Mi volt a legnehezebb része a szülésnél Neked?

Igaz nekem csm.volt,de nálunk is kritikán aluli volt néhány szülésznő és csecsemős viselkedése. Én keménynek gondoltam magam,de annyit sosem bőgtem,mint ott, ráadásul 7 napig bent tartottak,mert sokat fogyott a fiam és besárgult.

Csm.előtt a katétert semmi fertőtlenítés és csúsztató nélkül úgy vágta belém,hogy fájt és miután kivették lett is egy hugyúti fertőzésem. De a legrosszabb az,hogy szoptatásban nem segítettek aztán jól leb.sztak ha valamit rontottam. Emiatt is fogyott a gyerek,tápszert is csak úgy adtak,mikor 400 gr minuszban volt sárgulva. Én nővér vagyok,ha így viselkednék a betegeimmel egyrészt felköpnék és aláállnék,másrészt kapnék olyat a főnővéremtől,hogy a fülem kettéállna. Amikor hazaengedtek,el is mondtam ezt az egyik normális nővérnek,mondta is,hogy ő is szégyelli magát sokszor a kollégái miatt.

Nekem is az volt a legnehezebb, amikor nem hittek nekem. Az első szülés császár lett. A második megindult magától. Vajúdtam, aztán abbamaradtak a kontrakciók. És elkezdett valahogy máshogy fájni. 2 napig voltam így, akkor már nem tudtam lábra állni. És nem hitték el a szülésznők, hogy fájdalmam van. Rám tették a ctg-t, ami persze lapos volt, mint a tehénszar. És hiába mondtam, hogy nem kontrakcióim vannak, hanem valami más fáj rettenetesen. Végül a szülészorvos vett komolyan. Aki lefektetett, megkérdezte, hol fáj. Azt mondta, hogy OK, ne mozogjak, konzíliumot hív össze. Berohant még 2 orvos, és végre elhitték, hogy elviselhetetlen fájdalmam van. És megállapították, hogy irány a műtő, mert nyílik szét a heg.

Aztán a műtétnél is adódtak komplikációk, meg a baba sem lett teljesen egészséges. A műtét közben a bizonytalanság volt nehéz. Senki nem mondott semmit, csak éreztem, hogy nagyon dolgoznak. Egyszer kérdeztem, hogy mi újság, de nem kaptam megnyugtató választ. Utána nem mertem kérdezni.

A másnap is keserves volt. Újra kellett operálni, mert belső vérzésem lett. Olyan gyorsan történt minden, a férjemnek nem is tudtam szólni. A doki hívta őt fel, hogy mi a helyzet velem. Megkérdeztem, hogy kijutok-e innen élve. Erre csak annyit válaszoltak, hogy nagyon vigyáznak rám. Nagyon féltem.

De túléltem.

Az első császáromnál rossz helyre adták a gerincérzéstelenítőt, nem hatott, brutál fájdalmaim voltak. Igaz, felajánlották, hogy elaltatnak, de ébren akartam várni a fiamat, így vállaltam a kvázi élveboncolást. Akkor kaptam egy nagy adag gázt, amikor Őt kivették, nem altattak, de kábítottak, úgy nagyjából elviselhető volt, bár a varrásnál is éreztem minden tűszúrást. Na, kegyetlen volt.

Nekem a szoptatással, a csecsemősökkel nincsenek rossz tapasztalataim, segítőkészek voltak, figyeltek ránk.

A második császárom már jobb volt, nem voltak közben fájdalmaim, viszont amit nagyon nehezen éltem meg, az az érzelmi hullámvasút. Megszületett a csodálatos kislányom, én meg bőgtem, annyira hiányzott az akkor 21 hónapos kisfiam, mintha a szívemet tépték volna ki. Készültem arra, hogy nem lesz egyszerű átállni két babára, de ilyen nehéz érzelmekre nem számítottam. Frankón azt hittem, hogy összedőlt a világ, a legszarabb anya vagyok, aki nem tud örülni a gyönyörű makkegészséges kislányának, annyira rajong a kisfiáért. Ez persze idővel megoldódott, most 7 és 9 évesek, rajongásig szeretem mindkettőt, el sem tudom képzelni, hogyan érezhettem akkor úgy, csak azt tudom, hogy normális volt, érzés volt, amivel nem tudtam vitázni, uralkodni sem tudtam rajta, csak bízni tudtam abban, hogy helyre áll minden.

Azóta van már egy harmadik (szintén császárok) csodám is, Vele már mindenre számítottam, szülés közbeni fájdalomra, érzelmi viharokra, egy valamire nem: hogy szétnyílhat a korabbi heg néhány kontrakció hatására. Na, ez történt, sürgősségi császárral mentett mindkettőnket a doki. De itt vagyok, túl vagyunk rajta, a kislányom már 2 éves múlt, egy csoda. Mindhárom csodámért hálás vagyok minden fájdalom, nehézség ellenére.

8

Szerintem ez is pont elég. :/