Kiabáltatok szülésnél a férjetekkel vajúdás kor, hogy senki ne érjen hozzátok?

Alapból én a "csendben szenvedő" típus vagyok, tehát ha beteg vagyok, fáj valamim, magamba fordulok és hagyjon mindenki békén, reménykedek abban, hogy minél hamarabb vége.

A vajúdás első 10 órájában ez működött is, feküdtem és szenvedtem csendben, a félhomályban. Utána a szülésznő felállított, hogy próbáljak járkálni, menjek a bordásfalhoz stb. Ekkor elkezdtek sűrűsödni a fájások, beindult a buli rendesen és ott már azért hangosabban sóhajtoztam.

A vajúdás alatt összeszedett voltam, kitolásnál azonban az a fájdalom, feszítés nagyon meglepett, tényleg azt hittem, kettészakadok mindjárt (gátvédelemre készültünk, de borzasztóan feszített a feje, nem sikerült "elsóhajtani" a fájásokat). Ott bevallom, akárhogy szorítottam össze a fogamat és próbáltam a légzésre figyelni, nem ment. Égetett, fájt, csak azt akartam, hogy legyen vége. 4 nyomás alatt kint volt, de azt végigüvöltöttem, ha éppen nem a gázt szívtam ezerrel. Szegény férjem nem is fogta fel, mi történik, mert egyik pillanatban még az ágy szélén támaszkodtam és masszírozta a derekam, a következőnél meg guggoltam és kiabáltam, hogy jön.

Második szülésnél már tudtam, kb. mire számítsak, fejben is máshogy álltam hozzá, ott nem ijedtem meg, mikor éreztem a "kijáratnál" a babát, nem az volt bennem, hogy minél gyorsabban legyen kint és legyen vége.

A párnát harapdáltam kínomban, meg egyszer kérdeztem a szülésznőtől, hogy sok van-e hátra, mert szerintem én ebbe mindjárt belehalok. 3,5 kilóra becsülték az utolsó uh-n, 4,7-tel született, gátvédelemmel, úgyhogy bőven megszenvedtem azt a 20 percet, ami a kitolás volt.

"14, persze, úrinő összeszorított lábakkal csendben vajúdik, hogy nehogy terhére legyen a vilagnak, mi?"

Nem. Csak nem ordibáltam.

"Aki tudja tartani magát, és ésszel tud gondolkodni hogy mi lenne célszerű és mi nem, mialatt a kínok kínjat éli, annak nem is faj igazán."

Hogyne 🤣 hiszen egy igazi anya hörögve-ordítva szül, mert az sokkal többet segít 🤣

Nem gondoltam, hogy mèg ezen is egymàsnak lehet esni, hogy kinek faj jobban..

Èn megvallom, hogy nekem nem volt vèszes.

Viszont az orvos annyit mondott, hogy döbbenet milyen magas a fàjdalomküszöböm..

Ettôl semmivel nem vagyok jobb, ez adottság,és szerencsèm van..

Vagy csak mert megszoktam a fàjdslmst.

Bàr endometriozisom nincs..de a mensim a fogamzásgàtlò elôtt katasztròfa volt.

Hànyàsig fàjt.. hôhullàmok..

Komoly gyógyszereket szedtem rà..

Az utolsò cm-ig azt mindtam, hogy így mèg fôznèk is..a3. Szülèsnèl.

Alapvetôen a 2.-nàl így is volt..

Én a hang nèlkül szülô, vagyok..

Sôt eleve ùgy szoktam szenvedni akârmi van..

De nekem a szülès egy feladat volt mindig, ahol 100%-ban jelen kell lenni, tudni kell mi törtènik.

Ikreket is szültem.

Amikor ki kellett volna engedni, akkor megtartottam, !megkèrdeztem! hogy szabad-e nyomni, hogy áll a gàt…szerencsèmre, mert kèztartásos volt a baba, ekkor derült ki.., tehèt csak kiengedni szabadott, nem rànyomni..

De volt màr 2 h kitolàsos problèmàs vàkuumos szülèsem is..

Szerencsès vagyok, hogy m8nd jól vègzôdött.

De ha kiabàlôs lennèk, akkor az volnèk..teljesen mindegy..

Egèszsègesen legyünk túl rajta.

( több gyerek nem lesz! De èn szerettem szülni.. van benne valami felemelô)

#20

Ki? :))