Sajnálom a barátnőm. Tényleg van ilyen? (Hosszúra sikeredett)

Szóval a legjobb barátnőm két hónapja szült. A mai napig sem tudja elmesélni, hogy is volt a szülés,annyira traumatizàlta. Pedig egy vagány, pörgős csaj, aki még várandósan kijelentette, a kistesót majd kicsi korkülönbséggel akarják, hogy jöjjön. Végig pörgött a terhesség alatt, semmi baja sem volt neki, tényleg, az a tipikus "álom terhessége" volt, végig dolgozta a 36.hétig. aztán jött a szülés, nem is szólt, hogy mennek a kórházba, pedig így volt megbeszélve, mert én mentem volna át hozzájuk a kutyára vigyázni, hogy ne vonyítsa végig az éjjelt, ha esetleg éjjel kell menni (akkor kellett), mert akkor megkattan a kutya. Na de bementek a kórházba és másnap este szólt nekem, hogy megvan a baba. Küldött képet, de nem volt túl boldog rajta, vagy hát na, hogy is mondjam.... látszott, hogy kb a t*ke tele van. Nagyon örültem neki, én is kismama vagyok, csak én majd januárban szülök és kérdeztem tőle, hogy és hogy bírta? Erre az volt a válasz, hogy erről nem szeretne beszélni, túl friss az élmény és még nem tud róla beszélni. Hát mondom oké, nyilván tudja az ember, hogy nem buliba megy a szülőszobára. Aztán hazajöttek a kórházból, mondta, hogy menjek át egy kávéra, meg nézzem meg a babát, de semmi lelkesedés nem volt benne. Kérdeztem, bár nem akartam tolakodó lenni, hogy ennyire szörnyű volt a szülés és mondta, hogy nem tud és nem is szeretne erről beszélni még, ne haragudjak. Persze aztán én azota sem kérdeztem rá, de a napokban mikor voltam náluk mondta, hogy végülis úgy döntöttek, nem lesz kistesó. Meglepett,mert nagyon odáig volt, hogy mindenképp két gyereket akarnak. Én nem firtattam, de az biztos, hogy mintha kicserélték volna. Semmi életkedve, el ellàtja a babát, de mintha csak muszájból lenne és olyan elutasító is vele. Pedig ahhoz képest, hogy még pici baba, nem is sír sokat, nem hasfájós, nincs igazán vele gond.

De azért ahogy megváltozott barátnőm, engem nagyon megrémisztett, hogy vajon mit élhetett át a szülőszobán, amitől minden addigi tervét felrúgta. Es ami miatt így van ahogy. Nem faggatom, ha akar,.majd beszél róla, de szerintem itt már az, hogy én meghallgatom (ami így nekem is szülés előtt, nem biztos hogy jót tesz a lelkemnek, első baba lesz nálam is), édes kevés, szerintem talán szakember kellene, de nem akarok neki mondani, nem akarok beleszólni, majd ő tudja.

Szerintetek lehet ilyen traumatikus egy szülés, hogy egy egész személyiséget így megváltoztasson?