Kezdőoldal » Gyerekvállalás, nevelés » Szülés » Akiknek traumatikus volt a...

Akiknek traumatikus volt a császármetszés, mennyi idő után szánták rá magukat második babára?

Figyelt kérdés
Ha lett második baba, persze. :) nekem különben simán ment a műtét, szerencsére nem lett komplikáció se előtte, se utána, de sürgősségi császár volt, egyrészt nagyon nem így készültem, másrészt nekem traumatikus az élmény, hogyha időlegesen is, de lebenultam deréktól lefele pár órára, és utána a felépülés is kb egy hónapig tartott, de ezen még talán túl is lépnék könnyebben...na mindegy, a lényeg, holnap lesz egy hete, hogy betöltötte a 7 hónapot a babam, és pár hete egyre inkább érzem, hogy én majd vágyom még egy gyermekre, mert egy igazi gyönyörű csoda. :))) viszont visszatart az újabb műtéttől való félelem. Na nyilván nem most rögtön akarnám, de mondjuk ha 1,5-2 éves lesz a gyerekem, elkezdeni próbálkozni...feltehetőleg hamar sikerülne is, mert ő is elsőre összejött mindenféle rakeszules nélkül:D én még csak 25 vagyok, de a férjem kora miatt nagy korkülönbségben már nem gondolkozunk. Aki hasonlóan érzett császár után, de olyankor tájt, mint amennyi idővel én vagyok a műtét után, már kezdett újra vagyni a babára, mondjuk max egy éven belül már sikerült legyőzze a félelmét? :) köszönök minden választ :)

máj. 27. 20:31
1 2 3
 11/25 anonim ***** válasza:
85%

Nekem az első szülésem hüvelyi volt, a második pedig császár.

A hüvelyi sokkal traumatikusabb volt, konkrétan halálfélelmem volt, annyira fájt. Nem akartam mégegyszer átélni azt a pokoli fájdalmat, de nagyon vágytam a 2. babára. A félelmem miatt császárt kértem és örülök nagyon, mert a hüvelyi szüléshez képest ez semmiség volt. Szívesen bevállalnék még egy 3. babát császárral. Az én kislányom is 7 hónapos egyébként. Persze még várnék. Úgy tudom császáros szülések között kb 2 év jó, ha eltelik. Addigra regenerálódik a testünk és kisebb a hegszétválás esélye.

máj. 27. 21:09
Hasznos számodra ez a válasz?
 12/25 A kérdező kommentje:
11# hát nekem így is halalfelelmem volt, miközben élve boncolnak... :/ nem éltem meg könnyűnek sem a műtétet, sem az utána következő időszakot. de nem vagyunk egyformák :)
máj. 27. 21:11
 13/25 anonim ***** válasza:
100%
15 honapos volt a gyerekem mikor azt mondtam, jojjon a masodik. A masodik gyerek iranti vagy nagyobb volt, mint az ujabb szulestol valo felelem.
máj. 27. 22:00
Hasznos számodra ez a válasz?
 14/25 anonim ***** válasza:
100%
Nekem is könnyen ment a felépülés, de a kórházi tapasztalatok után én nem akarok másodikat. Alapból egyet terveztünk, de a férjemnek nagyon bekattant, hogy legyen még egy. Viszont én nem csinálnám végig a kórházi bent létet még egyszer, nagyon kiszolgáltatott voltam és döbbenetesen paraszt volt szinte mindenki a gyerekágyon.
máj. 27. 22:42
Hasznos számodra ez a válasz?
 15/25 anonim ***** válasza:
100%

Én császár előtt 1 héttel befeküdtem, nem műtétre készültem, csak betöltöttem a 40 hetet. Minden nap egy pokol volt, főleg a személyzet miatt. Nem indult magától, ezért lett császár, de kB 3 hónap volt a felépülés, komplikáció nem volt.

KB 1 éves volt a lányom, mikor megszépült annyira az emlék, hogy szerettem volna még egy gyereket, hiszen eredetileg is 2-öt akartunk.

22 hónap lett köztük a különbség, és a kisebbik természetes úton született, bár könyörögtem a császárért. Utólag jobb volt így, a felépülés is sokkal gyorsabb, könnyebb volt nekem

máj. 27. 23:03
Hasznos számodra ez a válasz?
 16/25 anonim ***** válasza:
100%
A traumatikus császárom után kb.6 évvel kristályosodott ki, hogy nem akarok több gyereket. (Előtte volt egy császárom, ahol minden rendben ment). Sokáig nyitva hagytuk a kérdést, mert eredetileg 3 gyereket terveztünk, de ahogy haladtunk az időben, egyre inkább azt éreztük mind a ketten, hogy nem akarjuk megint elölről kezdeni. Élvezzük, hogy a meglévő 2 gyerek egyre ügyesebb, önállóbb, újra jut idő egymásra és magunkra is.
máj. 28. 14:14
Hasznos számodra ez a válasz?
 17/25 anonim ***** válasza:
100%
Traumatikus élmény esetén minden nő különböző lehet, és a második babára való ráállás időtartama változó. Én rövid időn belül újra készen álltam a várandósságra, míg a legjobb barátnőmnek (pont a kórházban ismertem meg) hosszabb időre volt szüksége a traumát feldolgozni. Ő nem is hozott világra újabb babát.
máj. 29. 06:48
Hasznos számodra ez a válasz?
 18/25 anonim ***** válasza:
64%

Engem indítottak. Nekem az sokkal traumatikusabb volt. A ballontól tágultam 4 centire majd kaptam oxit reggel. Jöttek a fájások 2 percenként, de semmot sem használt. Nem tágultam, a baba is fent volt, a magzatvíz elment egy idő után de ennyi. Már olyan szarul voltam, hogy 4-5 felé leszedték az oxit hogy pihenhessek. Utána 4-5 percenként Jöttek a fájások de 1-2 percig tartottak. Nem engedtem visszakötni az oxit. Mondtam, hogy engem császározzanak meg mert a vajúdás egy dolog, de hogy semerre sem halad az is biztos. Doki is egyetértett amúgy mondta is 6 felé hogy császár lesz, viszont állandóan Jöttek a sürgős esetek így végül csak hajnalban fél2kor lett a császár. Sokáig úgy voltam vele, hogyha lesz második csakis császár. Most úgy vagyok vele, hogy vagy programcsászár vagy pedig természetes szülés, de indítás és oxi nem lesz. Amúgy elvileg az oxis szülés sokkal rosszabb, mint a sima.

9 hónapos volt a kisfiam mikor elkezdtünk próbálkozni. Kisfiam 4 hónap alatt jött össze. Most úgy tűnik az első hónapban sikerült. Viszont még nem tudom élő terhesség e, mert még korai.

máj. 30. 07:46
Hasznos számodra ez a válasz?
 19/25 anonim ***** válasza:
100%
Ezek mindegyike tragikus. Sikerült feldolgozni? Engem ez érdekelne. Jól vagytok?
máj. 30. 10:33
Hasznos számodra ez a válasz?
 20/25 anonim ***** válasza:
100%

19. Nekem még nagyon friss, két hónapos a lányom. Mindenki azt mondja, el fogom felejteni és akarok majd még egyet, de most úgy vagyok vele, hogy maximum akkor, ha magánkórház, de ugye az se garancia arra, hogy nem lesznek bunkók és nem fognak megalázni. Azt már elengedtem, hogy segítsenek is. Egyszerűen rosszul vagyok a gondolattól is, hogy még egyszer be kelljen oda feküdnöm.


#14

máj. 30. 12:36
Hasznos számodra ez a válasz?
1 2 3

Kapcsolódó kérdések:




Minden jog fenntartva © 2024, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu

A weboldalon megjelenő anyagok nem minősülnek szerkesztői tartalomnak, előzetes ellenőrzésen nem esnek át, az üzemeltető véleményét nem tükrözik.
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!