (hosszú volt a kitolás, az utolsó tartalékaimat próbálta mozgósítani).

Ettől még lehet üres kifogás is vagy félelem az ismeretlentől. De mondom, a férjem előre megmondta, hogy nem szeretne bejönni, nem is erre hivatkozott, innentől kezdve tiszteletben tartottam a kérését. Nekem is jobb volt egy rutinos támasszal, neki is.