Sajnálom a barátnőm. Tényleg van ilyen? (Hosszúra sikeredett)
Szóval a legjobb barátnőm két hónapja szült. A mai napig sem tudja elmesélni, hogy is volt a szülés,annyira traumatizàlta. Pedig egy vagány, pörgős csaj, aki még várandósan kijelentette, a kistesót majd kicsi korkülönbséggel akarják, hogy jöjjön. Végig pörgött a terhesség alatt, semmi baja sem volt neki, tényleg, az a tipikus "álom terhessége" volt, végig dolgozta a 36.hétig. aztán jött a szülés, nem is szólt, hogy mennek a kórházba, pedig így volt megbeszélve, mert én mentem volna át hozzájuk a kutyára vigyázni, hogy ne vonyítsa végig az éjjelt, ha esetleg éjjel kell menni (akkor kellett), mert akkor megkattan a kutya. Na de bementek a kórházba és másnap este szólt nekem, hogy megvan a baba. Küldött képet, de nem volt túl boldog rajta, vagy hát na, hogy is mondjam.... látszott, hogy kb a t*ke tele van. Nagyon örültem neki, én is kismama vagyok, csak én majd januárban szülök és kérdeztem tőle, hogy és hogy bírta? Erre az volt a válasz, hogy erről nem szeretne beszélni, túl friss az élmény és még nem tud róla beszélni. Hát mondom oké, nyilván tudja az ember, hogy nem buliba megy a szülőszobára. Aztán hazajöttek a kórházból, mondta, hogy menjek át egy kávéra, meg nézzem meg a babát, de semmi lelkesedés nem volt benne. Kérdeztem, bár nem akartam tolakodó lenni, hogy ennyire szörnyű volt a szülés és mondta, hogy nem tud és nem is szeretne erről beszélni még, ne haragudjak. Persze aztán én azota sem kérdeztem rá, de a napokban mikor voltam náluk mondta, hogy végülis úgy döntöttek, nem lesz kistesó. Meglepett,mert nagyon odáig volt, hogy mindenképp két gyereket akarnak. Én nem firtattam, de az biztos, hogy mintha kicserélték volna. Semmi életkedve, el ellàtja a babát, de mintha csak muszájból lenne és olyan elutasító is vele. Pedig ahhoz képest, hogy még pici baba, nem is sír sokat, nem hasfájós, nincs igazán vele gond.
De azért ahogy megváltozott barátnőm, engem nagyon megrémisztett, hogy vajon mit élhetett át a szülőszobán, amitől minden addigi tervét felrúgta. Es ami miatt így van ahogy. Nem faggatom, ha akar,.majd beszél róla, de szerintem itt már az, hogy én meghallgatom (ami így nekem is szülés előtt, nem biztos hogy jót tesz a lelkemnek, első baba lesz nálam is), édes kevés, szerintem talán szakember kellene, de nem akarok neki mondani, nem akarok beleszólni, majd ő tudja.
Szerintetek lehet ilyen traumatikus egy szülés, hogy egy egész személyiséget így megváltoztasson?
válasza: válasza:Nekem egy full sima szülésem volt, a szülésznő egy tündér volt, felújított kórház, mindenki kedves volt, teljesen egészséges a babám és 2 nap után haza is jöhettünk.
Én is még szülés előtti nap is azt mondtam hogy 2 gyereket szeretnék, de vajúdás közben már azt hogy egyet se. 3 évet vártunk a babára, lombikoztunk de aközben a fájdalom közben azt üvöltöttem hogy nem érdekel, nem akarok gyereket csak legyen már ennek vége... És itt még vissza volt a dologból 7 óra.
3 hetes a babám, még mindig azt mondom hogy hiába szépíti meg az idő meg elfelejti az ember, de én ezt a fájdalmat akkor se szeretném újra átélni soha a büdös életben.
Az én babám is "jó" baba, éjszaka már csak 1x kel (márha a reggel fél 6-os kelést már reggelnek számoljuk nem éjszakának), nem mondanám hasfájósnak se, mégse találkoztam még a barátnőmmel amióta megszületett. Egyszerűen nincs rá energiám. Hiába alszok egy nap 8 órát 3 részletben a szoptatás rohadtul leszívja az embert, ráadásul nekem még a tejem is kevés, szóval a vegyes táplálás minden nyavajájával szívok. Egy etetés-pelenkázás-mosogatás-sterilizálás ciklus minimum 1 óra, utána fejni kell, és max.2,5-3 óránként kezdheti az ember elölről. 2 etetés között annyi ideje van az embernek, hogy egyen, lemenjen WC-re, esetleg zuhanyozzon, maximum beteszek egy mosást,hogy legyen a gyereknek tiszta rugija és már kezdődik is elölről.
Még jó hogy zombi fejem van... Most is itt szopizik a babám addig tudom a telefonom nyomkodni. És én azt mondom jól bírom ezt, jobban szeretem mint a korábbi munkahelyem, de attól még nem vágyok senki társaságára, most bőven elég csak magunkra koncentrálni.
válasza: válasza: válasza:
válasza: válasza:Igen lehet ennyire szar a szülés, meg a kórházban töltött pár nap, meg úgy amúgy a 4. trimeszter is.
2 hétig nekem is volt baby blues, traumatikus szülésen volt, ha behunytam a szemem, hogy alszok, akkor emlékképek villantak be... nem, nem kellemesek. :( Volt szülészeti erőszak nálam is.
Amúgy nekem is álom terhességem volt, végig dolgoztam 36. Hétig, 0 kg híztam, még is császár lett.
Egyébként újra csinálnám, mert amikor megpillantottam a csodám, annál szebb emlékem nincsen az életben.
válasza:Én is valahogy így voltam. Nagyon nehezen dolgoztam fel a szülésélményemet és a kórházban töltött néhány napunkat. Mintha kifacsartak, megaláztak volna, elveszítettem minden női önbecsülésem és szégyenérzetemet, egyszerűen nem tudom. Brutális élmény volt, amiről sokáig nem akartam beszélni. Aztán nem ment a szoptatás és beütött a bébiblúz is durván én kb. 10 hétig bőgtem minden áldott nap. Már a szülés napján elmondtam, hogy nem lesz több gyerek és a kislányunk egy éves koráig ezt többször is megtettem. Utána kezdett átmozdulni valami.
Idővel elkezdtem kibeszélni a bennem lévő érzéseket és végülis ez segített a feldolgozásban. Benne lehet az, ami anno bennem is, hogy előbb nekem kell megemészteni ahhoz az élményt, hogy beszélni tudjak róla. És benne lehet az is, hogy nem akar rémisztgetni, én sem meséltem volna el a friss, kb. traumatikus élményemet egy hamarosan szülő barátnőmnek. A mai napig nem mesélem el a szülésem negatív érzéseit egy kismamának sem. Nincs erre szüksége senkinek. Szóval adj neki időt. Az érzésein nem segít az a felborult életritmus, amiben most van.
válasza:Kapcsolódó kérdések:
Minden jog fenntartva © 2025, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!