Sajnálom a barátnőm. Tényleg van ilyen? (Hosszúra sikeredett)
Szóval a legjobb barátnőm két hónapja szült. A mai napig sem tudja elmesélni, hogy is volt a szülés,annyira traumatizàlta. Pedig egy vagány, pörgős csaj, aki még várandósan kijelentette, a kistesót majd kicsi korkülönbséggel akarják, hogy jöjjön. Végig pörgött a terhesség alatt, semmi baja sem volt neki, tényleg, az a tipikus "álom terhessége" volt, végig dolgozta a 36.hétig. aztán jött a szülés, nem is szólt, hogy mennek a kórházba, pedig így volt megbeszélve, mert én mentem volna át hozzájuk a kutyára vigyázni, hogy ne vonyítsa végig az éjjelt, ha esetleg éjjel kell menni (akkor kellett), mert akkor megkattan a kutya. Na de bementek a kórházba és másnap este szólt nekem, hogy megvan a baba. Küldött képet, de nem volt túl boldog rajta, vagy hát na, hogy is mondjam.... látszott, hogy kb a t*ke tele van. Nagyon örültem neki, én is kismama vagyok, csak én majd januárban szülök és kérdeztem tőle, hogy és hogy bírta? Erre az volt a válasz, hogy erről nem szeretne beszélni, túl friss az élmény és még nem tud róla beszélni. Hát mondom oké, nyilván tudja az ember, hogy nem buliba megy a szülőszobára. Aztán hazajöttek a kórházból, mondta, hogy menjek át egy kávéra, meg nézzem meg a babát, de semmi lelkesedés nem volt benne. Kérdeztem, bár nem akartam tolakodó lenni, hogy ennyire szörnyű volt a szülés és mondta, hogy nem tud és nem is szeretne erről beszélni még, ne haragudjak. Persze aztán én azota sem kérdeztem rá, de a napokban mikor voltam náluk mondta, hogy végülis úgy döntöttek, nem lesz kistesó. Meglepett,mert nagyon odáig volt, hogy mindenképp két gyereket akarnak. Én nem firtattam, de az biztos, hogy mintha kicserélték volna. Semmi életkedve, el ellàtja a babát, de mintha csak muszájból lenne és olyan elutasító is vele. Pedig ahhoz képest, hogy még pici baba, nem is sír sokat, nem hasfájós, nincs igazán vele gond.
De azért ahogy megváltozott barátnőm, engem nagyon megrémisztett, hogy vajon mit élhetett át a szülőszobán, amitől minden addigi tervét felrúgta. Es ami miatt így van ahogy. Nem faggatom, ha akar,.majd beszél róla, de szerintem itt már az, hogy én meghallgatom (ami így nekem is szülés előtt, nem biztos hogy jót tesz a lelkemnek, első baba lesz nálam is), édes kevés, szerintem talán szakember kellene, de nem akarok neki mondani, nem akarok beleszólni, majd ő tudja.
Szerintetek lehet ilyen traumatikus egy szülés, hogy egy egész személyiséget így megváltoztasson?
válasza:Simán. Az én első szülésem se volt sétagalopp, de nagyjából "oké" élmény maradt, és az én legjobb barátnőmet eszerint is igyekeztem felkészíteni, hogy ne egy csillámporos varázshányást várjon, hanem egy véres-szros, fájdalmas szenvedést, és mire készüljön fel mindenképp. Utólag mondta, hogy annak ellenére, hogy miattam eléggé fel volt készülve az árnyoldalra is, még így is szörnyűnek élte meg, pedig objektíven nála alig volt beavatkozás meg semmi komplikáció nem volt és mégis.
Nem mindenki képes ezt idealizáltan átélni, pláne ha hosszúra és szenvedősre sikerül a vajúdás, még az orvosok/szülésznők támogatása mellett sem, ha meg kifog egy barom bandát, akkor egyenesen katasztrófa az egész.
Sokkal tudományosabban kéne felkészíteni szerintem a kismamákat, mikor miután mi következik, élettanilag, mi normális, mi nem, mi mennyire fájdalmas, hogyan lehet ezeket mentálisan jól kezelni, különösen ha pl éjszaka indul a szülés, és te már vagy 18-20 órája nem aludtál vagy nem ettél. Az, hogy a végén ott a babád egy traumatikus szülésélménynél szerintem nem fog semmit elmulasztani, sőt, akkor jön csak a szülés utáni depresszió, amikor a hosszúra nyúlt szenvedés végén ott egy baba, aki iránt nem érez igazán semmit (kezdetben normális ez is) és el kell látnia, miközben fizikailag és szellemileg is kikészült.
Ezekről persze mélyen kussolni kell, mert "jajj minden olyan szép és csodás és nem kell feleslegesen ijesztgetni másokat". De a barátnőd sem jó dolgában viselkedik így, biztos vagyok benne. Próbálnék mellette állni, amíg jobban nem lesz, és jelezni a családjának, hogy kérjenek szakembertől segítséget, ha úgy látják kellhet.
válasza:9! Biztos nehéz, ezt sosem vonnàm kétségbe. Nyilván már én is nagyon várom, hogy végre kint legyen, hogy velünk legyen fizikálisan is. Hogy majd én , aki mindenen pànikol hogy leszek szülés után, azt nyilván nem tudom, mi amúgy sem akarunk második gyereket. Remélem az idő segít a barátnőmnek, mert most jelenleg szörnyű így látni és tehetetlen vagyok, de tolakodni sem akarok és nem is tolakodok. Tudja, hogy rám mindig számíthat, mindent elmondhat. ha majd úgy érzi,ha lesz olyan, akkor elmondja, mi volt a gond.
Egyébként aki az erőszakot írta hasonlatnak, maximálisan értem miről beszél, mert nekem is volt terhesen nem egy olyan vizsgálatom, hogy tényleg azt érzem, hogy kb ilyen lehet ha valakit megerőszakolnak és csak magaddal cseszel ki ,ha nemet mersz mondani, mióta ugye nem lehet orvost fogadni. Ezzel meg szépen vissza is él sok orvos.
válasza:Én is kijelentettem, hogy soha többet nem szülök. 25 hetes terhes vagyok a 2.gyerekkel, tervezett volt.
Egy kisgyerek ellátása nemcsak attól lehet fárasztó ha nem alszik, vagy fáj a hasa.
Maga a megvaltozott élethelyzet, felelősség, helyt kell állni. Normális,hogy feszültebb, ingerültebb, hatalmas változás ez és ott vannak még a hormonok is.
Nem is kell ezt firtatni. Annyi a lényeg,ha tényleg segíteni akarsz rajta, ne faggasd, figyelj ra, segíts neki, ha tudsz, ha úgy van pár órára menjetek el valahová , hogy kicsit kiszabaduljon.
válasza: válasza:"Szerintetek lehet ilyen traumatikus egy szülés, hogy egy egész személyiséget így megváltoztasson?"
Nem. A gyerekvállalás ennyire traumatikus hogy így megváltoztatja az ember személyiségét. Nemsokára te is meglátod.
Az hogy most ennyire máshogy viselkedik, máshogy néz ki nem biztos hogy így marad. Az első hónapok sokszor csak a nehézségekről szól, és nagyon minimális a pozitív visszacsatolás a gyerektől. Onnantól hogy mosolygós cukiskodó baba lesz a folyton bömbölő újszülöttből, onnantól könnyebb. Nem bántásból írtam hogy magas lóról beszélsz, hanem mert te tényleg nem tudod még mi vár rád. És persze szuper dolog egy gyerek, imádom a sajátjaimat is, de az első hónapokat egy kőkemény túlélőtáborhoz tudnám hasonlítani.
12-es, én nem pontoztalak le. És én is tudok nem egy olyan anyukát aki normális állapotban (szellemire gondolok) jött haza a kórházból, a babájàval hamar összeszoktak és boldog, látszik rajta, hogy egy álom vált nála valóra.
Majd megtudom én is milyen ez, persze be vagyok ezek után még jobban tojva mint alapra, de hát bent nem marad a baba, valahogy meg kell szülni és félek, hogy én aki sosem voltam annyira biztos az egészben mint barátnőm hogy viselem majd, ha ő aki mindig egy kemény csaj volt, most árnyéka önmagának.
válasza: válasza:Kapcsolódó kérdések:
Minden jog fenntartva © 2025, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!