Féltetek-e a szüléstől?

Első szülésem előtt rettegtem 😀

De csak addig amíg el nem kezdtem vajudni itthon.😁 Utána nem féltem. Néztük az időt ,figyeltük a fájásokat, keszülődtünk. Kórház. Onnantól úgy éreztem jó kezekben leszek. Csak sodródtam. Valahogy nem értem rá fèlni.😅

16 óra volt összesen.

Kisfiamnál ennyi sem. Burokrepesztèstől számítva 3,5 óra alatt meglett. Ebből olyan 2 óra volt intenzív nagyon. Nem igazán voltam magamnál, úgy értem nagyon befelé figyeltem. ☺️

Ne félj. Minden a legnagyobb rendben lesz.

Könnyű szülést.❤️

Világ életemben azt hangoztattam, hogy nekem soha nem lesz gyerekem. Ennek az oka a szüléstől való félelmem volt. Nagyon szerettem volna egy babát, de megszülni a legkevésbé sem.

Aztán teherbe estem.

Próbáltam a szülés gondolatát kizárni, a közepe felé rettegtem, a vége felé meg már csak az kívántam jöjjön ki :D

Valaki talán gyávaság ám gondolhatja, vagy nem is tudom mi erre a megfelelő szó, de én császármetszést szerettem volna. Rettegtem a vajúdás és természetes szülés okozta fájdalmaktól illetve attól, hogy nem tudom mikor, hogyan, miként indul majd be a szülésem. Nem szeretem azokat a dolgokat, amikről nem tudok :D

Végül programozott császár lett, így tudtam a pontos időpontot, ami engem megnyugtatott.

Nem volt egy sima liba az sem, de továbbra is tartom, hogy számomra ez 'könnyebb' volt.

2 hónapja született a második gyermekem, szintén programozott császárral :)

Nem ez a követendő példa nyilván, ez csak az én történetem.

Egy minimális izgalom volt előtte. Szüléskor pedig azt mondtam, nekem nem kell a gyerek sem, csak legyen vége. Pokoli volt.

Persze utólag már megszépült.

Egyáltalán nem féltem, mert nem tudtam, mire számítsak. Aztán amikor elkezdett szivárogni a magzatvíz, akkor volt egy 10 perc, amikor remegtem. De aztán tudatosítottam magamban, hogy innentől nincs visszaút. Onnantól megnyugodtam, és csak sodródtam.

Most a második gyerekemet várom, nem félek úgy összességében, de amikor van 1-1 durvább jósló, akkor úgy meg tudok ijedni, hogy na, akkor itt az idő. :D